Az erdélyi táj változatos és különlegesen szép.A hegyormokon várromokon koronázzák a meredek falú szurdokvölgyekben kanyargó útakat, a hatalmas erdőségekben barlangok, végtelen havasi legelők, az alpesi jellegű, sziklás magas hegységi vidékeken csillogó tengerszemek várják a turistákat.Furcsa sziklahasadékok,hévziforrások, fantasztikus alakú sóhegyek és sós tavakkal találkozik az ide látogató.A faragott székelykapuk és a román fatemplomok, a festői népviseletek az itt élő népek ősi művészetéről tanúskodik Ezekből a tájakból szeretnék bemutatni nektek kedves látógatok.Legnagyobb része a képeknek saját fotoim ezért kérlek ne vidd el öket.Amik nem saját képeim azokat jelezni fogom.

Lassacskán, lustán érkezik 
Lágy őszi szellő, fújdogál 
Melegnek érzed fuvallatát 
Már hűvösebbek az éjszakák 

Zöldek még a fák, a bokrok 
Pompázatos látványt nyújtva 
Megvan még, a zöld korona 
Még nem bóklásznak az avarba 

De mindjárt itt lesz a szép ősz 
Színesre vált át a zöld tájkép 
Ezerszínűek lesznek a lombok 
Földre hullanak a falevelek 

Elmúlik a meleg nyár, vége 
Jön a szép, színes ősz, végre 
Ilyenkor sétálnék az erdőbe 
Kis ösvényeken, kettesbe 

Bokáig lépkednék az avarba 
Amikor már mindent betakar, 
Érezném az illatokat, a levegőbe 
Beszívnám az ősz, friss illatát

       Tegnap még nyári este volt
                                                             zöldellt a rét
                                                         Virágok nyíltak rajta,
                                                 Pompába öltözött eme szép vidék.

Szeretlek, ősz… mikor enyhet hint a táj,
minden, mi zöld, földbarnává ernyed, 
a köd langy, gomolygó táncra gerjed
s már tüzes nap harapós ajka se fáj.

Ilyenkor mellbe vág a felismerés,
hogy mennyi gyönyört rejt még az élet,
hogy minden szép bontogat új szépet,
mit látnom és éreznem sors-rendelés.

Tudom, a tavasz, nyár, tél… gyöngyképek.
Ám bennem csak az ősz az, mi gyöngy-esőz,
súgó zsongásától ázva lépek

mély boldogságba - oh, dallamos dizőz!

Most
már félévig este lesz.
Köd száll, a lámpa imbolyog.
Járnak az utcán karcsú, roppant,
négy-emeletnyi angyalok.
S mint egy folyó a mozivászon
lapján, úgy úsznak át a házon.
 
Acetilén
fényében ázik
az útjavítás. Lenn a mélyben,
iszamos, hüllő-hátu cső,
pára gyöngyösödik a kérgen,
s a városon, mint vér a gézen,
általszívódik a nyirok.
 
Vékony
tűz nyüszít, sustorog,
mellette kucsmás, birka-bundás,
mint a makk-ász, guggol a munkás,
fölötte hengerhasu gépek,
rájuk irva: „Consolidated…”
S egy fa.

Uram, búcsúzik az élet,
mert a gyümölcsök megértek,
meleg nyárnak vége lett.
Elszáll a vándormadár is,
és megborzong a virág is.
Hullanak a levelek
aranyszínű szemfödélnek.
Egyre csendesebb az ének.
De borongós ég alatt
most az őszért áldalak.

Üzensz sárguló levélen,
és elém írod az égen
vándormadarak jelét,
hogy mélyen szívembe rejtsem,
vándorvoltom ne felejtsem,
vándoroljak Tefeléd.
Mind korábban itt az este.
Megért a szőlő gerezdje

Híd a folyón

Vízesés

Nyáresti virágos tájkép

 Bambuszhíd a bambuszok között 

Gyönyörű jégszobor 

Távoli villámlás - közeleg a vihar

Hurrikán

Szivárvány vihar után..

Orgonabokor teljes pompában

A tavaszi mező virágai

Tavaszi zsongás

 Szomorúfűz a tópartján
 

Sziklák

Tengerpart 

Ágaskodó fekete ló a tengerben.. 

Békegalamb..

Téli naplemente

Deres fák

Balaton - befagyott nádas

Dunapart télen

Ködös téli táj

Behavazva

Egy őszi este a parkban

Őszi erdő

Ősz a hegyekben

Gyönyörű fák ősszel

Park ősszel 

Zuhatag a szikláből 

Éjszakai fények

Ködös erdő ősszel

Nyírfák 

Nyári fasor

Naplemente

Sziklás tengerpart

Szomorúfűz

Naplemente a tengernél

Napfelkelte

Csobogó 

Nyári erdő

Erdély - gyilkostó

Fenyves

Nyár

Zuhatag

Zuhatag

Fák

Tavaszi szellő

Teljes pompában

Feketerigó ének tavasszal

Japán kert tavasszal

Csilingelő gyöngyvirág

Pipacsos mező

Vörös sziklák

Ősz /József Attila

Tar ágak-bogak rácsai között

kaparásznak az őszi ködök,

a vaskorláton hunyorog a dér.

Fáradtság üli a teherkocsit,

de szuszogó mozdonyról álmodik

a vakvágányon, amint hazatér.

Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb

tollászkodik és hosszan elborong.

A kövön nyirkos tapadás pezseg.

Batyuba szedte rongyait a nyár,

a pirosító kedvü oda már,

oly váratlanul, ahogy érkezett.

- A kedvesemért, aki panaszkodik a vacsorára, mert így az
estét velem tölti, és nem valaki mással...
- Az adókért, amelyeket ki kell fizessek, mert azt jelenti, hogy
alkalmazott vagyok,van munkahelyem...
- A takarításért egy buli után, mert azt jelenti, hogy barátaimmal
tölthettem egy estét...
- A ruhákért, amelyek egy kicsit szűkek, mert van elég ennivalóm...
- Az árnyékomért, mert kint lehetek a napfényben...
- Hogy nyírhatom a füvet, pucolhatom az ablakot, javíthatom a
csatornát, mert azt jelenti, hogy van házam...

Drága Testvéreim!

Az egyik helyen a lábmosásról olvastam.
Az én meggyőződésem, hogy az Úr Jézus nem hiába mosta meg a tanítványok
lábát. Tudjuk hogy a tanítványokat mindig az foglalkoztatta, ki a nagyobb és nem az, hogy ki a kisebb. Más szóval az emberi gőg azt kívánja gyakorolni, hogy valakinek a fejét (agymosást) csináljon.

 Ha valaki megtehette volna, az Úr gyakorolhatott volna a legjobban fejmosást. Péter, a tanítványa kérte Jézust, hogy ne csak a lábát, hanem a fejét is mossa meg, de az Úr ebbe nem egyezett bele, hanem Péternek csak a lábát mosta meg.

Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, a míg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és a ki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.
Míg a világosságotok megvan, higyjetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. Ezeket mondá Jézus, és elmenvén, elrejtőzködék előlük.
János evangéliuma 12,35-36

Jézus mondja: "Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket." Gyűjts össze minden sugarat, ne menj el egy mellett sem!

Ezek a fák.
a fák, a fák.
A napsugár felé, a tág
egekbe lustán nyújtózkodnak át
a fák.

Nincs vége-hossza, mindig újra fák.
Zsibongva-élő összevisszaság
lélekzik és arcodba vág
az ág,
s nem múlanak, csak most kezdődnek el,
a völgybe le, a hegyre fel.
A fák.

Meddig? Tovább.
Amerre nézel, itt és ott, a fák.
Zsongítanak, altatva, mint a mák,
és jönnek újra, rémszerűn, e fák.

sok idegen, sok idegen.

Elnémult a rigó. Az esteli csöndben
az ősz bogár szomorú pri-pri dala szól már.
A távoli szőlőkben panaszolja szüntelen:
elmúlt, odavan a nyár, a meleg nyár!

így változik búsra az én hegedűm is:
fejemre az ősz dere, az ősz dere száll.
Gazdagon érik a szőlőm, telve a csűr is,
De pri-pri: odavan a nyár, - a nyár...