A hit azt mondja: „Ez az enyém - most megkaptam!” A remény ezt mondja: „Egyszer majd megkapom.” Addig, amíg reménykedsz, a válasz sosem ölt testet. Amelyik percben azonban elkezdesz hinni, a dolog működni fog.
Ez az a lecke, amit a betegágyamon tanultam meg sok-sok évvel ezelőtt. Tizenhat hosszú hónapig feküdtem azon az ágyon. Valójában egész addigi életemben beteg voltam

 Ha  szeretnél többet tudni Jézus Krisztus temetésének és feltámadásának részleteiről, ajánlom, olvasd el  az alábbi részletét:  

Ha csupán az evangéliumokat olvasnád, gondolod, hogy többet tudnál, mint az apostolok? Több mint három éven át nap, mint nap Jézussal voltak, mégsem tudták, miért halt meg. Megkérdezték Tőle: „Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izraelnek?“ (Csel. 1,6)  

Azon a napon elborult az ég,
Bujkált a Nap a fellegek mögött.
Rengett a föld és kősziklák repedtek:
Megnyílt a sírdomb a halottak fölött.
A százados is megrémült, ezt látván.
A templomkárpit kettéhasadott,
De kárörvendőn nevetett a Sátán:
Meghalt a Krisztus! A Krisztus halott!

Négy drága sebből patakzott a vér,
Mikor elhangzott: "Elvégeztetett!"
Hogy gyűlölt a világ szeretetedért:
Gyalázat fáján elvéreztetett!
Anyád szívét az éles tőr átjárta,
Csak a Sátán ült tort és kacagott.

Harmadikos voltam, amikor egy szörnyű bűnnek gondolt dolgot tettem: eltéptem a matekkönyvemet. Padtársam megerősítette rossz érzésemet:
"Most aztán bajban vagy!" - mondta.
Pánikba estem. Mi lesz vajon a büntetésem? Házilag készített ruháim ésfrizurám is jelezték, hogy családomnak nincs pénze új könyvre. Úgy
döntöttem, jobb, ha bevallom, mint ha rajtakapnak, úgyhogy elindultam a tanári asztal felé. Könnyek között bevallottam bűnömet.
Meglepetésemre, a tanárnőm fogott egy darab ragasztószalagot, és
visszahelyezve a kitépett lapot, egy mozdulattal megjavította a könyvet, majd visszaadta: "Tessék, rendben van." - mondta egy mosollyal, amelytől minden félelmem elpárolgott.
Évekkel később gondot jelentett a "kegyelem" szó megértése.

Vasárnap. Harangszó. Egy asszony elmegy
Mellettem. A harangszóra megáll.
Összeteszi kezét, fohászkodik
Az utcán elmenőben: „Uram Jézus
A rosszakon is könyörülj!” –
A rosszakon is könyörülj:
Ennyi egy-vers-soros imája.
Az asszony kendős, falusi
És amint mond, magának mondja,
S a láthatatlan csillagoknak.
Már megy tovább.
Mi fakasztotta
E furcsa, percnyi, falusi imát
Itt, a városban, közelemben?
Igen, épp az én közelemben –
S miért, hogy elfeledni nem tudom,
S gondolok rá újuló gondolattal,
Újuló kínnal s enyhüléssel?
Mi fakasztotta e furcsa imát?
Mint egy könnycsepp, mint egy villámcsapás,
Mint morajló s meginduló föld,
Mint megnyíló föld a lábam alatt:
Olyan volt.
Mi fakaszotta: részvét, bűntudat,
Az utcán, harangszóra, éppen ott?
Sejthette-e, hogy az egész
Lángbaborult
Mindenségért imádkozott??!

A tavasz ugyan nehezen akar megérkezni, ám ez a kedves kis fehér virág már előbújt a kertek alatt és az erdőkben. Talán te is hallottál arról, hogy mostanában kipusztulóban van hazánkban a hóvirág, ezért ha látsz is valahol, ne szedd le! Inkább anélkül ismerkedj meg vele közelebbről! Tarts velünk most!

A hóvirág fehér virágai az üde lombos erdők alján kora tavasszal, hóolvadáskor jelennek meg. A növénynek a föld felszíne alatt hagymája van, amelynek anyagaiból kezdetben táplálkozik.

Babinszky László:Nőnapra

Óh, hányszor elvetettem a sulykot jó messze,
Mégis türelemmel néztek el mellette.
Így jogom van-e vajon őket ünnepelni,
Ki annyi bajt okoz, méltó megfelelni?
Azt kérded tőlem: milyenek a nők?
Ők? –Ők az örök teremtők!
Férfi-ösztön édes vadvirága,
Termékeny magjának gyümölcstermő fája.
Ők azok, kik mindig magukban hordoznak,
S az élet szépségével megajándékoznak.

Megváltók ők!

Éva leszármazottai,
Lucifer szavának hiszékeny hívei.
Épp ezért, ők azok, kik vajúdnak velünk,
S iszonyú kínok közt is viselik terhünk.
Először ők adnak ismeretet nekünk,
Ők fogják kezünket, ha néha elesünk.
Örülnek, ha látják, hogy úgy zakatol szívünk,
Hogy a keserű érdekharcban sem veszítjük hitünk!

Tisztaságunk ők!

Kamaszifjúi, szűzies lelkű-álomlátomás,
És fehér zászlónk is, ha dúl a bajvívás!

Mártírjaink ők!

Ha átlépünk rajtuk,
Ha izzó gyönyörökért más karjába futunk.
Vagy ha mosogatás közben zord csapdába csaljuk,
Mert munkájuk lefitymálva a konyhát velük hagyjuk.
Pedig ők azok, kik reggel korán kelnek,
S akárhol dolgoznak is, mindent értünk tesznek!

Fegyvertársak ők!

Jövőben hívők!
E küzdelmes világban családépítők ők!
Őket nem érdekli, hogy a férfi: „király!?”
Csupán az, amit egy szerény szív kínál!

Örömök is!

Ha kezed megfogja,
Úgy érzed ilyenkor, sistereg a szoba!
Vagy ha padon ülve vállára hanyatlasz alkony idején,
S megfáradt testedet ringatja csönd ölén.
Vagy ha gyertyát gyújt a Kedves, és virágot nevel,
Beborít mindennap, sziromesővel!
Mert minden percében csak te vagy a gondja,
A szeretet nem ismer olyan szót, hogy: „önző, egoista!”
Elámulsz olyankor, ha bajban is ott van,
Mindezt a sok jót gyűjtötte titokban?
Hűségét megérzed, ha évforduló zajlik;
Istenem, hány évet küzdöttünk mi végig?

1985.

EGYMÁSSAL SZEMBEN

Egymással szemben ülünk

A csendtől alvó szobában,

Halványkék szemed cikázik testemen,

Mélyen belenézek, gondolataidat nem lelem.

De mintha mondanád nekem,

Jöjj felém, s rád hallgatok én,

S még egy hang a csendből-

Szerelmesek, csak csókolózzatok,

Melletek érjen össze,

Mintha derekatokon óriáskígyó tekeregne,

Harapd a parázsló szájat,

Váltsd valóra évtizedes álmát,

Egyétek egymást, míg izzik véretek,

Csak egymás testét, mást ne nézzetek.