Egy 24 éves fiú bámult ki a vonat ablakán.
„Apa nézd, azok ott hátul a fák!”
Az apja elmosolyodott. Egy fiatal házaspár ült mellettük és figyelték a fiú nagyon gyerekes viselkedését.
Ismét kiáltás…
„Apa nézd, a felhők olyanok, mintha velünk jönnének!”
A fiatal pár nem tudott már tovább ellenállni:
„Miért nem viszi el a gyerekét egy jó elmeorvoshoz?” –kérdezték az apját.
Az idős ember mosolyogva válaszolt:
„A kórházból jövünk. A fiam vakon született, és csak pár nap telt el a műtét óta.

Ha egy férfi nem tudja elviselni az igazságot, tanácsolom, ne házasodjon. Mert lesz egy ember a közelében, aki szüntelenül ott van mellette. Bármerre megy, és bármerre fordul, mindig a szemébe néz. Nagyon kellemetlen. Ha alszik, ott van mellette, ha fölébred, ott ébred mellette, ha elutazik, jön vele, és lényének minden jó és rossz sugárzását visszaveri. Mindenki elől elrejthetjük igazi lényünket, erényeinket és hitványságunkat, csak a feleségünk elől nem.

Tudd, hogy magától az élet sohasem szép. Széppé kell formálni, meg kell csinálni. Mint gazosból egy szép kertet, vagy a halálos csendből és a hangok bántó zűrzavarából a szép dalt és a zenét: teremteni. A "poézis" görög szó, azt jelenti, "elkészíteni" - úgy kell megcsinálni, hogy szép legyen és örömteli.
Hogyan? Mivel? Lelked hatalmával. Nagy pillanat, amikor ráébredsz majd, hogy mindent te teszel, minden belőled jön. Élő forrás van benned. És ez működik, szüntelenül.

A legtöbb nő nem tudja a méltóságát megtalálni. Ez a sok évezredes kiszolgáltatottság eredménye. A férfitól függ, ő mondja meg, kicsoda, értékét ő adja neki – boldogsága a férfiak szemében tükröződő képétől függ.

Önérzetes nő a legnagyobb ritkaság. Néha megrémülök, milyen megalázó helyzetben éltek, s hogy ezt milyen sokáig tűritek. Valójában minden nő: királynő. Önmagának ad rangot, és sohasem bocsátkozik méltatlan kapcsolatokba……

 

Más mit álmottam,

 

Más mit megkaptam,

Mert az élet sem hoz túl sok meglepetést,

Ezért mondom azt légy boldog ahogy élsz

 Volt mit elhittem,

Volt min elbuktam,

Van hogy az igazság áll száz korhadt oszlopon.

 És én szétteszem kezem,

Lelkem védtelen,

Védj meg ezért,

Nem sok kell néhány szó

S a barátság még jó

 Úsztam csapdákon át lázakon s kínokon

Zászlóm vészjelekkel a holnapnak itt hagyom

Ne bánd szét tárt két kezem

Megvan már helyem

Megvan az út tűz vagy jég

Nincs túl messze már hogy ítélj

 Ezért szétteszem kezem-lelkem védtelen

Védj meg ezért nem sok kell

Csak pár szép szó hogy tudjad vagyok

S így jó

 A hegy magában áll és meg sem mozdul már

Nekünk nem, mert az ő órája millió évre jár

 Ezért szétteszem kezem-lelkem védtelen

Védj meg ezért nem sok kell

Néhány kedves szó és a barátság még jó

 Ezért szétteszem kezem s újra elhiszem

Lesz, ami vár tűz vagy jég

Nincs túl messze már

Az élet gyors vonat(nem kell félj)

Mellettünk elsuhan(nem kell félj)

Bár múlt pár pillanat (nincs túl messze már)

Nem kell félj, nem kell félj!

 

A szívemet ha kivehetném,

a szekrényembe betehetném,

átkötve, sok színes szalaggal,

lezárnám hétszeres lakattal...

...hogy több fájdalmat ne fakasszon!

Más lennék, mint a többi asszony,

nem kéne tőle többé félni:

De jó lenne szív nélkül élni!

Szív nélkül járni és kacagni,

mindig enyhén hűvös maradni...

Nem lenni lázas és hitetlen,

se csókszomjas, se enyhítetlen,

nem tudni, mi a könny, s a bánat,

felvenni szép selyemruhámat,

nem gyászolni, s nem remélni:

De jó lenne szív nélkül élni!

"Vannak mesék, amik sosem érnek véget.
Bennünk is, közöttünk is történnek tovább.
Vannak mesék, -- igen, vannak.
Vannak, amíg csak gondolkozunk,
amíg hiszünk, amíg remélünk,
amíg szeretünk.
Örök mesék.Éltető mesék.
Az ember meséi" Pintér László    

 

Milyen színű a boldogság?

A Hold szine... Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.

Egy ember elment levágatni a haját, és megígazíttatni a szakállát.

 Ahogy a fodrász dolgozni kezdett, kellemes beszélgetésbe elegyedtek. Sok mindenről szót ejtettek, különféle területeken.  Végül szóba került Isten is, mire a fodrász határozottan kijelentette: "Én  nem hiszem hogy Isten létezik."  - Miért ilyen biztos ebben? - kérdezte a vendég.  - Nos, csak ki kell nézni az utcára, hogy mindenki megértse, miért nem létezhet Isten. Most mondja meg őszintén, ha Isten létezne, hogy lehetne  annyi beteg ember a világon?

Volt egyszer egy öregember, aki egy oázis szélén üldögélt a Közel Keleten, egy város kapujában.
Egy napon, odament hozzá egy fiatalember és megkérdezte tőle:
- Soha nem jártam még itt. Milyenek e város lakói?
- Az öreg, egy kérdéssel válaszolt neki:

- Milyenek voltak annak a városnak a lakói, ahonnan te jössz?
- Egoisták és rosszak. Ezért örülök, hogy eljöttem onnan.
- Pontosan ilyenek e városnak a lakói is - válaszolt az öreg.

Nem sokkal később, egy másik fiatalember közeledett emberünkhöz és ugyanazt a kérdést tette fel neki:

- Most érkeztem erre a vidékre.

A fiatal sólyom elmondta anyjának, hogy komoly tervei vannak.
- Mik a terveid? - kérdezte az anyja.
- Be akarom repülni az egész világot, el akarok olyan helyre jutni, ahol még a madár sem járt.
- Jól van, tanulj csak szorgalmasan!
Attól fogva a fiatal sólyom megszakítás nélkül gyakorolta a repülést. Ám eközben semmi mással nem foglalkozott, semmi más nem érdekelte.
Egy reggel így szólt hozzá az anyja:
- Gyere menjünk táplálékot keresni.
- Nem anyám, én nem megyek.

Fáradtságom adom az esti árnynak,

Színeimet vissza a szivárványnak.

 

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,

Mosolygásom az őszi verőfénynek.

 

Sok sötét titkom rábízom a szélre,

Semmit se várva és semmit se kérve.

 

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:

Kétségeim az örvényekbe szórom.

 

A holtom után ne keressetek,

Leszek sehol - és mindenütt leszek.

Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
a látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is, aki pőre.