Indiáról általánosságban
India a
végletek országa, megítélése nem egyértelmű, a mérhetetlen szegénység és
nyomorúság mellett, éles kontrasztként, szebbnél szebb palotákat, a gazdagság
pazarló tobzódását is láthatjuk.
India a
látogatókat, a turistákat is megosztja, vannak, akiknek életcéljává válik India
megismerése, hitükben is azonosulnak valamelyik helyi vallással, mások mély
döbbenettel tapasztalják az igénytelenséggel párosuló végtelen nyomort.
Szerte
Indiában több mint 100 millióra tehető az olyan lakosok száma, akiknek egész
életükben nincs lakásuk, az utcán, a mezőkön táboroznak, iszonyú körülmények
között.
Aki még
nem járt ott, biztosan kialakított magában egy saját India-képet, de a valóság
minden előzetes elképzelést megcáfol.
Itt
szinte minden irracionális, megérint a mindenből áradó sejtelmes spiritualitás.
A látottak egyszerre vonzanak és taszítanak, a
rengeteg folyamatosan karattyoló ember, a sokszínű forgatag, a koszos kéregetők,
a bádogvárosok nyomorúsága, az utcai kifőzdék illatorgiája, a töredezett
flaszteren heverő girhes tehenek látványa egyszerűen elvarázsol.
India
hindi neve: „Bharat”, tehát a TV-és
sorselemző Joshi, nevét India Joshi-nak is fordíthatjuk, lehet, hogy ő a nálunk
élő Indiana Jones?
A szent tehenek:
Indiában a tehenek tisztelete csaknem 3500 évre, az árjákig vezethető
vissza. A szent állatok etetése és ellátása áhítatos cselekedetnek minősül.
Valaha hittek a tehenek lélekvivő erejében, ezért tehén vontatta szekérrel
szállították az elhunytat a halotti máglyához, ahol a halottal együtt az
állatot is elhamvasztották.
Sok helyen a haldokló ágyához tehenet
vezettek, hogy a farkát megfogva segítsen neki átjutni a túlvilágra.
A hinduk szemében a tehén jelképezi a termékenységet, a bőséget, a tápláló
anyát, szinte minden termékét tudják hasznosítani.
Az a
hindu paraszt, amelyik büszkélkedhet egy tehénkével, odaadóan gondozza, védi,
feldíszíti, kifesti, s megöregedvén állatmenhelybe küldi jószágát, vagy
tehenével együtt hal meg, mintsem feláldozásával túlélje szent állatát.
A kimúlt
állat bőrét azonban felhasználhatják, de húsát nemcsak a hinduk, hanem a
szikhek sem fogyasztják. Az igazhitű hindu szemében a marhahúsevés
kannibalizmusnak számít.
"A
tehén védelme isten minden oktalan teremtményének védelme. Aki tehenet levág,
ugyanolyan bűnt követ el, mint, aki brahmant öl." - vélekedett Gandhi.
Jelentős környezetszennyezők, nagyban
hozzájárulnak az üvegházhatáshoz azzal, hogy évente mintegy 40-50 millió tonna
metánt kérődznek és szellentenek.
A szabadon kószáló tehenek olykor
óriási fennakadást okoznak a közlekedésben, egy-egy forgalmasabb csomópontban
végtelen nyugalommal heverő állat jókora dugót alakíthat ki. A tehenek mellett
szintén az utcán élnek a kecskék, malacok, kutyák, stb. de ezeket egy rúgással
arrébb penderítik, ha útban vannak.
Az akadályoztatás miatt mégsem
ingerültek a közlekedők, az autósok képesek miattuk mindenféle manőverre;
lassítanak, kerülgetnek, s amíg a tehenek áttérnek a túloldalra, türelmesen
várakoznak, és még a szokásos őrült dudálást is mellőzik.
Még a
köznyelvbe is bekerült a „szent tehén”
fogalma, mint az érinthetetlenség, a tabu átvitt értelmezése.
A
kasztokról:
A
kasztrendszer, az örök körforgás társadalmi világképét tükrözi. Ennek lényege,
hogy a társadalom minden tagja egy-egy kasztba tartozik. Ebbe a kasztba csak
beleszületni lehet, innen se fölfelé, se lefelé kijutni nem lehet.
Mindenkinek
az a feladata, hogy a kasztja által meghatározott feltételeknek a lehető
legjobban megfeleljen, sorsa ellen ne lázadjon.
A kasztrendszert már
régen eltörölték, de jelenleg is súlyos terhet ró India társadalmára.
Az érinthetetlenek az „Isten emberei” jelentésű haridzsán
nevet még Gandhitól kapták. Vannak, akik a negyedik kasztot értik e
kifejezésen, sokan pedig a kaszton kívüliekét tekintik haridzsánoknak.
Az érinthetetleneket korábban sújtó számos
diszkrimináció leginkább a dél-afrikai apartheidhez hasonlítható.
Még a múlt század első felében is tilos volt belépniük templomokba,
szórakozóhelyekre; nem meríthettek vizet a szent medencékből, forrásokból,
tiltott hely volt számukra a szálloda, a kórház, nem mehettek
szórakozóhelyekre, fürdőkbe.
Egy 1955-ben született törvény kihirdetése óta az érinthetetlenek
elméletileg bármilyen foglalkozást űzhetnek, bárhol lakhatnak, a gyakorlatban
azonban ez még nem működik igazán hatékonyan.
Egyes vidékeken még ma is természetesnek tartják azt, hogy az esküvő utáni
első éjszakán a zamindár, vagyis a helyi földesúr feküdjön le az ifjú
asszonnyal.
Mit is
jelentett a kasztrendszer?
A legfelső
kaszt a papoké, őket követik a harcosok, majd a hasznos tevékenységet folytató
kereskedők és kézművesek; a negyedik csoportot a három felső kaszt kiszolgálói
és az alantas munkát végzők alkotják. Az első három kaszt tagjai a „kétszer
születettek”, míg a legalsóban a „tisztátalanok” találhatók.
Érdekes, hogy a hinduk a szikhek,a
muszlimok, és a párszik mellett a külföldieket
is a legalacsonyabb kasztba sorolják.
A kasztok
közötti érintkezés, a kasztkeveredés tisztátalan dolog, és kerülendő, a vegyes
házasságból származók alacsonyabb kasztúaknak számítanak.
A hátrányos
helyzetben lévők nemegyszer kasztjukra utaló nevük megváltoztatásával próbálnak
menekülni sorsuk elől.
Azért van már változás
is, sokan csak díszítőelemként festik homlokukra a jelet, nem a társadalmi
hovatartozás jelképeként.
Vizsgáljuk
meg egy kicsit részletesebben a homlokra festett pötty,szanszkrit néven bindi eredet és jelentését.
A
leglátványosabb testdísz, eredetileg a hindu vallásban játszott fontos
szerepet, a két szem fölött a homlok közepére festett vörös pötty a hatodik csakra helyére került, és a női
szépség megőrzése volt a feladata.
A hatodik csakra a rejtett bölcsesség helye, középpont, ahová minden
tapasztalat összegyűlik. Meditáció közben, amikor a rejtett energia a gerincből
a fej felé halad, ez a hatodik csakra az energiatároló.
A piros pötty segít
megtartani ezt az energiát. Az ókori Indiában ezt a részt tartották a test
legfontosabb pontjának, a szerencsét és a sikert is jelképezte.
Nevezték harmadik szemnek is. Az igazi funkciója azonban a látás helyett a
láttatás volt: a hindu nőknél azt jelezte, hogy foglaltak, azaz házasok.
Egyes
források szerint a vőlegény a saját vérével festette a jelet az asszony
homlokára, jelezve, hogy egybekelnek, és hogy a családja védőszárnyai alá vette
az új jövevényt.
Mivel Parvati istennő szimbólumának
tartják, a bindi az asszonyi, illetve a női energiát jelzi, és úgy
vélik, hogy viselete az asszonyt és az urát egyaránt védelmezi, arról
nem is beszélve, hogy elűzi a gonosz szellemeket.
Férfiaknál a homlokdíszítés a tisztelet jele.
A házasságról:
A
gyermekházasságot ma már tiltja a törvény, ennek ellenére a szülők már
gyermekkorban keresnek párt a lányuknak vagy a fiúknak, és ha minden megfelel,
akkor ezt szerződésben rögzítik. Az indiai kultúra sajátossága, hogy a
horoszkópoknak is összeillőnek kell lenni.
Legtöbbször
a családok részletes elemzést készíttetnek az ifjú férj- és feleségjelölt
életútjáról, illetve meggyőződnek arról is, hogy kettejük viszonya mennyire lesz
gyümölcsöző a jövőben, mert a házasság nem két ember, hanem két család szövetsége.
Jó példa
erre, hogy a csoportunkat kísérő, modern felfogású fiatalember, aki második
szerelmi házasságában él, a tervezettnél korábban elköszönt tőlünk, mert az
unokahúga házasságát kellett megtárgyalnia, ugyanis a szülők elhunytak és ő
volt a rangidős férfiember.
Az ősi
szokás szerint házasság előtt a fiatalok érintetlenek, a gyakorlatban ez a
lányokra vonatkozik.
A
tényleges házasságra csak a ceremónia után kerül sor. A lányoknak a 14 évet, a
fiúknak pedig a 21 évet kell betölteni.
Ha
időközben az egyik fél meghal, például balesetben, akkor a másik özvegynek
számít. Ezért előfordul, hogy a szülők hirdetés útján keresnek új párt ilyen
szöveggel:
„Szűz özvegyasszony eladó”
Indiában
gyűrű nélkül is könnyen megkülönböztetik a férjes asszonyokat. A bindi mellett
a választékban lévő piros csík is azt jelenti, stop, ne tovább, ez a hölgy
foglalt.
Egy mai történet:
Egy 24
éves indiai lányt elrabolt, hat hónapon keresztül fogva tartott és többször
megerőszakolt három férfi, majd eladták feleségnek 50000 rúpiáért (kb. 215 ezer
Ft). Amikor a férj rájött, hogy nem egy kasztból származnak, elzavarta
feleségét.
A temetkezési szokásokról:
Indiában a holttesteket általában
elégetik, a halott legnagyobb fia égetés előtt bezúzza az elhunyt koponyáját,
hogy kiszabadítsa a lelket a testből.
A mauzóleumokat, síremlékeket az
égetés helyén építik fel, de a hamvak nem ott vannak. Az egyik részét elviszik
a szent folyóba, a Gangeszbe, a másik részét a szelek szárnyára bocsátják.
Évente több tízezer ember zarándokol
meghalni a Gangesz partján fekvő Varanasiba. A hinduk szent városában
éjjel-nappal égetik a halottakat, és ha valaki elég szerencsés ahhoz, hogy a
teste itt váljon hamuvá, kikerülhet az élet körforgásából.
Ez a végső cél a
hindu hit szerint: elérni a moksát, azaz a reinkarnációk és különböző létezések
szenvedéssel teli körforgásából való kiszabadulást, természetesen nem a test,
hanem a lélek számára.
A vallásról:
A hinduizmus rendkívül sokrétű
vallás.
Az indiaiak bár
használják a ‘Hindu’ kifejezést, vallási hovatartozásukat annak alapján
határozzák meg, hogy kit tekintenek a legfőbb istenüknek.
A két legnagyobb vallási
csoport a visnuiták azaz Visnu isten és megtestesüléseinek (Krisna, Rama) követői,
illetve a sivaiták, azaz Siva isten
követői. Minden istennek van egy hordozó állata, például Ganésának az egér.
A kobrát
Siva fia, Szubrahmanja megtestesülésének tartják, az asszonyok férjük hosszú
életéért, a lányok férjhezmenetelük elősegítéséért imádkoznak hozzá. Az isteni
megtestesülések miatt szent állat a holló, papagáj, kutya, tigris, teknős,
ezerlábú.
A szent
növények közül kiemelkedően fontos a szikomorfa, melyről úgy tartják, hogy
Visnu teljes alakja. Gyökere Brahma, törzse Visnu, koronája Siva. Ágaiban
istenek laknak, gyökerében a Védák.
Ugyanígy
szent növénynek tartják a banjan-fát is, ami alatt szívesen meditálnak Visnu és
Laksmi tiszteletének adózva.
A hetes számnak különösen kiemelt szerepe
van a hinduizmusban. Hét szent indiai város van (ezek a zarándoklatok célállomásai):
Váránaszi
(Sivával kapcsolják össze), Haridvar (a Gangesz itt ömlik a síkságra a
Himalájából), Ajodja (Ráma születési helye), Dvarka (Krisna legendás fővárosa), Mathura (Krisna születési
helye), Kancsipuram (történelmi Siva templomok helye) és Udzsain (a 12 évente
megtartott Kumbh Mela találkozóhelye).
A hét szent folyó: Gangesz (Ganga), Szaraszvati (földalatti folyónak
gondolják), Yamuna, Indus, Narmada, Godavari és Cauvery.
A második legnagyobb vallás az iszlám, a buddhizmust viszonylag kevés
indiai gyakorolja, inkább az északi tibeti közösség körében népszerű.
A dzsainizmus is indiai vallás, a részvét és a lemondás , illetve az
aszkézis vallása. Hívei mindent elkövetnek, nehogy ártalmára legyenek más
élőlénynek.
Egyes dzsaina hívők maguk előtt söprögetnek, nehogy eltapossanak
akár egy bogarat is, szájuk elé pedig kendőt kötnek, nehogy belélegezzenek apró
lényeket.
A szikh vallás szintén Indiában keletkezett hindu és iszlám elemekből
építkezik. Elismeri a lélekvándorlást és az örök törvény létezését, de ellenzi
a kasztrendszert és az aszkétaságot.
Elfogadja az egyistenhitet és az emberek
egyenlőségét, de pl. Mohamednek nincs kultusza. A szikh férfiak könnyen felismerhetők
jellegzetes turbánjukról.
Az 5 K:
A szikh
guru az eredeti testvériség tagjainak azt mondta, hogy mindenki viseljen öt
szimbolikus jelentőségű ruhadarabot.
Ezeknek a neve pandzsábi nyelven K betűvel
kezdődik, ezért az öt K-ként váltak ismertté. A turbán nem tartozik az öt
K-hoz, mégis minden férfi viseli, hogy vágatlan, hosszú hajuk rendezett és
ápolt legyen. Szakállukat is meghagyják.
Kés – vágatlan haj. A szikh isten iránti
engedelmességét mutatja, mivel lehetőleg nem avatkoznak bele a természetbe.
Kanghá – fafésű. A hosszú hajat ápoltan kell
tartani, ezért a szikhek egy fésűvel tűzik fel a hajukat, amelyet gyakran
turbánnal takarnak el.
Kacshá – ruházat alatt viselt fehér
rövidnadrág. A puritánságot és a szerénységet szimbolizálja, s jól jött
azoknak, akiknek esetleg harcolniuk kellett.
Kará – acél karperec. A karika az
örökkévalóságot jelképezi, az acél az erőt és a puritánságot. Arra is
emlékeztet, hogy csak Istenért szabad harcolni.
Kirpán vagy Kard – szimbolikus jelentőségű kard görbe
pengével. Arra emlékeztet, hogy az igazságért kell harcolni, a gyengék és az
elnyomottak védelmében.
India jelképei:
A kék páva az örökkévalóság jelképe, állítólag nem romlik meg a húsa,
ami az indiai időjárási viszonyok között nagyon fontos.
Az eső, az esős évszak gyakran
kapcsolódik össze a pávával és annak táncával. Muruga, a monszun esőjének ura
szívesen látja, ha hívei pávatánccal kedveskednek neki.
Ez a felajánlás mindig
boldogsággal tölti el szívét, és így az esőzést a megfelelő időben küldi a
megfelelő helyre.
A lótuszvirág jelentése: lét, szépség, igazság, tisztaság, örök.
Indiában, ahol a lótusz a nemzet
virága, a legmagasabb állami kitüntetések egyike a Padma Sri, aminek
jelentése lótusz szépségű.
A szvasztika (melyet gyakran összetévesztenek a hírhedt náci horogkereszttel),
egyike a legrégibb szimbólumoknak, már a történelmi idők előtt, a formális
vallásokat megelőzően ismert volt az emberek számára.
Az indiaiak az óramutató járásának
irányába forgó (jobbkezes) szvasztikát megkülönböztetik a balra forgó
szvasztikától, a szauvasztikától.
Azok a jobbkezes szvasztikák,
amelyeknek a karjai jobbra hajlanak be, szoláris szimbólumok, mert a Nap
járását követik. Ezek igen szerencsés jelek, ugyanis a férfias jelleget, a
tavaszi napot, valamint Ganésát, az elefántfejű istent reprezentálják.
Ugyanakkor a balra forgó vagy női
szvasztikák meglehetősen balszerencsések, mert javarészt az éjszakát, az őszi
napot és a félelmetes Káli istennőt, a pusztítást jelenítik meg.
A náci horogkereszt, balra forgó, és
ferdén álló szárai hosszabbak, karjuk jobbra hajlik be.
A hatágú csillag a szív csakra jelképe, egybekapcsolja a férfit és a nőt,
hogy teljes legyen közöttük az összhang. A felsoroltakon kívül még számos hindu
jelkép létezik.
A közlekedésről:
Az utakon elképesztő
összevisszaságban láthatjuk a különféle járművek tömegét, mindenki megy
mindenfelé, de valahogy ebben az őskáoszhoz hasonlítható tumultusban mindenki
közlekedik, viszonylag balesetmentesen.
Az egész közlekedésük egy alapelvre épül:
akinek nincs dudája, annak nem működik az autója. Mert Indiában mindenki dudál,
úton útfélen, állandóan.
Itt nem kell meglepődni, ha az
autópályának számító „hihgway”-en a
te sávodban szemben jön egy jármű, egyszerűen békésen egymásra dudálnak, és
minden el van intézve. Nem azért dudálnak, mert idegesek, ez egyszerűen a
közlekedés része, valamilyen manőverezési szándék jelzése.
A városokban választhatsz a
közlekedési eszközök között, hiszen van bőven. Van biciklis riksa, motoros
riksa, busz, vonat stb.
Jellemzően mindegyik zsúfolt, a 3
személyes motoros riksákba gyakran 10 indián is belepréselődik.
Külön érdekesség, hogy a szikh
férfiaknak nem kötelező a bukósisak, a turbánjuk miatt.
A rendőrök nem használnak sípot, mert
minek, a hangzavarban úgysem hallani, van nekik egy 1 méteres botjuk, amellyel
minden járműre, súlyosabb esetben a sofőrre is, rávágnak, ha szabálytalankodik.
Emiatt és az úgynevezett 15 cm.-es
szabály miatt ép autót szinte nem is lát az ember.
A vonatok tetején is szívesen utaznak.
Nézzünk meg egy videót az indiai
közlekedésről:
Kígyóbűvölők:
A kígyóbűvölés ősi mesterségnek számít
Indiában. A kobra (a többi kígyóhoz hasonlóan) süket lévén nem a kígyóbűvölő
zenéjére táncol, hanem annak keze mozgását követi.
Az indiai zarándokhelyek forgatagának elmaradhatatlan
látványossága a kígyóbűvölő. Ha turistát látnak, rögtön leemelik fonott kosaruk
fedelét, és tökből készült hangszerükkel, a
pungvival furulyázni kezdenek a lassan felágaskodó kobra előtt, mely
csuklyáját szétfeszítve „táncolni” kezd.
Én gyanakodtam, hogy a táncoló kígyókat Kínában gyártották
élethű műanyagból, de közelebbről azért nem mertem megnézni.
A koldusokról:
Viszonylag nem sok koldus zaklat közvetlenül
a tenyerét nyújtogatva, vagy a szájára mutatva, hogy éhes. Inkább valami bazári
ócskaságot próbálnak erőszakosan rád sózni meglehetősen drágán. Sokszor úgy
kell elmenekülni az ilyen árusok elől.
A legborzasztóbb látvány a nyomorék,
visszataszító torzóként kéregetőké.
Ha valakit le akarsz fényképezni,
azonnal kéri a pénzt, és legtöbbször méltatlankodva kevesli, amit adtál.
A másik lehúzás a WC-knél zajlik. A
normál használati ár max. 5 rúpia, de vissza nem adnak az 50-esből.
Természetesen a turistákat sem ejtették fejre, többen összeállnak és
csoportosan fizetnek.
Ha valamilyen szolgáltatást igénybe
akarsz venni, hiába fizeted ki, a hivatalos árat, erőszakosan még többet
követelnek.
Ha nézelődsz valahol, azonnal többen
is el akarják magyarázni a tárgy vagy hely történetét, és tartják a markukat.
A lehúzás állami szintje a
belépőjegyeknél tapasztalható legszembetűnőbben. A Taj Mahalba a belépőjegy az
indián lakosoknak 20 rúpia, mit gondolsz, mennyi lehet a külföldi látogatónak.
750 rúpia!!!
Számomra a legszimpatikusabb
pénzgyűjtés volt ahol egy családból a férj nyekergetett valami nyílra hasonlító
szerkezetet, és a család meg táncolt.
Nézzünk meg egy „népművészeti” videót:
Gasztronómia:
Az indiai
háziasszonyok naponta háromszor főznek, mivel az előző étkezésből megmaradt ételt
nem szolgálják ismét fel.
A menük
általában 3-4 fogásból állnak, figyelve arra, hogy az ételekben a különféle
színek, aromák, illatok, ízek, formák harmonizáljanak egymással, a cél ugyanis
az, hogy az evés az ember összes érzékszervének nyújtson élvezetet.
A szennyezéstől való félelem alaposan beivódott a főzési és az étkezési
gyakorlatba. Egy szakács vagy háziasszony számára elképzelhetetlen, hogy
bármelyik fogást megízlelje az elkészítés során.
A vizet nem
szabad pohárból inni, hanem felülről kell a szájba önteni, mivel az ember szája
szennyező. A szájöblítéshez használt vizet mindig ki kell köpni, sohasem szabad
lenyelni.
Az indiaiak
nem szívesen használnak evőeszközt, ez a szokás a déliekre különösen jellemző.
Kizárólag kézzel, az ujjaik segítségével, (de mindig a jobb, vagyis a tisztának
tartott kezükkel) esznek, a bal
kéz az illemhely használatára van fenntartva.
Indiában a tipikus tálalási forma a thali, mely nevét a tálból kapta. Ez
tulajdonképpen nagy peremes, rozsdamentes fémtálca, számos apró csészével. Van,
amikor a tálcát friss banánlevéllel helyettesítik, a tálkákat pedig a tálon
lévő bemélyedések pótolják.
A thalin a
rizs vagy a csapati köré tálalják fel a különböző fogásokat. De megtalálható
rajta pár jófajta zamatos gyümölcs, egy kis pörkölt mag, egy csésze joghurt és
valamilyen desszert is.
A legelterjedtebb húsféle a csirke,
melynek egyik leghíresebbike a Tandoori
csirke. Nevét - a közhiedelemmel ellentétben - nem egy városról kapta, a
tandoor nem más, mint egy igen régi eredetű, hordozható, agyagból készített
kemence neve.
Bár
minden tájegységnek megvan a maga jellegzetes főzési szokása, a menü
összeállításában mindenütt érvényesül egy közös vonás: olyan ételeket tálalnak
egymás mellé, amelyek ízesítésükben, aromájukban, sőt hőmérsékletüket és
állagukat tekintve is egymás ellentétei, így adnak különleges kulináris
élményt.
A
hagyományos indiai étkezést ánizsmagok elrágcsálásával vagy pánnal illik
befejezni. A pán a bétellevéllel rágott fűszerkollekció elnevezése.
A néhány rúpiáért már kapható bétel enyhén mámorító és
kábító hatású, evés után rágva elősegíti az emésztést.
A bétel kúszónövény, levele
rágcsálás közben kellemesen fűszeres ízű, meleg érzést kelt a szájban. A levél
íze attól a növénytől is függ, amelyre felfut.
Az alkotórészek
a bételdión kívül különféle fűszerek lehetnek, melyek
összetétele tájanként változik, sőt néha egy kis ópium is kerül a
keverékbe.
Az egészet bétellevélbe csavarják, és elrágcsálják. A belekevert
fűszerektől függően elszínezi a nyelvet és a fogakat, és folyamatosan
hatalmasakat köpnek tőle.
A bételt
használták malária elleni gyógyszerként, de bélféreg-ölő, gilisztahajtó
orvosságként is ismert.
A banyan fa:
A
gigantikus méretű, sokszor 30-40 méter magasra növő, 8-10 méter kerületű banyan
– indiai fügefák a monszun dzsungelek klasszikus óriásai.
Törzsüket
hatalmas lemezes palánkgyökerek támasztják és külön érdekesség, hogy légzőgyőkereik
nem a talajszinten erednek, hanem az alsó ágakról ereszkednek alá, körbefonnak
mindent, ami útjukba esik, majd tovább nyúlva elérik a talajt és behatolnak a
földbe.
Az ashoka fa:
A hosszú
élet szimbóluma. Örökzöld növény, mely nagyon gazdag gyógyító erőkben. A hinduk és a buddhisták szent fája.
Néhány indiai portré:
És itt a jövő nemzedéke.
Érdekességek:
Agresszív
majmok egyre komolyabb problémát okoznak a városokban. A rohamosan növekvő
számú, és egyre ingerültebb majmok megjelenésének egyetlen oka van, az hogy az
emberek etetik őket, vagy csak eltanulják az emberi viselkedési formákat.
A
dolog hátterében az áll, hogy a majmok a hindu vallás szerint az egyik istent
jelképezik, akit a hagyomány szerint minden kedden és szombaton étellel kell
kínálni.
Nézzünk
meg egy videót a majmokról:
Namasti:
Indiában egy köszönési forma, jelentése:
meghajlás, hódolat, tisztelet az emberben lévő isteni lélek előtt.
A kezeket egymáshoz illesztik a mellkasuk előtt, mintha imádkoznának, a
köszöntött szemébe néznek, és közben derékból kissé meghajolnak.
Évszakok:
Három
évszakot különböztetnek meg: a hideg és száraz évszak, a meleg és száraz
évszak, és a meleg és nedves évszak.(ez a monszun időszaka)
Az indiánok:
Kolumbusz
földrajzi tévedése miatt az amerikai őslakosokat nevezzük indiánnak, holott az
igazi indiánok itt élnek. Nem sértés indiánnak titulálni az ittenieket, hiszen
ők is így hívják magukat. Például minden évben megválasztják az „Indian of the Year -t„, a nálunk használatos
„Év embere” címnek megfelelően.
Egyéb:
Nem szokás az utcán ölelkezni,
csókolózni, a pároknak egymás kezét fogni - mindez megbotránkozást kelt. A fiúk
gyakran kézen fogva, vagy egymás vállát érintve sétálnak, ez a barátság jele,
nem kell félreérteni.
A teheneknek még az ürülékét is
hasznosítják, mint tudjuk, az mindig lapjára esik, és ezeket a tehénlepényeket
a napon megszárogatják, és tüzelőként használják fel.
Az
indiai fővárosban különösen csúcsidőben csak nőket szállító buszok is
közlekednek, mert a zsúfolt buszokon a férfiak gátlás nélkül tapogatják a
nőket.
Van egy
pár buszjárat Delhiben. Nézd a megálló tábláját!
Soha ne
simogasd meg egy Buddha szobor fejét, mert akkor, azt egy szerzetesnek kell
megtisztítani. Azt sem szeretik, ha a gyerekek fejét megsimogatod.
Végül
egy érdekes hirdetés egy indiai fodrászszalon kínálja így a szolgáltatásait:
Angolul nem tudóknak:
DYE - hajfestés DIE - halj meg; FACIAL - arcpakolás FACHIAL - semmit nem
jelent; MASSAGE - masszás MESSES - szemetek, koszok; CHILDREN CUTTING -
gyerekek vágása, feldarabolása. Gondolom a cutting, a vágás, a hajvágásra utal.
Ez különösen a "DIE" felirattal együtt morbid.
Befejezés:
Az
európai ember szemében még mindig a mesék birodalmának számító ország senkit
sem hagy közömbösen.
Az utcákon hömpölygő tömeg, a hatalmas zsivaj, a rengeteg
szemét, az ócska biciklik és a zsúfolt riksák, meg az elmaradhatatlan
csont-sovány tehenek valamilyen kaotikus egységben jelenítik meg a mai Indiát.
Mark Twain így írt Indiáról:
„Ez
tényleg India! Álmok és románcok, mesés gazdagság és hírhedt szegénység,
tündöklés és mocsok, paloták és odúk, Éhség és ragály, dzsinnek, óriások……
Az
ország, amit mindenki látni akar, és ha egyszer látta, akár egy pillanatra is,
nem adná ezt a pillantást a világ összes látnivalójáért.”
India
2012
Kommentáld!