Megmutattad Nekem

az élet szépségeit.

Megmutattad Nekem

a pokol mélységeit.

Megmutattad Nekem

az égi érzéseket.

Megmutattad Nekem

a földi „miérteket".

Megmutattad Nekem

a Lélek kérdéseit.

Megmutattad Nekem

Lényed értékeit.

Megkötötted Velem

az égi egyezséget.

Megadtad kegyesen

az áldott teljességet.

Odaadtam Neked

lelkem-mindenem.

Hívtál, s odaadtam

szívem, és életem.

Amerre járok, mindenhez bűn tapad.

Bárhová tekintek: mocsok, bűn áradat.

Mocskos utcák és falak, mocskos terek,

Bemocskolt lelkű, fásult, szánalmas emberek.

Lépj ki ebből, ó, férfi!

Kérj erőt és tégy ellene!

Állj a résre, ó, asszony!

Segítsd a férjed, mert menni kellene!

Egy jobb világ, egy szebb jövő felé:

Hol nem közönyt, gúnyt, megvetést tálalnak elénk.

Ahol a társad sírig szeret, támogat,

Rendíthetetlen szerelmével a végsőkig hű marad.

A rózsakertben
gyermeksereg játszik,
hancúrozik
a fűben és cicázik.
Rázza, veri
a karcsú rózsafákat,
száll száz szirom:
kitépett lepkeszárnyak…

A sok gyerek
a sok sziromra gázol,
egy ágat is
letör egy rózsafáról.
Bimbót nyitott,
már illatát lehelte,
fonnyadva lel
ma rá a naplemente.

Nem lesz soha
belőle büszke rózsa.
Kis szöszke lány
egy tüskét tép le róla:
„Nincs még ilyen,
emlékbe elviszem ezt.”
Fut is tovább,
beszéde szinte dermeszt.

Lelkünket, mint a fényt az este,
az ég magához visszavonja.
Hanyatló árnyék hull a rögre:
a testünk porrá lesz a porba’.

Utánunk másik nemzedék jön.
Mi lesz szerelme, álma, útja?
Eltéved-e a rengetegben,
nyomunkat hogyha szél befújja?

Én nem tudom, de lelkemet, mint
élő tükröt, a fénybe tartom,
hogy ISTENÜNK örök derűjét
sugározza fiúnkra arcom.

Kegyelme százezernyi színét
szeretném így tükrözni vissza.
Hadd láthasson ő is az égig,
Míg lelke ezt a fényt felissza!

És imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel: hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására. Filippi 1:9-11,

Emberi természetünk sajnos rafinált és ügyeskedő, mert az óember ilyen, bűnben született. De az új emberünk az már egy megigazított természetű ember.

A Teremtő, amikor emberpárt alkotott, megáldotta őket. Ami annyit jelent, hogy vigyázok rátok, figyellek benneteket, és csak rajtam keresztül tud benneteket bárki elérni. Szeretetem mindig veletek lesz, hiszen én vagyok az alkotótok.

És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá..
1 Mózes 1:28,

Milyen hatalmas dolgot adott Isten az emberiségnek. Egy csodálatos bolygót, amin az élet fenntartható.

Egyszer csak megjelent az Úr neki és megáldotta őt amiért, békességes volt az ellenségeivel.

Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és ezt mondta:
Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene.
Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak téged,
megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért!

A meg nem bocsátott sérelmek olyanok, mint a békés tengerbe vetett kövek, amelyek fodrozódást, örvényt keltve háborgatják a nyugodt vízfelszint. Ha egyszerre sok sérelem ér bennünket, életünk előzőleg nyugodt vize a bánat háborgó tengerévé válhat.

Idézzünk föl egy olyan alkalmat, amikor megbántottak minket. Ha keserűen ragaszkodtunk fájdalmunkhoz, nyoma sem volt  békességünknek. Ha engedtük lelkünkbe lopakodni a harag és megbántottság érzését, azzal megzavarhattuk családunk, barátaink vagy munkatársaink békéjét is.