Barát az, ki mindent tud rólad,
és mégis szeret! /Puskin/


Az igaz barátot nem lehet megvásárolni.


Nem az a jó barát, ki csak hiteget.
Hanem az, aki veled együtt sír és nevet.


Idevésem emlékbe szívem óhaját.
Légy boldog mindörökké, felejthetetlen jó barát!


Az életben hárman vigyáznak rád.
Isten, Szülő, Jó barát.
Az elsőt imádd!
A másodikat szeresd!
A harmadikat el ne feledd!


Ha az élet rögös útját járod.
Keresni vágyol egy egy hű barátot,
Ne keress olyat, ki hízeleg,
Mert az fog megcsalni tégedet!

Egyszer egy asszony elvitte a kisfiát templomba. A kisgyermek mély csodálattal nézegette a templom falait, különösen az ablakokat, amelyek külüönböző színes képekből álltak össze. A kisfiú mindig kérdezgette édesanyját: "Ez mi? Kik vannak ott? Miért beszél a bácsi?".
Éppen imádság következett, mire az asszony emghajtotta a fejét, de a kisfiú továbbra is fészkelődött és megkérdezte anyjától: "Anyukám, nézd ott, kik azok? Majd a tanítványokra mutatott az ablaküvegre.

 Egyszer egy festő festett egy gyönyörű képet, a szobája legszebb részére függesztette, és senkinek nem adta el. Néhány hónap múlva a művész hallott egy kórházban fekvő, nagyon beteg és szomorú kislányról. Úgy döntött, hogy meglátogatja. Elvitte neki a gyönyörű, féltett festményét is.

Amikor megérkezett, szívszorító látvány fogadta: Egy sápadt, beteg kislány az ablakon kitekintve nézte a szemben álló ház ereszén lévő fecskefészket.

Tíz földműves együtt indult a mezőre dolgozni. Vihar lepte meg őket. Tépdeste a fák koronáit, a kerteket, a szántóföldet meg teljesen letarolta.
A cikázó villámcsapások és a jégeső viharos verése ellen egy düledező templomba menekültek.
A villámcsapások hangja egyre erősödött, a korhadt gerendák recsegtek. Attól tartottak, hogy rájuk szakad a mennyezet. A földművesek méltatlankodva zúgolódtak, hogy biztosan van közöttük egy nagy bűnös.

Ha elszólítana engem most az Úr
Egy dolgot bánnék nagyon
Ami szeretet szívemben lakik,
Köztetek azt már szét nem oszthatom.

Évekig éltem szeretetlenül
Kenyérharc szívta el maréknyi erőm
De rájöttem egy napon: e szívet itt belül
Szeretni adta nékem Teremtőm.

Bánom nagyon már a sok közönyös napot
Mikor bennem önbaját siratta a lélek
Nem tudtam sokáig, nincs értelme másnak
Csak ha szeretek és másoknak élek.

Mit eddig adtam, tudom, bántóan kevés
Szívemben egyre a kétely szava dúl
Vajon életemre hányast érdemelnék?

Történt, hogy egy egyszerű asszony hátán gyermekével , eltévedt a jól ismert erdőben.
Ahogy tévelygett, a sűrűben , egyszerre egy barlang nyílt meg közvetlen előtte és megszólalt egy hang: Ez egyszeri és megismételhetetlen alkalom arra hogy örökre gazdag és boldog légy.
Kérdezi az asszony a hangtól: és mondd mit kellene tennem mindezekért?
Csak lépj be és válogass a kincsekből kedvedre annyit amennyit elbírsz mert csak neked és csak most vannak a teremtésben.

A szeretet benned van, csak az a kérdés, hogy mennyire engeded kinyitni, azt a kiskaput, amin keresztül eljuthat másokhoz is.
Amikor feltárul a szíved, akkor a szívcsakrád is gyógyul. Hirtelen úgy érzed, hogy mindent kiadnál magadból, és semmit sem kell megtartanod, mert úgy is visszakapod. Sőt még többet is, mint amint vártál.
Ha engeded a szeretetet áramolni, vagyis nem csak kiadsz magadból, hanem be is engeded a szívedbe, akkor a szeretet áramlásán keresztül gyógyul a lelked is.