„Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül; Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen.”
(1. Zsoltár 1-3. vers)

Családomnak Zalában van egy kis hétvégi háza és telke, melyen gyermekkoromban szőlőt termesztettünk.

Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet,
de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a büszkeségemet nem Ő veszi el, hanem nekem kell feladnom azt.

Kértem Istentől, hogy fogyatékos gyermekem legyen egészséges,
de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a lelke egészséges,
a teste csak átmenet.

Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet,
de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás mellékterméke,
nem kapni, megszerezni kell.

Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot,
de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta: csak áldását adhatja,
a boldogság rajtam múlik.

Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalomtól,
de Ő azt mondta: nem.
A szenvedés eltávolít a világ dolgaitól,
és közelebb visz Hozzá.

Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést,
de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom,
de hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.

Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni,
úgy ahogyan Ő szeret engem.
Erre azt felelte:
Látom, már kezded érteni!

Kértem erőt.
És Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.

Kértem bölcsességet.
És Isten adott problémákat, hogy megoldjam azokat.

Kértem bátorságot.
És Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem azokat.

Kértem, adjon szeretetet.
És Isten adott gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk.

Kértem kegyelmeket.
És Isten adott lehetőségeket.

Semmit sem kaptam, amit akartam.
Megkaptam mindent, amire szükségem volt.
És imáim meghallgatásra leltek.

Egy szép napon az Úr hívatta Angyalát:
Repülj le a földre, ott sokan várnak Rád.
Nézd meg mire vágynak, mi nekik a kincs.
Remélem nem olyan, mi a mennyekben sincs.
Olyan sokan imádkoznak, hogy tegyek csodát,
Menj és derítsd ki ennek az okát.
Tudd, meg mi kell nekik, mi az, mire vágynak,
hogy boldogságot adhassunk az egész világnak.

Az angyal elrepült. Három nap odavolt.
Várták az angyalok, a csillagok, meg a hold.
Harmadnap visszatért, fáradt volt, elgyötört.

Az idős ács egy szép napon úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulnia. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során nem tölthetett családjával.
- Valahogy majd csak elleszek - mondta
A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, és arra kérte őt, hogy utoljára segítsen még neki felépíteni egy házat.

„Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.„ Fil.4,6.


Életünk különböző szakaszaiban bizonyára már többször előfordult, hogy aggódunk. Amikor házastársat keresünk, felvetődik a kérdés: vajon Ő lesz az igazi.

"Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen! " ( Mark Twain )

Makrobiotikával a Rák Gyógyításáért Alapítvány

A századik majom elmélet és a 100 ember kísérlet alapján egyértelműen elmondható, hogy létezik valami, ami összekapcsol Bennünket az Univerzumban.

Ennek hatására, ha egy gyakorlatot minimum 100 ember elhisz, tud, és rendszeresen alkalmaz, akkor előbb-utóbb egyre több embernek egyre könnyebben fog sikerülni annak elvégzése, mivel a valamennyiünket összekapcsoló morfogenetikus mezőben működni kezdenek az információk.

Egyes kelet-afrikai törzseknél, ha ikrek születnek, még mindig érvényes a régi szabály: Az egyik gyermeket ki kell tenni, mert két gyermeknek nincs meg az esélye az életben maradásra. Két gyermeket nem tud szoptatni az anyjuk, az egyiknek tehát meg kell halnia, hogy a másik felnőhes­sen. A sztyeppén egy-egy bokor alá teszik, hogy a hiénák egyék meg, vagy egy fo­lyóba vetik, hogy a krokodilok falják fel.

Amikor egy bennszülött lelkészt egy, a Kilimandzsárótól délre eső faluba hívtak, hogy keresztelje meg az előkészítő oktatáson átment keresztelendőket, talált ott egy idős asszonyt.

Dr. Helen Roseveare orvost egy éjjel szüléshez hívták. Bár a nővérekkel együtt mindent megtett, amit csak tudott, az anya meghalt. Pici koraszülöttet és egy kétéves leánykát hagyott hátra. A kongói eldugott kis kórház missziói orvosát a tehetetlenség keserű érzése szorongatta.
- Ha azt akarjuk, hogy a gyermek életben maradjon – fordult a szülésznőkhöz - , egyenletes hőmérsékletet kell biztosítanunk a számára.
De hát nem volt inkubátor, nem volt elektromosság! Az egyik nővér kerített valami dobozt, s a csecsemőt vattába bugyolálva beletette.