„Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk legyen nekik is meg utódaiknak is.”Jeremiás könyve 32:39
Messziről jöttél egy nagy zsáknyi múltat cipelve magaddal, és nem tudtad, hogyan is fogadnak majd téged. Valaki mondott valamit egy Istenről, aki talán vár az út végén, de igazán nem mertél hinni ebben a legendában, és csak húztad magad után a terhet egyedül. Szíved dobbant a megszokott ritmusra, de belül üres voltál, mint a céljavesztett vándor.

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” Ján.15,5.




Óh, Istenem! Hányszor volt már életemben jánosi heveskedés, péteri ígérgetés, júdási árulás….! Hányszor voltam túl magabiztos, amikor csodálatos módon a hitetlenség hegyei zuhantak a tengerbe kéz érintése nélkül, amikor még az ördögök is engedve hatalmas szavadnak, minden a terveim szerint sikerültek, amikor valóban megtelt a szám nevetéssel, és dicséretet énekeltem….!

 

„A nyelv szelídsége életnek fája; az abban való hamisság pedig a léleknek gyötrelme.”
(Példabeszédek könyve 15. fejezet 4. vers)

Mindannyian tapasztalhattuk már, milyen következménye van a helyes, illetve a nem jól megválogatott szavaknak.

Milyen öröm, mikor azt halljuk: Olyan jó volt, hogy ezt mondtad! Köszönöm a bátorító szavakat!

Ugyanakkor, milyen kellemetlen szabadkozni; Elnézést, én azt nem úgy gondoltam. Nem jól fejeztem ki magam.

Valóban ez utóbbi megkeserít, és hosszú távon elidegenít bennünket embertársainktól, míg a szelíd szavak megédesítik mind saját lelkünket, mind mások életét.

 

„Azt mondja az, aki e dolgok mellett tanúskodik: „Csakugyan! Sietve megyek el!” Ámen! Jövel Uram Jézus!”

Jelenések 22,20

Sokszor volt bennem türelmetlenség. Szerettem azt az izgalommal teli várakozást, amit advent idején éreztem, amikor már elkezdődött a téli szünet, de még volt pár nap karácsonyig. Mi gyerekek latolgattuk, mit kapunk majd ajándékba, közben mi is készültünk meglepetéssel is. Nehéz volt a várakozás ideje, annak ellenére, hogy tudtuk, hamar eljön az ünnep.

 

 

 

„Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jőni, nem marad el. Ímé, felfuvalkodott, nem igaz ő benne az ő lelke; az igaz pedig az ő hite által él.” Habakuk próféta könyve. 2,3-4

Május 21-én szombaton emberek ezrei várták, hogy bekövetkezzen az ítélet és elragadtassanak a mennybe. Az időpont elmúlt nem történt semmi említésre méltó esemény. Az ateisták több városban bálokat szerveztek és gúnyolták a hívőket: „Hol van a ti Istenetek, talán késik, vagy el sem jön?”

Jon Paulien a Jelenések könyvének egyik legjobb magyarázója mondta, hogy ha valaki pontosan eltalálná Jézus eljövetelének idejét, akkor is tévedne.

 

 

„És méne a zsinagóga fejének házához, és látá a zűrzavart, a sok síránkozót és jajgatót.És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik.” Márk 5,38-39.

Néhány napja megdöbbentő hírt hallottam! Az egyik ismerősöm nagyon el volt keseredve. Elmondta, hogy a barátnője férjhez ment egy református lelkészhez. Nagy boldogságban és hitben éltek, de nem született gyermekük, pedig nagyon vágytak rá. Sok idő múltán mégis az Isten megkönyörült rajtuk és áldott állapotba került az asszonyka.

 

"Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok."

Péter első levele 5:7

Olyan könnyű elengedni a problémákat - csak annak nem, aki a bűntől megrontott bolygón éli az életet. A gond mindössze annyi, hogy egyedül ezen a bolygón beszélhetünk problémákról.

De Valaki már bizonyított. Akinek volt gondja arra, hogy négyezer éven keresztül kivárja a pillanatot, az időnek teljességét, amikor megszületik, hogy megéljen emberként 33,5 évet, azért, hogy nekünk, embereknek ne kelljen reménytelenül élnünk ezen a planétán, és minden fájdalmat elviselt, hogy együttérezzen velünk, Annak a Valakinek gondja van ránk.

 

 

„Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé.”
(Jeremiás könyve 1. fejezet 5. vers)

Fiatal vagy idős, szegény vagy gazdag, beteg vagy egészséges; bizony mindenki, mintegy tükröt teszi ismét és ismét maga elé teszi a kérdést: Mi az életem értelme? Miért élek ezen a világon?

Tanulni, dolgozni, enni, inni, szórakozni, pihenni, szeretni, szenvedni, …, aztán végleg elaludni?

„A cél voltaképp mi is?

A cél, megszűnte a dicső csatának,A cél halál, az élet küzdelem,S az ember célja e küzdés maga.”