VOLT IDŐ RÉGEN

Tudod, volt idő régen,

Hogy nem éltek bárányok az égen.

Volt idő régen,

Hogy nem úsztak halak a vízben.

Nem szálltak madarak a levegőben,

És nem égtek szívek az emberekben.

Millió év után e tűz kigyulladt már.

Ezer hal csókolja párját,

És több ezer madár húzza az akác ágát.

Én is vagyok a mindenségben.

Én is égek forró szerelemben.

Naphosszat fújom a dalok sípját,

Hogy bajt és bánatot a szél elvigye,

Eltemesse a föld mélyébe.

Jézus példázata:

- Mindenki, aki az én tanításomat hallgatja, hasonló a bölcs emberhez, aki sziklára építi a házát. Szakadhat az eső, fújhat a szélvihar és rárohanhat a házra az árvíz, de a ház nem dől össze, mert kősziklára van építve.                                                    

És mindenki, aki az én tanításomat hallja és azokat nem teljesíti, a bolond emberhez hasonló, aki fövényre építi a házát.

Egy jó utalásokkal ellátott Biblia széljegyzete biztosan megjegyzi, hogy a fenti szöveg utolsó kifejezését így is lehet olvasni: “és az egész testüknek orvosság.” Ez azt jelenti, hogy Isten az Õ szavait “írta fel” orvosságként gyógyulásunkra és egészségünkre! 

A gyógyszernek azonban a természetes világban sincs semmi haszna, ha nem veszik be az elõírások szerint. Elmész az orvoshoz, õ felírja a receptet, te kiváltod, hazaviszed, leteszed az éjjeliszekrényre — és egyre rosszabbul érzed magad!

Szép  fának kéne lenni

  Szép fának kéne lenni,
vagy  levelének,
nyújtani árnyékot
az emberek fölött.
Lenni tölgynek, hársnak,
repülő, hulló társak között,
vagy lenni súlyos ércnek
büszkén, mint a karcsú bércek
nézni fentről.

Ha megcsaltak, becsaptak,
hazudtak az álomlopók…
Az egész mit sem ér.
Hiánnyá növekedni,
újra-újra rendet tenni
rám akasztott ősi járom,
meseváró bolond álmom
visszatér.

Mint templom az esti csendre
vigyázni bent a rendre,
s kezdeni újra és újra
rendületlenül.

Elégedetlen, mert szeretné, ha tehetne már végre valamit. Amikor tesz valamit, úgy érzi, amit tesz, kevés, többet kellene. Nem elég jó. Nem elég sok. Nem elég minőségi. Fel-alá járkál, többre vágyik. Szeretné, ha végre előre lépne. Amikor előre lép, nem értékeli, amit elért, ismét a jövő áll előtte célként. Bárcsak, már ott lennék, ahol lenni szeretnék. Vágyakozik. Az élete ebben a vágyakozásban telik. Nincs kapcsolata, arra vágyik, hogy legyen.

Amióta felismertem, hogy a visszavonulós stratégiával nem megyek semmire, csak folyamatosan hátrálok, következetesen a folyamatos előre nyomulás taktikáját alkalmazom. A nyomulás alatt nem azt a gátlástalan, gerinctelen magatartást értem, amikor valaki benyalja magát valahová, mert az egyébként a hátráló, visszavonuló stratégia. Rájöttem, hogy egy gyenge és szánalmas alak leszek, ha nem vállalom a kihívásokat, ha nem harcolom meg a nehéz helyzeteket, ha nem tanulom meg, hogyan kell győzni.

Jőjj a  kereszthez,ha bánat súlya nyom

Jőjj itt lecsendesül a sajgó fájdalom

Ne fogja el lelkedet néma csüggedés

Jőjj én megtanítlak mi a csüggedés

Jőjj én megtanítlak mi a szenvedés

Szenvedés tüzében tisztítom lelked én

Szenvedések szárnyán száll a szíved felém

Ó jőjj megértelek,szeretlek gyermekem
Minden kiontott könnyed drága kincs nekem

Szeress és alánld fel nyomasztó kínodat.

Vedd fel a kereszted és kövesd utamat

Ugye megérted amit a világ nem ért

Mily édes szenvedni Jézussal -Jézusért

Ha pedig az élet kegyetlen lesz hozzád

Ha mindenki elhagy akitől sokat vársz

S ha a síved összetört a lelked nagyon fáj

Borulj a kereszthez ott sosem csalódtál

Most megáldalak,menj küzdeni szenvedni

De várlak!

Ma még fényszikrákat szór az őszi ég,
de sűrűn hull már fákról a levél.
Süppedő szőnyegén szökken a szellő,
csend, némaságtól visszhangos az erdő.

Valami fenséges nyugalom árad,
bűvös illata betölti a tájat.
Sejtelmesen hullámzik az éterben,
az ősz búcsút hintő hűs lehelete.

Szürkülő ég alatt varjúcsapat száll,
esthomályon tör át halvány holdsugár.
Dér-ezüst hajjal ébred már a holnap,
közelgő tél fuvallatát súgja.

Asztali áldás

Egy család vendégül lát egy házaspárt. Vacsora előtt, az asztalnál ülve a házigazda anyuka odafordul hatéves kislányához és azt mondja:
- Szeretnéd most te mondani az asztali áldást?
- Nem tudom, mit kell mondani - feleli a kislány.
- Csak mondd azt, amit én szoktam.
A kislány lehajtja a fejét és ezt mondja:
- Istenem! Mi a fenének hívtam meg ezeket az embereket vacsorára?

Istenfélelem

– Maga nem féli Istent, hogy nem jár a templomba?

A hit próbája

Egy motoros lerobban egy kis falu közepén. Próbálja szerelgetni a járművet de semmi eredmény. Hiába indítgatja nem akar beindulni a motor. Nem bírja tovább és éktelenül elkezd káromkodni. Erre kinéz a plébános a paplak ablakán.

- Fiam. Miért káromlod az Istent, hiszen nem miatta döglött be a járműved? Inkább imádkozz, hogy segítsen beindítani a motorodat!

Gondolja a motoros, hogy nem veszíthet vele semmit és kipróbálja. Imádkozik egyet és csodák csodája beindul a motor.

Két ember ment fel a templomba imádkozni. Az egyik fiatal, a másik idős. A fiatal megállt és így imádkozott magában.
- Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember. Életunt, panaszkodó, vagy mint ez az idős is. Csak megszokottságból imádkozó, a kákán is csomót kereső. Új énekekkel dicsérlek nap mint nap, elmegyek minden alkalomra.
Az idős pedig térdre borulva, szinte magába roskadva így szólt:
- Istenem elfáradtam a hitharcban. Légy irgalmas hozzám.

Az indiánok úgy gondolták és ma is úgy gondolják, hogy az ember rokona a többi élőlénynek, és nem felsőbbrendű azoknál. A természet egy nagy közösség, amelynek minden tagja - az embert is beleértve - kölcsönösen függ egymástól. Az indiánok nemcsak vigyáztak a természetre, hanem örömmel és csodálattal szemlélték annak szépségeit. Erről rajzaik, dalaik, legendáik és imádságaik tanúskodnak. Náluk a vallás nem vált el élesen az élet többi megnyilvánulásától.

Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.

Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.

Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.

Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.

Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!

Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.

Te, kit várnak romlottak és szüzek,
Jegyese minden lehullott levélnek!
S fogadd el tőlem ezt a levelet,
Napsugárral írtam és őszi kékkel,
És reménnyel és kétségbeeséssel
És benne egész esett-magamat
Hozom, s minden nyomorúságomat,
S az életem hozom -
Fogadj el így, ahogy vagyok
Ó Őszöm, békességem, Jézusom!

Reményik Sándor