Harmadikos voltam, amikor egy szörnyű bűnnek gondolt dolgot tettem: eltéptem a matekkönyvemet. Padtársam megerősítette rossz érzésemet:
"Most aztán bajban vagy!" - mondta.
Pánikba estem. Mi lesz vajon a büntetésem? Házilag készített ruháim ésfrizurám is jelezték, hogy családomnak nincs pénze új könyvre. Úgy
döntöttem, jobb, ha bevallom, mint ha rajtakapnak, úgyhogy elindultam a tanári asztal felé. Könnyek között bevallottam bűnömet.
Meglepetésemre, a tanárnőm fogott egy darab ragasztószalagot, és
visszahelyezve a kitépett lapot, egy mozdulattal megjavította a könyvet, majd visszaadta: "Tessék, rendben van." - mondta egy mosollyal, amelytől minden félelmem elpárolgott.
Évekkel később gondot jelentett a "kegyelem" szó megértése.

Vasárnap. Harangszó. Egy asszony elmegy
Mellettem. A harangszóra megáll.
Összeteszi kezét, fohászkodik
Az utcán elmenőben: „Uram Jézus
A rosszakon is könyörülj!” –
A rosszakon is könyörülj:
Ennyi egy-vers-soros imája.
Az asszony kendős, falusi
És amint mond, magának mondja,
S a láthatatlan csillagoknak.
Már megy tovább.
Mi fakasztotta
E furcsa, percnyi, falusi imát
Itt, a városban, közelemben?
Igen, épp az én közelemben –
S miért, hogy elfeledni nem tudom,
S gondolok rá újuló gondolattal,
Újuló kínnal s enyhüléssel?
Mi fakasztotta e furcsa imát?
Mint egy könnycsepp, mint egy villámcsapás,
Mint morajló s meginduló föld,
Mint megnyíló föld a lábam alatt:
Olyan volt.
Mi fakaszotta: részvét, bűntudat,
Az utcán, harangszóra, éppen ott?
Sejthette-e, hogy az egész
Lángbaborult
Mindenségért imádkozott??!

A tavasz ugyan nehezen akar megérkezni, ám ez a kedves kis fehér virág már előbújt a kertek alatt és az erdőkben. Talán te is hallottál arról, hogy mostanában kipusztulóban van hazánkban a hóvirág, ezért ha látsz is valahol, ne szedd le! Inkább anélkül ismerkedj meg vele közelebbről! Tarts velünk most!

A hóvirág fehér virágai az üde lombos erdők alján kora tavasszal, hóolvadáskor jelennek meg. A növénynek a föld felszíne alatt hagymája van, amelynek anyagaiból kezdetben táplálkozik.

Babinszky László:Nőnapra

Óh, hányszor elvetettem a sulykot jó messze,
Mégis türelemmel néztek el mellette.
Így jogom van-e vajon őket ünnepelni,
Ki annyi bajt okoz, méltó megfelelni?
Azt kérded tőlem: milyenek a nők?
Ők? –Ők az örök teremtők!
Férfi-ösztön édes vadvirága,
Termékeny magjának gyümölcstermő fája.
Ők azok, kik mindig magukban hordoznak,
S az élet szépségével megajándékoznak.

Megváltók ők!

Éva leszármazottai,
Lucifer szavának hiszékeny hívei.
Épp ezért, ők azok, kik vajúdnak velünk,
S iszonyú kínok közt is viselik terhünk.
Először ők adnak ismeretet nekünk,
Ők fogják kezünket, ha néha elesünk.
Örülnek, ha látják, hogy úgy zakatol szívünk,
Hogy a keserű érdekharcban sem veszítjük hitünk!

Tisztaságunk ők!

Kamaszifjúi, szűzies lelkű-álomlátomás,
És fehér zászlónk is, ha dúl a bajvívás!

Mártírjaink ők!

Ha átlépünk rajtuk,
Ha izzó gyönyörökért más karjába futunk.
Vagy ha mosogatás közben zord csapdába csaljuk,
Mert munkájuk lefitymálva a konyhát velük hagyjuk.
Pedig ők azok, kik reggel korán kelnek,
S akárhol dolgoznak is, mindent értünk tesznek!

Fegyvertársak ők!

Jövőben hívők!
E küzdelmes világban családépítők ők!
Őket nem érdekli, hogy a férfi: „király!?”
Csupán az, amit egy szerény szív kínál!

Örömök is!

Ha kezed megfogja,
Úgy érzed ilyenkor, sistereg a szoba!
Vagy ha padon ülve vállára hanyatlasz alkony idején,
S megfáradt testedet ringatja csönd ölén.
Vagy ha gyertyát gyújt a Kedves, és virágot nevel,
Beborít mindennap, sziromesővel!
Mert minden percében csak te vagy a gondja,
A szeretet nem ismer olyan szót, hogy: „önző, egoista!”
Elámulsz olyankor, ha bajban is ott van,
Mindezt a sok jót gyűjtötte titokban?
Hűségét megérzed, ha évforduló zajlik;
Istenem, hány évet küzdöttünk mi végig?

1985.

EGYMÁSSAL SZEMBEN

Egymással szemben ülünk

A csendtől alvó szobában,

Halványkék szemed cikázik testemen,

Mélyen belenézek, gondolataidat nem lelem.

De mintha mondanád nekem,

Jöjj felém, s rád hallgatok én,

S még egy hang a csendből-

Szerelmesek, csak csókolózzatok,

Melletek érjen össze,

Mintha derekatokon óriáskígyó tekeregne,

Harapd a parázsló szájat,

Váltsd valóra évtizedes álmát,

Egyétek egymást, míg izzik véretek,

Csak egymás testét, mást ne nézzetek.