Budapest - Bazilika

a Budai Vár

 Budapest Lánchíd és a Budai Vár

Pizai dóm és a ferde torony

 Chicago

 Chicago fényei

 párizsi diadalív - Arc de Triomphe

 az "öreg hölgy"

Firenze

San Francisco - USA - Golden Gate

Lánchíd - Budapest

 London hajnalban

 London

 London - Big Ben

Louvre - Párizs

New York - Manhattan

Monte Carlo - Monaco

Montreal - Quebec - CANADA

New York City - USA

New York

Párizs - híd a Szajnán

Róma

San Francisco - USA

Seattle - Washington  USA

 Sidney - Operaház  AUSZTRÁLIA

 Sidney - AUSZTRÁLIA

 Toronto  CANADA

Tower Bridge - London  ANGLIA

Tower Bridge

 London Themze part

 Velence - Olaszország

Washington - Capitolium  USA

Budai vár - Budapest

Pisai dóm és a ferde torony - OLASZORSZÁG

Alcazar kastély - Segovia SPANYOLORSZÁG

Berlin - Brandenburgi Kapu - NÉMETORSZÁG

Prága - CSEHORSZÁG

Esztergom - Bazilika

Hongkong - KÍNA

Isztambul - Kék Mecset  TÖRÖKORSZÁG

Budapest - Lánchíd és a Parlament

Madrid - Escorial SPANYOLORSZÁG

Győr - Mária-Valéria híd

Parlament Budapest

New York - Szabadságszobor

Karácsony

Gondolatok Advent 1. vasárnapján

Az advent, a várakozás, az elcsendesedés ideje. Az, aki várakozik egyben reménykedik is.
Ez az idő a reményteljes várakozás ideje.

Ilyenkor, mi, akik a teljességre várunk és arra születtünk, kell tudnunk elcsendesedni.
Ilyenkor mi, akik egész évben a naptár szorításában élünk, meg kell próbálnunk a hajnalokat újra adventi hajnalokként átélnünk.
Meg kell tanulnunk ezekben a hetekben, napokban jobban egymásra, embertársainkra figyelni.

Hiszed-e szívednek szép szavát,
Ha rajtad szól, Istennek Igazát?
Mondd, hiszed-e?
Vagy azt hiszed, mit sem érsz,
S mit más mond, csak abban élsz.
Mondd, ki vagy?
Válaszolj rá hallgatom,
Mit szíved súg, csak azt mondd!
Felelj!
Ki vagy?
Ítélhet-e ember földön,
Sírva kiált lélek börtön,
Vasrácsain rozsdás lakat,
Látod-e most önnön magad?
Mondd, ki vagy?
S vagy-e szabad,
Van-e néked hited, szavad?
Hiszed-e, hogy szíved érték,
S mi benne él már meg is mérték?

WÁÁÁÁÁ!!!, ismét egy




Úgy gondoltam, hogy összecsapok egy kis hétvégi összeállítást,
pár perc nézelődést ez is megér....
Aztán irány a VALÓDI kikapcsolódáás!


...kinek a szabadba ezen az őszi napon -egy kis túrázás sosem árt-,

...ha valahol netán ilyen a látvány az ablakon kinézve,
akkor........

...esetleg tudom ezt az ötletet ajánlani.... :))

...vagy pedig egy jó kis olvasgatást!

...továbbá nagyszülőknek vidám unokázást,

...szerelmeseknek ágyból ki se mászást...

Te pedig mikor imádkozol, menj be a belsõ szobádba, zárd be az ajtódat és imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van.
(Máté 6, 6)


Jézus szereti az elrejtettséget. A farizeusi kegyesség még imádkozásával is önmagát akarja fitogtatni az emberek elõtt; pedig az imádságban csak Istennel van dolgunk. Milyen borzasztó, amikor valaki olyan szívesen hallgatja saját imáit és azt akarja, hogy mások is hallják azt. A színpadias imádkozás utálatos Isten elõtt, éppen úgy a „díszimádság" is, amelynél az embernek az a benyomása, hogy nem Istennek, hanem a jelenlevõknek szól.

Jézus nem veti el a közös és nyilvános imádkozást, de imaéletünk súlypontja az egyéni imádkozás (belsõ csendességben), különben csupán színészkedés az imádságunk.

Óhajtás ősszel

Egy kis melegség kéne még
a gyorsan tűnő nyári fényből,
a lelkem borzadva fél a közelgő
tél zord hidegétől.

Egy kis gyöngédség kéne még,
felvidító, igazi jóság,
hiszen élni kell akkor is,
ha nem hajt a vágy, a csók-mohóság.

Egy kis megértés kéne még,
nem zord szavak hideg pengéje,
amik úgy döfnek belém, mint
bárány szívébe a hentes kése.

Egy kis szeretet kéne még,
hisz ez az élet íze, sója:
mi lényünket a végső úton
a nagy bukásoktól megóvja.

( Nádudvari Nagy János)

Tandari Éva:A Csönd Szigete vár...

A Csönd szigete az én kis otthonom.
Itt béke van! Jöjj el,ha elfáradtál nagyon.
Itt elkerülheted a rohanó világ zaját.
Elfeledheted az Idő vad rohamát.

Itt nem kérdez senki,hát nem kell,hogy felelj.
És nem kell,hogy "Jó" légy,hogy magadra ügyelj.
Az sem kell,hogy köszönj:csak jöjj be,és pihenj!
Hogy erőd legyen küzdeni,ha már muszáj,hogy menj.

Az Élet egy küzdőtér,hol vad harcok dúlnak.
Hol döntő szerepe van minden órának,és napnak.

Köszönöm a hitet, mit szívembe ültettél,
Köszönöm a reményt, hogy mindig van új esély,
Köszönöm, hogy TE vagy maga a SZERETET,
Ki szent Fiában engem oly nagyon szeretett.

Oly nagyon szeretett, hogy meg is halt érettem,
Megváltva a kereszten elveszett életem,
Életem, mi nélküled semmit sem ér,
De veled mindennap felragyog a remény.

Felragyog a remény, hogy talán ma sikerül,
És nem az óemberem kerekedik felül,
Sikerül legyőznöm veled minden rosszat,
Mi szeretteimnek fájdalmat okozhat.

Legkedvesebb évszakom a nyár. Az ahhoz fűződő szeretetemnek alapja gyermekkoromba gyökerezik, amelynek a hosszú nyári vakációk, a strandolás, a napsütés, a késő naplemente és még sok mókás dolog a mozzanata. Az őszre eddig sem néztem rossz szemmel, de az iskolakezdés, amikor is közel egy méter hossznyi gyermekként a földet surló kardvirággal köszöntöttük a tanító nénit a tanévnyitó napján, mély nyomot hagytak bennem. S még ennek a hát, mondjuk a lebiggyesztett szájaszélét- érzésnek további kiindulója a rossz idő, a sár, a reggeli korán kelés, a sorra következő házi feladatok, stb.

 Történet egy asszonyról, akinek halálra ítélték a fiát.  Amikor az édesanyja meghallotta a halálos ítéletet, így  mondta, ha mindenen keresztül  is kell mennie, elmegy a  királyhoz, kegyelmet kérni fia számára.

 Nem tudta megállítani senki, neki menni kellett és odaborult  a király elé és azt mondta: - Király kegyelmezz a fiamnak! 
 A király kemény tekintet nézett rá. 
 - A fiad vétkezett. Bűnös, és a megérdemelt ítéletet végre  kell hajtani.

„Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” 1Kor 6:12 Arra ébredt, hogy köhög kegyetlenül. Valahol mélyen, belül fuldoklott, alig kapott levegőt, de tudta – vagy legalábbis remélte-, hogy pár perc és elmúlik. Az újabb rohamok rázták a testét és úgy érezte, fáj a tüdeje. „Képtelenség”- gondolta. Majd előkereste a cigarettásdobozt. Minden mozdulata kész rituálé volt, amit évtizedek óta mindig ugyanúgy végzett el.

Bizonytalanság, rettegés, depresszió: ezek a szavak jellemzik a legjobban a 21. század társadalmát. Ebben a pillanatban is ezreket sújtanak próbák és nehézségek, s milliók válnak erőtelen, reménytelen emberekké. Így néz ki társadalmunk röntgenképe. Az Élet Kenyere azonban igazi erővel ruházza fel a belső embert, és napjainkban is rendkívül értékes az őt elfogadók részére, akik az élet és bölcsesség forrásának tartják. E szöveg szépsége rejtve maradhat, ha az értelem nem kezd elmélkedni róla.