Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

 

„Ha lehetséges, a mennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek.”
(Rómabeliekhez írt levél 12. fejezet 18. vers)

Mióta ősszüleink szakítottak a tiltott fáról, a béke elérhetetlen távolságra került tőlünk. Nincs olyan másodperc a földön, hogy ne történne valami szörnyűség, tragédia, mely után ne merülne fel újra és újra a kérdés: Miért kell ennek így lenni? Miért nem tudunk békében élni? Miért, miért…?

Milyen jó lenne, ha nem lennénk kitéve mások szeszélyének.

 

Élt egyszer egy egyszerű, szegény ember. Esténként, a kemény munka után fáradtan és rosszkedvűen tért haza.
Árgus szemekkel figyelte az elrobogó kocsibakban és a bárok asztalainál ülő embereket.
- Azoknak persze jól megy - morogta magában, és közben lelkében úgy össze volt nyomódva, mint a szőlőfürt a présben… Nekik minden rózsás és élvezetes. Bárcsak õk hordanák az én keresztemet!
Az Isten mindig nagy türelemmel hallgatta a szegény ember panaszát.

 

  Ha én írhatnám sorsod könyvét, szíved, lelked vágyát, életed örömét, oly széppé írnám, mint egy tündéri álom, a legboldogabb Te lennél ezen a világon! Boldog születésnapot!

Legyen egészséged, tudjál boldog lenni, s szívedet ne bántsa meg senki. Születésnapod is legyen az örömnek napja, kérem a jó Istent, hogy ezeket megadja.

 

 

Gyilkos-tó Egyedülálló természeti jelenség,földcsuszamlás által keletkezett.

 

 

 

 

 

Békási-szoros

A Gyilkos-tótól továbbvezető út a patak partjára szorul az OLTÁRKŐ 1200m hatalmas szirtjei alatt,függőleges sziklafalak között.

 

 

 

 

Sinaia-Szinaja

A Prahova völgyében levő üdülőváros ami a Bucsecs-hegység keleti lábánál terül el.

Itt található a hires Pelesi kastély ami első Károly királynak volt a rezidenciája jelenleg az ő birtokába van.A kastélyt 1866-1914 között epítették.A kastély látogatása 45 percig tart ahol idegenvezetők visznek végig a kastély szobáin.Aki ide ellátogat csodálatos élményben lesz része,maga a város is nagyon szép és a Bucsecs-hegység nagyon szépen látszik!!!!!!!!!!