Isten kezében 

 

Felvett az Isten az út 
porából, s a kezére tett 
félénk ázott bús kis 
verebet, 
Sokáig egyebet sem tett, 
csak melengetett. 

Lassan - Ó de lassan! - 
minden csepp véremet, 
átjárta melege, 
kimondhatatlan hűsége, 
atyai szeretete. 

Kezéből etetett. 
Igéjéből itatott. 
Csipogni, repülni, hordani 
tanított. Mindez sokáig 
ó, de sokáig tartott. 

Kezében vagyok. 
Kezéből élek. 
Bár szédít sokféle veszély, 
Ujjai közt, ha kinézek, 
de nem félek! 

Tudom, - vihar is megtépáz, 
Héja is kerülget, 
Kétség, bú gond, nyomor, 
szívemre feküdhet, 
de Isten kezéből 
semmi ki nem vehet! 

S így "lelkem szép csendesen 
nyugszik csak az Úr Istenben." 
Kezében csupán eszköznek lenni, 
Ugyan-e kezekbe lelkeket vezetni, 
Megtanít az Isten!

Futás

Füle Lajos: Futás

Fut a gyermek a labda után
leszegett fejjel, tűzpirosan,
se lát, se hall, csak egyre rohan.
Guruló labda lett a világ, szüntelen űzi, hajtja a vágy,

száz utcán, téren,

ezer veszélyen, millió anyai kétségen át, gyönyörűszépen s balga-bután fut a gyermek a labda után…

Fut az ember az élet után … Leszegett fejjel gyötri magát kincseit egyszer csakhogy elérje, kergeti álma, hajtja a vére. Kenyér gurul a lába előtt, vagyon gurul a vágya előtt, hírnév, dicsőség álma előtt. Rohan utánuk éveken át, a fogyó úton, életen át, száz utcán, téren, ezer veszélyen, millió isteni bánaton át, gyönyörű szépen s balga-bután fut az ember az élet után…

 

 

Fut az ISTEN az ember után, mert mindent lát és szánja nagyon, guruló szívét csakhogy elérje, hogy fut utána, hull bele vére! Ott fut az utcán, ott fut a téren, egész világon, sok ezer éven, sok mérhetetlen, megérthetetlen, keresztre írott szenvedésen át, hulló Igével, kiontott vérrel, viszonozatlan, mély szerelmével fut az ISTEN az ember után…

Egy csokor virág...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Barátságunk jeléül csokrot hoztam néked.
Gyűjtöttem mezőn, színes dombok felett,
S ím kész ajándékra a virágcsokor.
Kérlek, bármerre is sodor az élet,
Ajándékom vidd magaddal,
Akár gyalog jársz, akár víg fogattal.

Csokrodban első virágszál a szeretet,
Azért oly fontos, mert Istentől ered.
Emberi sorsok összeötvözője.
Ha elveken nyugszik, nem mulandó,
Neked is ilyen szeretet a jó.

Türelem a második virágszál,
Hogy ne sírj, ne zúgolódj, ne kiáltsál,
Bármi is menjen végbe a szívedben.
Vigyázz, hogy a szó, a könny ki ne essen,
S vihar ne zúgjon el családod felett,
Így gazdagabb lesz benned a szeretet.

Csokrod harmadik virága a hűség,
Amit megkíván tőled a föld s az ég.
Hű légy Istenhez és szent elveihez,
Hű légy férjedhez és gyermekeidhez,
Idegen arc soha ne ejtsen tőrbe,
S szívetek legyen mindig összekötve.

A negyedik virágszál a kedvesség,
Az arcod, ha olyan, mint a derült ég,
Ha bosszúság fellege el nem fedi,
S a gyűlölet soha torzzá nem teszi,
Meghódítja még az ellenségedet is,
Otthonodban nem lesz ború és tövis.

Az ötödik virágszál a szorgalom.
Nem jelenti, hogy nagy legyen a forgalom
A házban és minden csak terád várjon,
Míg az idegek összetörnek fájón.
A szorgalom az, ha végzed a munkád,
Mint csillag az útját, lassan, de folyvást.

Virágcsokromat átnyújtom neked,
S kívánom, a jó Isten legyen veled!
Illatozz otthon, vagy a zord idegenben
Mindig derülten, mindig kedvesebben,
Míg eljön Urunk, s bú válik örömre
S virágcsokrába beköt majd örökre...

Az én miatyánkom - dr.Papp Lajos szívsebész verse

Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád, soha senkise,
MIkor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe.
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
NÉzz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj: MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!

Mikor a magányod ijesztően rád szakad,
Mikor kédésedre választ a csend nem ad,
MIkor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a "rossz", - erre van Istene!