Odaáll egy kicsi angyal
Úr Jézus elébe,
belenéz a jó Megváltó
szerető szemébe.
Lehajol a nagy Király, hogy
könnyítsen a dolgán.
Megkérdezi nyájas szóval:
„Mi baj, kicsi szolgám?

Jó-e, szép-e itt az égbe’,
hova szíved vágyott?”
„Ó, köszönöm, Uram Jézus,
ezt a boldogságot.
Nem vetekszik a sorsommal
még a királyé sem.
Mégis… mégis Uram Jézus,
volna egy kérésem.

Éhségnek és fájdalomnak
én színét se látom.
Hanem tudod, lenn a földön
van egy kis barátom.

Ha egy fára ragyog a nap fénye,
hogyne lenne életre reménye!
Meleg a fény, fakad a rügy tőle,
zöld levélke bújuk ki belőle.
Sok kis virág, fehér kelyhű, tiszta.
A kék égre úgy mosolyog vissza.
S ha lehullik mindenik virága,
gyümölcsöktől hajlik a fa ága:
Ha egy fára ragyog a nap fénye,
hogyne lenne életre reménye!

Mért látom hát kopáran a fámat,
az én szegény, szomorú hazámat?
Hiszen Isten kegyelmének napja
sugarát rá bőséggel hullatja.
Mért mered hát csupaszon az ága?

Ma még fényszikrákat szór az őszi ég,
de sűrűn hull már fákról a levél.
Süppedő szőnyegén szökken a szellő,
csend, némaságtól visszhangos az erdő.

Valami fenséges nyugalom árad,
bűvös illata betölti a tájat.
Sejtelmesen hullámzik az éterben,
az ősz búcsút hintő hűs lehelete.

Szürkülő ég alatt varjúcsapat száll,
esthomályon tör át halvány holdsugár.
Dér-ezüst hajjal ébred már a holnap,
közelgő tél fuvallatát súgja.

Böjte Csaba boldogságmondásai a Tízparancsolatra
Isten parancsolatai nem gúzsba kötnek, hanem az élet szabadságára és örömére vezetnek.

I. parancsolat: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
Boldog az az ember, aki egyedül a leghatalmasabb Úrnak, a világ Teremtőjének szolgál, akit megszólíthat, társának, barátjának tarthat, és vele élheti a mindennapjait.

II. parancsolat: Isten nevét hiába ne vedd!
Boldog az az ember, aki Isten nevét szeretettel és tisztelettel veszi szájára, aki csendesen, nyugodtan meg tudja oldani a maga gondjait, feladatait, aki ura önmagának, háborgó érzelmeinek és szavainak.

III.

MÉRLEG  

Bár nem tudom még, hogy jövőm mit hozhat,

míg bennem kínnal jajgat a jelen,

mérlegre tettem mind a jót s a rosszat,

mit sorsom eddig juttatott nekem.

Betegségem keserve arra késztet,

hogy felnagyítsak minden bánatot,

és elfelejtsek minden jót és szépet,

mit jó Atyám oly gazdagon adott.

De könnybe' fürdő éber éjszakákon

fény gyullad: áldó égi értelem,

s ilyenkor mélyen megalázva látom:

milyen hálátlan volt az életem!

Talán feltehetné a kérdést valaki: miért szeressek, miért ne legyek inkább önző? Hadd válaszoljak egy történettel. Egy indiai szerzetes egy patak partján imádkozott. Ahogy felnyitotta a szemét, meglátott egy skorpiót, amely a nagy kavicsok között haladva hátára fordult, kapálódzott, nem tudott továbbmenni. Megsajnálta, talpára segítette, ám az állat megfordult és belémart.

 A szerzetes újból imádkozni kezdett, de amikor a szemét kinyitotta, a skorpiót újra a hátára fordulva, kínlódva találta.