Egyszer, nagyon-nagyon régen,
amikor az Isten egy pillantásra
megálmodta a világot,
igen, pont abban a pillanatban Rád
is gondolt.
És elmosolyodott.
Örült neked.
Az Isten, már akkor hallotta
az összes gyermekkori
gügyögésedet;
látta az első bizonytalan lépéseidet
a fűben,
és az első "a" betűt amit
belerajzoltál az elemista füzet
csíkjaiba.

Isten tovább mosolygott,
és szívesen nézett téged.
Ő már akkor előre látta
a durcás sértődéseidet,
a toporzékolós kiabálásodat,
a barátaid melletti kiállásodat,
az első szerelmes pillantásodat...

Minden percedet előre látta,
hallotta, érezte és értette.
És minden perced szépségéért előre
lelkesedett.

Az Isten jól megfigyelt téged.
Megnézte a kezed, a vállad és a
lábaidat.
Megnézte hátad ívét, gerinced
vonalát, csigolyáid alakját és
erejét.

Ebben az ősrégi teremtő pillanatban,
őszinte szeretetből teremtett
neked egy pont a hátadhoz illő,
keresztet.
Amilyet senki másnak nem
adott.
Rád nézett az
Isten, és tetszettél neki a
kereszteddel.
Örömmel látta,
hogy mindaz amit alkotott jó.

Búcsúzóul, amikor még egy röpke mosoly erejéig
visszapillantott rád,
megerősítette a lábadat, hogy
könnyebben vidd a
kereszted.
Arra gondolt, hogy ha majd eljön az
idő és világra jössz,
akkor szívesen segít majd Neked,
ha kéred.
Mert ezalatt a teremtő pillanat alatt még jobban
megszeretett a kereszteddel együtt.

Nem vagyok cseh,román, szlovák, sem ugyebár német.

             Felvidék szívében,-bizony  Kassán élek

             Itt ahol nap mint nap fogy a magyar lélek.

 

             Valamikor régen, amikor születtem

             Magyarország volt a szülőhazám nékem.

             Mások döntötték el hovatartozásom

             Egy Párizs melletti béketárgyaláson.

 

             Átjöttek a hegyen sunyi, szolga népek

             Kik a magyar földön piócaként éltek...

BOLDOG;BÉKÉS;SZERETETTEL TELI KARÁCSONYI ÜNNEPET KÍVÁNOK MINDEN KEDVES KLUBTAGNAK!!

SZERETETTEL:Icu

 

 

 

 

Legyen minden nap karácsony...

 

 

 

Legyen minden nap karácsony,
minden óra a szereteté.
Legyen Béke a nagyvilágon.
Legyen a szíved mindenkié.

A mosolyod legyen a hírnök,
és bátran nyújtsd a kezed,
Szálljanak el a gond felhők,
fújja világgá szereteted.

Legyen végre az egész világunk
egy hatalmas nagy család
és öltöztessünk fel, amerre járunk
minden élő fenyőfát.

Rónay György: Advent első vasárnapja

 

 

 

 

Amikor a fák gyümölcsöt teremnek, tudhatjátok,

hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más,
mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet, álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség!

Túrmezei Erzsébet: ÍGY KELLENE

 

Luther Márton: Dal a Bibliáról

 

Assisi Szent Ferenc : Naphimnusz

 

Kibédi Ervin: Ahogy a napok rövidülnek...



Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem mintha köd borulna rám,
Ahogy az éjjelek lehűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe anyám.

Mit oly sokszor elhalasztottam
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.

Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted
Megőszülve is maradj gyermek
Mondd meg neki mennyire szereted.

Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjet is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.

Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet

S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.

Most vár valahol megfáradtan
Nem kér sokat csak keveset
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy vigasztaló kedveset
Tán még lehet, tán még lehet.

A szíve érted dobogott csak
Amíg belebetegedett
De Ő titkolta nem mutatta
Nem mondta el; hogy szenvedett
Csak mosolygott és nevetett.

Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
Az ember másként nem tehet
És csókold meg amíg nem késő
Azt az áldott édes szívet
Ha még lehet, ha még lehet.

Maradj a helyeden ahol Isten látni akar!Ő tudja mi használ, s mi fenyeget,elrejt, ha kell, be is takar!

 

Maradj a posztodon! Ott a helyed.Ha elfogadtad, amit ő ígért,a legjobb dolog: hinni!Az Ő szent lényét sérti a „miért”,és a te Igéd: bízni!

 

Maradj a helyeden, ha fárasztó is,és a feladat nehéz,az Úr ismeri szíved titkait,Ő rád szeretettel néz.

 

A világ csak kínoz és elárul,fordítsd el tőle arcod!Az Úr irgalmán szíved elámul,csak Őt dicsérje hangod!

Krisztus Megváltód!

Valamit kérnek tőled. Megtenni nem kötelesség. Mást mond a jog,mást súg az ész. Valami mégis azt kívánja: Nézd,tedd meg, ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet.
Messzire mentél. Fáradt vagy. Léptél százat. Valakiért mégegyet kellene. De tested, véred lázad. Majd máskor! - nyugtat meg az ész. És a jog józanságra int. De egy szelíd hang azt súgja megint: Tedd meg, ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet.
Valakin segíthetnél.

Túrmezei Erzsébet: Ősz

Uram, búcsúzik az élet,mert a gyümölcsök megértek,meleg nyárnak vége lett.Elszáll a vándormadár is,és megborzong a virág is.

 

Hullanak a levelek aranyszínű szemfödélnek.Egyre csendesebb az ének.De borongós ég alattmost az őszért áldalak.

Üzensz sárguló levélen,és elém írod az égenvándormadarak jelét,hogy mélyen szívembe rejtsem,vándorvoltom ne felejtsem,vándoroljak Tefeléd.

 

Mind korábban itt az este.Megért a szőlő gerezdje.Hadd mondjak, Uram, neked,mindezért dicséretet.

Köszönetet a ködért is,a lehulló levélért is,minden gyümölcsért a fán.Röptéért vándormadárnak.

 

Hirdessétek, könnyű szárnyak,hogy van melegebb hazám!Át a ködön, át az éjen édes zengéssel kísérjendérbelepte réteken őszi hálaénekem!

 

 Kié vagyok ?

 

  Egy bús borongós sötét éjjelen,

Mikor elfogott a bús félelem,

Szorongó szívvel e kép kérdezem.

Kié vagyok, kié az életem?

Ki vigyáz rám sötét éjjelen,

Ki oldja meg minden nehéz gondom,

Kié vagyok, s kié a sorsom?

 

Egy bús borongós sötét éjszakán,

Krisztust látom vérzőn a Golgotán.

Mozdul az ajka s így szól hozzám,

Hát nem tudod, hogy kié a sorsod?

Ki oldja meg bánatod s gondod?

Ki emel fel, hogyha elesel,

Ha mindenki bánt, védőn átölel.