Élt egyszer egy egyszerű, szegény ember. Esténként, a kemény munka után fáradtan és rosszkedvűen tért haza.
Árgus szemekkel figyelte az elrobogó kocsibakban és a bárok asztalainál ülő embereket.
- Azoknak persze jól megy - morogta magában, és közben lelkében úgy össze volt nyomódva, mint a szőlőfürt a présben… Nekik minden rózsás és élvezetes. Bárcsak õk hordanák az én keresztemet!
Az Isten mindig nagy türelemmel hallgatta a szegény ember panaszát.

Ütött-kopott volt, s az árverező úgy hitte, fáradni kár.
Mégis kezébe vette a vén hegedűt, s mosolyogva mutatta fel.
- Hölgyeim és Uraim, figyelmet kérek!
Lássuk, a licitálást ki kezdi?
Egy dollár, ott hátul, kettő, igen!
Csak kettő? Ki ad hármat?
Három dollár először, és másodszor is...
Már koppant volna a kalapács, de mégsem,
A terem végéből ősz hajú férfi lépett közelebb, s felemelte a vonót,letörölte a port az ódon hangszerről, felhangolta a megereszkedett húrokat.
Tiszta és édes dallam kelt szárnyra, akár egy égi angyal éneke.

Elhallgatott a muzsika, s az árverező furcsán fojtott hangon szólt:
- Ki ad többet a régi hegedűért?
Felmutatta a hangszert és a vonót.
- Ezer dollár, ki ad érte kettőt?
Kétezer dollár!

Volt egyszer egy kislány, szép volt, tündöklően szép, még a Napnál is ragyogóbb, mert tiszta szívével soha nem bántott meg senkit. Egy napon aztán apja kiküldte őt a kútra az élet vizéért:

- Menj, vidd ezt a vödröt, és merítsd bele a kútba... Amikor megtelik vízzel, gyere vissza hozzám...

Úgy tett a lány, ahogy az apja kérte, mikor a vödör színültig telt a kút friss vizével, elindult hazafelé. Ám mire hazaért, egy üres vödröt tartott a kezében.

Egy vadász megfogott egy kismadarat. A madárka azt mondta a vadásznak, hogy ha szabadon engedi, három felbecsülhetetlen értékű tanácsot ad neki. A vadász hosszan tépelődött, majd belement az alkuba.
A kismadár első tanácsa az volt, hogy ne ragaszkodjon a dolgokhoz, hagyja, hadd jöjjenek, hadd menjenek. A vadász úgy gondolta, ez jó tanács, és kiengedte a markából a madarat. A második tanács így szólt: bízzon abba, amit közvetlenül érez és tapasztal.

Alfonz nyolc, Dezső tízéves volt. Sokat nélkülöztek, édesanyjukkal együtt, apjuk iszákossága miatt. Egyszer aztán Dezső odaállt a mámorát éppen kialudt apja elé:
-Apám, kérlek, válaszolj nekem: mi több számodra, én vagy az alkohol?
Az apa döbbenten nézett a gyerekre:
-Persze, hogy te, de mit akarsz ezzel mondani?
-Azt, hogy ha nem hagyod abba az ivást, megölsz mindnyájunkat! Hát nem látod, hogy mennyit sír szegény anyánk? Azt sem veszed észre, hogy mennyit nélkülözünk mindnyájan?Apja nem válaszolt.

Két barát ment a sivatagban.

Kirándulásuk alkalmával összevesztek, és az egyik barát képen törölte a másikat, aki megsértődött, anélkül hogy szólt volna bármit is, beleírta a homokba:
"Ma a legjobb barátom lekevert egyet!"

Mentek tovább a sivatagban, egy oázishoz értek, ahol elhatározták, hogy
megfürödnek. Az a barát, aki kapott egy pofont, fuldoklani kezdett, de a
másik kimentette. Magához térven, kőbe véste:
"Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!"

Az a barát, aki lekevert egyet, majd megmentette a másikat, megkérdezte:
Mikor megütottelek, homokba írtad.

A férfi lánya megkérte a papot, hogy jöjjön el imádkozni az apjával.

Amikor a pap megérkezett, látta, hogy a férfi az ágyban fekszik, a feje két párnával feltámasztva, az ágya mellett pedig egy üres szék. A pap azt hitte, hogy szóltak az idős embernek az ő látogatásáról. Biztosan várt már engem - szólt.
„Nem, kicsoda ön?"
„Én vagyok az új segédlelkész a parókián - válaszolt a pap. „Amikor megláttam az üres széket, azt gondoltam, biztosan tudta, hogy jövök."

„Ja, igen, a szék" - szólt az ágyhoz kötött beteg.

Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszer csak ott volt a tisztáson. Egy gyönyörű virág. Egy fehér rózsa.
A farkas vette észre először. " Milyen szép!"- gondolta -"Milyen kecses!" Aztán lassan a többi állat is felfedezte.
- Milyen egyszerű! - mondta a páva - Semmi szín, semmi különlegesség!
- Közönséges! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű - Hát hogy néz ez ki?
" Mind ilyenek vagytok" - gondolta a farkas a fák közül -
"Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót."
A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is.

Mi a szerelem? A legszebb magyarázatot pár évvel ezelőtt hallottam egy asszisztens barátnőmtől e gyakori kérdésre. Visszaemlékezvén a történetre, szeretném azt másokkal is megosztani, melynek konklúziója így szól: az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben!...

Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor fél kilenc körül bejött egy bekötözött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert kilenc órakor van egy fontos találkozója.

Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos.

Egy ember almafajok nemesítésével foglalkozott. Mindenkinek örömmel mutogatta pompás almafáit: boldog volt, ha valaki almáját megízlelte. Egyik szomszédját - noha többször hívta -, semmiképpen sem tudta rábírni, hogy bemenjen hozzá almakóstolóra. Mikor egyszer újra hívta, megszólalt a szomszéd:
- Be kell vallanom, hogy a múltkor, kertje mellett elmenve, kíváncsiságból felvettem egy lehullott almát. Beleharaptam, de én életemben olyan savanyú almát még nem ettem.

A halál,a veszteség érzése mindig fájdalmas,de különösen az,ha egy gyermek,számára a legfontosabbat-az Édesanyát-veszíti el.
A történet kis szereplőjével ez történt.Mikulás napja előtt két héttel halt meg az Édesanyja.
Az apukája próbálta félretenni az őt ért veszteséget ,hogy kislányának minél több vigaszt tudjon nyújtani.

Egy kisfiúnak az édesanyja meghalt, egyedül maradt az apjával. Az apa szigorú ember volt, nem engedte gyermekét szabad útra, gondolata, akarata szerint. Ez a gyermek 15 éves korában megszökött. Azt mondta, nem tudok így élni, önálló akarok lenni. Nekem ne parancsolgassanak. Ez a fiú 25 éves korában belekerült egy, az uralkodó elleni lázadásba a középkori Franciaországban. Az összeesküvésben tíz fiatalember volt.

A lázadást leleplezték és mind a tíz fiatalembert guillotine általi halálra ítélték.

Az asztalos, akit felfogadtam, hogy segítsen rendbe hozni a régi gazdaépületet, éppen végzett egy nehéz nap munkájával. Egy defekt miatt csak egy órás késéssel tudott munkához látni, azután elromlott a villanyfűrésze, majd pedig ősrégi teherautója mondta be az unalmast. Én vittem haza kocsival, és útközben mindketten néma csöndben ültünk. Amikor megérkeztünk, behívott, hogy ismerkedjem meg a családjával. Útban a bejárati ajtó felé egy pillanatra megállt egy alacsony fánál és mindkét kezével megérintette a fa felső ágait.

A feketerigó a ligetben élt. Sárga csőre volt, ragyogó cipőgombszeme - és persze fekete volt, mint a szurok. Azért is hívják feketerigónak.

Nem tudom, ki hogy van ezzel a fekete színnel. Nyilván van, akinek nem tetszik, mert hiszen a narancssárga sokkal vidámabb, a türkizkékről és a meggypirosról nem is beszélve. De aki jobban odafigyel, annak a fekete is tetszik, ebben bizonyos vagyok. Hiszen annyiféle fekete van. Kékesen fénylő fekete, puha fekete, éjfekete, játékos fekete, meleg fekete és ki tudja még hány.

A feketerigó fénylő fekete volt.

Egy szép napon az Úr hívatta Angyalát:
Repülj le a földre, ott sokan várnak Rád.
Nézd meg mire vágynak, mi nekik a kincs.
Remélem nem olyan, mi a mennyekben sincs.
Olyan sokan imádkoznak, hogy tegyek csodát,
Menj és derítsd ki ennek az okát.
Tudd, meg mi kell nekik, mi az, mire vágynak,
hogy boldogságot adhassunk az egész világnak.

Az angyal elrepült. Három nap odavolt.
Várták az angyalok, a csillagok, meg a hold.
Harmadnap visszatért, fáradt volt, elgyötört.

Az idős ács egy szép napon úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulnia. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során nem tölthetett családjával.
- Valahogy majd csak elleszek - mondta
A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, és arra kérte őt, hogy utoljára segítsen még neki felépíteni egy házat.

Gondolkodtál már azon, hogy a vadlibák miért pont V alakban repülnek? Mint sok más esetben, itt is jó indoka volt az Úristennek, hogy az állatok viselkedése ilyen legyen. A liba szárnycsapásaival olyan légáramot kelt, amely segíti az utána szálló társát a repülésben. Így aztán a V alakban repülő csapat 71%-kal hosszabb utat tehet meg, mint egy liba egyedül.

Azt találod, hogy a betegség a legsúlyosabb csapás, amit az Isten az emberre mérhet?
Egy betegség az élet legritkább ajándékát hozhatja, a második születést. Nemcsak testileg, hanem lelkileg is. A betegség alatt szelídebbek, szerényebbek, alázatosabbak leszünk és lekopnak rólunk a világ hiúságai. Elvonul előttünk múltunk, rájövünk tévedéseinkre és így, lassan, talál először életünkben, egy őszinte önmagunkba tekintéssel elérkezünk valódi énünkhöz.

Az Egyesült Államokban egy sérült gyerekeket oktató iskola gyűjtést rendező vacsoráján felszólalt az egyik szülő, beszédére még ma is sokan emlékeznek...
Miután kellőképpen megdicsérte az iskolát és a hozzátartozó nevelőket, így folytatta:

A természet, ha külső hatásokkal nem avatkoznak bele annak rendjébe, tökéleteset alkot. Ettől függetlenül az én fiam, Shay nem képes úgy tanulni, mint mások. Nem érti úgy meg a dolgokat mint más gyerek.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy favágó. Volt neki négy fia. Négyfelé húztak, nem volt olyan dolog, amiben egyetértés lett volna köztük. Soha nem tudtak egymással dűlőre jutni. Mindennapos volt a veszekedés köztük. Családi perpatvarukból mindig csak a szomszédok húztak hasznot. Így aztán egyre szegényebbek lettek. Olyannyira, hogy a falusiak már gúnyolódtak is rajtuk. Bolondnak tartották őket. Az apjuk látta, hogy mindennap valami vita van köztük, és egyre boldogtalanabb lett. 
Sokszor próbálta már elmagyarázni nekik, hogy senkinek nem használ a veszekedés, de mindhiába.

A bárányka alig jött a világra, észrevette, hogy az állatok között ő a leggyengébb. Állandóan torkában dobogott a szíve. Nagyon félt, hogy valami vadállat megtámadja. Nem tudta, hogyan fog megmenekülni.
Elmesélte bánatát a Teremtőnek.
Szeretnél kapni valamit, hogy megmenekülj? - kérdezte jóságosan a Teremtő.
- Igen, jó lenne - volt a válasz.
- Megfelelne egy pár erős agyar?
- Akkor a friss füvet biztosan nem tudnám leharapni.

"...Így szólt az Úr Noéhoz: "Fél év múlva megnyitom az ég csatornáit, és addig fog esni, amíg a Földet el nem lepi a víz. De szeretnék megmenteni néhány jó embert és minden állatfajból egy párt, ezért építs bárkát!" Egy villámlás után a tervrajz ott feküdt a földön.

Fél év múlva elkezdett esni az eső, de az Úr legnagyobb megdöbbenésére Noé csak ült szomorúan a kertjében, bárka sehol.

- De Noé, hol a bárka? - kérdezte felháborodva.

Besötétedett. A forgalmasabb utcák fáit világító füzérekkel ékesítették. A lámpaoszlopokon csengettyűket formáltak belőle. Ha jó kedve lett volna, talán szépnek látja mindezt, de a lelke nehéz volt, nem tudott örülni az ünnepvárás külsőségeinek. Emberek siettek el mellette. Voltak, akik a kirakatokat bámulták. Már a második körét rótta. Keresett egy nyugodt helyet, ahol nem küldi el a rendőr pár perc után, de ahol mégis sokan megfordulnak.

Az Úr Jézus születésnapjának a megünnepléséről

földi élete idejében (33 év) nem olvasunk

a Bibliában. Mint emléknap, később sincs feljegyezve.

Mi, földi teremtmények általában annál inkább

ünnepeltetjük magunkat évről évre, születésnapunkra

emlékezve. E nap körül sok a tervezés,

szervezés, meghívás, ajándékozás. És végül a kérdések:

"Milyen volt? Hogy sikerült? Tetszett-e? "

Több mint 2000 éve ünnepeljük az Úr Jézus születésnapját

mindenütt a földkerekségen különböző

módon: népek, kultúrák, szokások, hagyományok

szerint.

Az Úristen azt mondta neki:

- Mutasd meg, mit hoztál át az életedből!

Az ember kinyitotta a bőröndöt, s megdöbbenve látta, hogy az szinte teljesen üres.

Sok évvel ezelőtt Mrs. Thompson 5. osztálya előtt állt, és azt a hazugságot
mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti.
De ez lehetetlen volt, mert az első sorban egy Teddy nevű kisfiú olyan
rendetlen és figyelmetlen volt, hogy Mrs. Thompson valójában élvezettel írt
a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére a
legrosszabb érdemjegyet írta.

Egy napon Mrs. Thompson a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és
megdöbbent Teddy előző tanítóinak bejegyzésein.

Mit írnál a lapra?
 
Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely.

Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.

Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.

Rongyos idegen

Lesütött szemmel és lehajtott fejjel jött velem szembe, s szólt az az ember.
Teste rongyos ruhákba bújt, s szemében a fény rég kihunyt.
„Éhezem, asszonyom, ennék!”- igy szólt, s mondhatom nagyon udvarias volt.
„Csak jegyeim vannak, pénz nincsen nálam, de élelmet vehetünk”- feleltem lágyan.
A hajléktalannal elindultunk csendben, s ő mondta: „Ha lesz pénzem, megadom menten.”

Szeméből sütött a reménytelenség. „Nem számít -mondtam- nem kell a fizetség.” Ahogy végigjártuk az üzlet polcait, gyermekként választott, s kért még valamit.  Boldogan biztattam, vegyen csak bátran, mert életemben sok rosszat csináltam.

Vajon létezik-e Isten?

Egy ember elment levágatni a haját, és megigazíttatni a szakállát. Ahogy a fodrász dolgozni kezdett, kellemes beszélgetésbe elegyedtek. Sok mindenről szót ejtettek, különféle területeken.
Végül szóba került Isten is, mire a fodrász határozottan kijelentette: "Én nem hiszem hogy Isten létezik."
- Miért ilyen biztos ebben? - kérdezte a vendég.
- Nos, csak ki kell nézni az utcára, hogy mindenki megértse, miért nem létezhet Isten. Most mondja meg őszintén, ha Isten létezne, hogy lehetne annyi beteg ember a világon?

Kwami nagy, félelemmel teli szemekkel nézett az édesanyjára. Hát az anyukája is el akarja hagyni őt, ahogyan apja már korábban elment tőle?
- Olyan fáradt vagyok - suttogta az édesanyja. Szeretettel nézte kisfiát, és békés mosollyal az ajkán aludt el, hogy soha többé fel ne ébredjen.
Kwami nagyon sírt, és sokáig nem tudott megvigasztalódni amiatt, hogy el kellett búcsúznia az édesanyjától. Most már valóban nem volt senkije, aki gondoskodjék róla.

Volt egyszer egy Shakespeare-színész, aki nagy hírnévre tett szert egyszemélyes előadásaival, melyek során klasszikus művekből olvasott, illetve mondott el részleteket. Előadását mindig a huszonharmadik zsoltár drámai elszavalásával zárta. Kivétel nélkül minden este, amikor a színész elkezdte szavalását – Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm – a tömeg feszülten figyelt. A zsoltár végén pedig viharos tapssal, fennállva ünnepelték a színészt, aki hihetetlen képességgel keltette életre a zsoltárt.

Az ajándékba kapott mosoly

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy 10 éves kislány, aki két testvérével, apukájával és anyukájával élt együtt, egy nagyon boldog, nagycsaládban.
Egy szép, hóeséses téli estén együtt ülték körül a nagy ebédlőasztalt, hogy közös erővel levelet írjanak a közelgő Jézuskának.
A kislány szomorúan ült a papír felett, miközben testvére játékok nevének százait vetette a fehér lapra. A kislány szomorkás arcára édesanyja is felfigyelt, aki megkérdezte a csöppséget, miért nem írt még egyetlen sort sem.

A bölcs asszony

Volt egy nagyon gazdag ember, aki rendkívül kegyetlen és zsugori volt. A felesége jószívű és szeretetteljes volt, és mindenki iránt együtt érző. Az asszonyt mindenki szerette, a férjét azonban senki sem. „Isten ezt a rossz férjet adta nekem – gondolta mégis a feleség –, mit tehetnék hát? Senki sem szereti őt, úgyhogy legalább nekem szeretnem kell.” Így kedves volt hozzá, és éjjel-nappal szolgálta.

Éhínség tört ki a vidéken, és sok falubeli fordult hozzájuk segítségért.

Csak egy anya....?

Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban, a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása. A nő hezitált, nem tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
- Úgy értem, - magyarázta a hivatalnok - van munkája, vagy csak egy...?
- Persze, hogy van munkám! - csattant fel a nő - Anya vagyok.
- Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó! - hangsúlyozta a hivatalnok.

Egy másik nő is hasonló helyzetbe került a polgármesteri hivatalban.

Elvitte a szél.   A liget területén lévő pázsit közepén kinyílott egy pár pitypang.
Az egyik szép sárga virágú, erős fejletettebb volt, mint a többi.
Derűs képet nyújtott, mint a májusi este.
A virág hamarosan magba szökött.

Apák teremtése

Amikor a jó Isten az apákat teremtette, először egy rendkívüli magas alakot teremtett. Az egyik angyalnak azonban nem igazán nyerte el a tetszését a kész mű.

- Miféle apa ez? Ha a gyerekek alacsonyak, miért ilyen égimeszelők az apák? Mindig hétrét kell majd görnyednie, ha üveg golyózni akar csemetéjével, ha ágyba akarja dugni, vagy ha egy puszit akar nyomni a feje búbjára.

Volt egyszer egy kicsi kéz. Egyik reggel úgy döntött, hogy valami hasznos dolgot fog tenni. Segíteni fog másoknak, másokon. Már épp indulni készült, amikor a kicsi láb így szólt hozzá:
- Ne menj egyedül, várj, én majd elviszlek!
- Rám is szükségetek lesz, ha beszélni kell. – mondta a száj, és ő is menni akart.
- De hogy fogjátok meglátni a szenvedőket, ha én itthon maradok? – kérdezte a szem és ő is csatlakozott a többiekhez.
A kicsi szív nagyot dobbant.

A Bölcs Hernyó


Csupán egy tudatlan hernyó volnék? Nem! Csak egy életunt kövérség, akinek elege volt a fa leveleinek felzabálásából. Úgysem jó semmire az. Meddig nőjek még? Minek? Kinek? Elegem van...
Persze zabálhatnék még az élvezet kedvéért, de mire jó az? Úgyis csak nőnék tovább, hogy aztán még éhesebb lehessek. Ez volnék csupán, egy zabálógép? Na neeeem... Ebből elegem van! Ezt nem vállalom tovább! Végzek magammal, így döntöttem.

Mivel szőrös vagyok, így a hangyáknak nem kellek.

Egy indiai legenda

Egy indiai legenda szerint egy ferfi minden nap a falu szélére járt vízért egy új és egy régi edénnyel.
Az öreg edény már meg volt repedve, csorgott a víz belőle és a hazafelé úton a fele kifolyt. 2 éven keresztül minden nap ugyanazt az utat tette meg a férfi.

Az új edeny büszke volt, a teljesítményére és tudatában volt annak, hogy teljes mértékben megfelelt arra, amire keszitették. Míg az öreg edény majd meghalt szégyenében, hogy a feladatát nem tudta tökeletesen ellátni még akkor is ha tudta, hogy a repedések a hosszú évek hűseges munkájának a következményei voltak.

A ceruza meséje

A gyermek nézte a nagyapját amint levelet ír. Egy adott pillanatban megkérdezte tőle:
- Olyan mesét írsz, ami velünk megtörtént? Vagy talán egy rólam szóló történetet írsz?
Nagyapja, félbe hagyta az írást, és mosolyogva ezt mondta unokájának:
- Igaz, rólad írok. Azonban a szavaknál fontosabb a ceruza, amivel írok. Szeretném, ha ilyen lennél te is, amikor megnősz.
A gyermek értetlenkedve nézte a ceruzát, mivel semmi különöset nem látott rajta.

Álom

Egy asszony azt álmodta, hogy a piacon betért egy teljesen új üzletbe, és legnagyobb meglepetésére Istent találta a pult mögött.

- Mit árulsz itt?- kérdezte.

- Mindent, amit a szíved kíván - válaszolta Isten.

Alig mervén hinni a saját fülének, az asszony elhatározta, hogy a lehető legjobb dolgot fogja kérni, amit emberi lény csak kívánhat.

- Lelki békét, szeretetet és boldogságot, bölcsességet és félelemtől való szabadságot akarok - mondta, majd kis idő múlva még hozzátette - nem csak magamnak, hanem minden embernek a Földön.

A sárga rózsa

Mese a hazudásról és egy értékes, ám annál nehezebben megtalálható növényről.  

„Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa,
Azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra,
Azt hiszed, hogy mindig mindent megbocsátunk,
Azt hiszed, hogy megtagadjuk minden álmunk,
Minden álmunk.” 

Vagabondo egyszer egy valószínűleg nemlétező ország pusztájában bandukolt éhesen és szomjasan, amikor végre meglátott a távolban egy házat. Eleinte azt hitte, hogy csak délibáb és képzelődik, de egyre határozottabban érezte, hogy az a ház tényleg ott van.

Megkértem Istent

Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a büszkeséget nem Ő veszi el, hanem nekem kell feladnom azt. 

Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás mellékterméke: nem kapni, megszerezni kell.

Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot, de Ő azt mondta: nem.
Azt mondta, csak áldását adhatja - a boldogság rajtam múlik.

Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalomtól, de Ő azt mondta: nem.

Csodálatos!!!!!
Ha úgy gondolja, hogy lehetetlen feladat előtt áll, akkor nézze meg az alábbi képeket.
A lehetőség mindig nyitva áll azok előtt, akik hisznek önmagukban - lám, egy négylábú is tud két lábon járni!

Egy 92 éves kicsi, idős ember, szépen megfésülködött, megborotválkozott, felöltözött, és reggel 8 órakor elindult az idősek otthonába. 70 éves felesége nemrég hunyt el, s ezért úgy érzi, muszáj elhagyni házát.
 Az idősek otthona előterében várakozik, s ránk mosolyog mikor azt mondjuk neki, hogy kész a szobája. Miközben a lift felé tartunk, röviden elmondom neki milyen is az ő kis szobája, elmesélem neki azt is milyen színű a függöny és az ágytakaró.

Képzeld el, hogy megnyertél egy versenyt, és a nyereményed az, hogy a bank minden reggel 86 400 forintos számlát nyit a nevedre. Ám mint minden játéknak, ennek is megvannak a szabályai, pontosabban két alapszabály van:
1. Az első szabály, hogy mindazt a pénzt, amit napközben nem költöttél el, este visszaveszik tőled, csalni nem lehet, tilos áttenni az összeget egy másik nap számlájára, csak elkölteni lehet...

Az öregotthonban meghalt egy asszony. Az éjjeli szekrényre ki volt készítve egy boríték, az egyik ápolónőnek címezve. "Mit látsz magad előtt, amikor gondozol? Mit látsz, ha rámnézel? Mire gondolsz, amikor magamra hagysz? Mit szólsz, ha rólam beszélsz? Legtöbb alkalommal egy szeszélyes öregasszonyt látsz magad előtt, aki már egy kicsit becsavarodott, és amikor eszik erősen, csámcsog.

Elég

Hoztam egy tanulságos igaz történetet. Van egy mondás, mely szerint a legszegényebb ember is boldog, ha elégedett. Tudjuk, mert megtanultuk: fájhat az, ami nincs, de attól még nem lesz. Az önsajnálat csak lehúzza az embert.
A spirál felfelé fordításához a kezdőpont mindig az elfogadás. Elfogadni a helyzetet olyannak, amilyen, és "újratervezés indul " jelszó jegyében erről a kezdőpontról indítani a nyílvesszőt a célunkat jelölő kör közepébe.

Egy mese arról, hogy mi történik, amikor feladjuk az ellenállásunkat a változásokkal szemben, és csak lazán megengedjük, hogy megtörténjen:



A Bölcs Hernyó


Csupán egy tudatlan hernyó volnék? Nem! Csak egy életunt kövérség, akinek elege volt a fa leveleinek felzabálásából. Úgysem jó semmire az. Meddig nőjek még? Minek? Kinek? Elegem van...
Persze zabálhatnék még az élvezet kedvéért, de mire jó az? Úgyis csak nőnék tovább, hogy aztán még éhesebb lehessek.

Hallottam egy csodálatos kis történetet egy lelkipásztorról, aki szombat reggel meglehetősen nehéz körülmények között próbált felkészülni a prédikációra!

A felesége elment vásárolni. Esett az eső, a kisfia unatkozott, nyugtalan volt, mert nem tudott mihez kezdeni magával. Végül a lelkész kétségbeesésében elővett egy régi magazint, hogy átlapozza. Talált egy szép színes oldalt, amely a világ térképét ábrázolta. Kitépte a lapot, szétszaggatta, a darabkákat szétszórta a szoba padlóján és ezt mondta a fiának: „ Johnny,ha össze tudod rakni a térképet,kapsz tőlem egy huszonöt centest”.

MINDENKINEK, AKI "MÁR ELÉG RÉGÓTA FIATAL"

Egy öregúr egyszer elhatározza, hogy elmegy Afrikába szafarira. Magával viszi öreg kutyáját, hogy társasága legyen.
A kutya egy nap addig kergeti a pillangókat, amíg azt veszi észre, hogy eltévedt. Bóklászik erre-arra, hogy megtalálja az utat, egyszer csak látja,
hogy egy leopárd rohan felé láthatóan azért, hogy megegye. Az öreg kutya azt gondolja: "Jaj jaj! Most igazán szarban vagyok!"
Észrevesz a közelében néhány csontmaradványt valami dögből, gyorsan elkezdi rágni a csontokat hátat fordítva a közeledő leopárdnak.

  - Én a létezés értelmét keresem - mondta az idegen.
- Feltételezed, hogy a létezésnek van értelme? - kérdezte a Mester. 
- Miért, hát nincs?
- Ha megtapasztalod a létezést olyannak, amilyen, és nem olyannak, amilyennek te elképzeled, akkor rájössz, hogy a kérdésednek nincs értelme.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy favágó. Volt neki négy
fia. Négyfelé húztak, nem volt olyan dolog, amiben egyetértés lett
volna köztük. Soha nem tudtak egymással dűlőre jutni. Mindennapos volt a veszekedés köztük. Családi perpatvarukból mindig csak a szomszédok húztak hasznot.
Így aztán egyre szegényebbek lettek. Olyannyira, hogy a falusiak már
gúnyolódtak is rajtuk. Bolondnak tartották őket. Az apjuk látta, hogy
mindennap valami vita van köztük, és egyre boldogtalanabb lett.

Kalitka



Volt egyszer egy George Thomas nevű ember, aki lelkészként szolgált egy kis New England állambeli városkában. Az egyik Húsvét alkalmával történt, hogy vasárnap egy nagy, üres és rozsdás kalitkával ment fel a szószékhez. Az emberek felhúzták a szemöldöküket ahogy Thomas testvér beszélni kezdett.
"Tegnap ahogy a városban sétáltam megláttam egy kisfiút, amint közeledik egy kalitkát lóbálva a kezében. A kalitka aljában három kis mezei madárka csücsült dideregve a hidegtől és a félelemtől.

A neve:Szeretet


Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.
A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható.

Sündisznó...

Egyszer volt, hol nem volt, kerek erdő közepén élt egyszer egy sündisznó. Nagyon mogorva sündisznó volt; legalábbis ezt tartották róla. Mindenkivel csak morgott, mindennel elégedetlen volt, és még ha jó szándékkal közeledtek hozzá, akkor is tüskés gombóccá gömbölyödött, csak úgy meredeztek kifelé a tüskéi. Nem is közeledett hát hozzá senki jó szándékkal sündisznó-emlékezet óta. Az erdő állatai már nem is tudták, honnan olyan biztosak benne, hogy a sündisznóhoz nem érdemes jó szándékkal közeledni.

Egy álom üzenete

Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje.
Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
- Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszvágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket.

Ajándék

Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.

Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: " Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell mennem"
"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel. Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet."

Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal?