„Sokan, attól félve, hogy az eljövendő örökség túlságosan anyagi jellegűnek tűnik, azokat az igazságokat is elspiritualizálják, amelyek otthonukként emlegetik örökségünket. Krisztus - amint tanítványainak ígérte - azért ment el, hogy Atyja házában lakóhelyet készítsen számukra.

 

Alfonz nyolc, Dezső tízéves volt. Sokat nélkülöztek, édesanyjukkal együtt, apjuk iszákossága miatt. Egyszer aztán Dezső odaállt a mámorát éppen kialudt apja elé:
-Apám, kérlek, válaszolj nekem: mi több számodra, én vagy az alkohol?
Az apa döbbenten nézett a gyerekre:
-Persze, hogy te, de mit akarsz ezzel mondani?
-Azt, hogy ha nem hagyod abba az ivást, megölsz mindnyájunkat! Hát nem látod, hogy mennyit sír szegény anyánk? Azt sem veszed észre, hogy mennyit nélkülözünk mindnyájan?Apja nem válaszolt.

 

 

 

Ap. Csel. 2: 1-18
Ó, Alkotó Lélek, jőjj el,
És szívünk, lelkünk töltsd el...
Te élő forrás, égi láng,
Szent kenet, égből szállj le ránk.
(Veni Creator Spiritus (Himnusz a 8-9. századból))

Jőjj, Szentlélek Isten, jőjj,
s áraszd ki a mennyekből
fényességed sugarát!
Jőjj, ki árvák atyja vagy,
jőjj,ki szívek lángja vagy,
ajándékos jóbarát!
Jőjj áldott vigasztalás
drága vendég, lelki társ,
legédesebb enyhülés:
fáradságra nyugalom,
hőség ellen oltalom,
zokogásban könnyűlés!

Két barát ment a sivatagban.

Kirándulásuk alkalmával összevesztek, és az egyik barát képen törölte a másikat, aki megsértődött, anélkül hogy szólt volna bármit is, beleírta a homokba:
"Ma a legjobb barátom lekevert egyet!"

 

Mentek tovább a sivatagban, egy oázishoz értek, ahol elhatározták, hogy
megfürödnek. Az a barát, aki kapott egy pofont, fuldoklani kezdett, de a
másik kimentette. Magához térven, kőbe véste:
"Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!"

 

Az a barát, aki lekevert egyet, majd megmentette a másikat, megkérdezte:
Mikor megütottelek, homokba írtad.

 

Aki nem tud a hit szárnyán
A magasba szállni,
Nem is tud a Megváltónak
Szentlelkére várni.

Ó, emberek! Krisztus nélkül
Mit ér ünnepléstek?
Nincs ott pünkösd, nincs ott áldás,
Ahol nincs Szentlélek.

Azért tehát Őt várjátok!
Őt várjátok, – eljő
Hittel égő lelketekbe,
Mint a nyári szellő…

Eljön Krisztus szeretettel,
Eljön Szentlelkével,
Ha várjátok s imádjátok
Pünkösdi reménnyel!

Megtelik a szív és lélek
Nemes indulattal,
Ha bevonul oda Krisztus
Teljes diadallal.

 

„Azt mondja az, aki e dolgok mellett tanúskodik: „Csakugyan! Sietve megyek el!” Ámen! Jövel Uram Jézus!”

Jelenések 22,20

Sokszor volt bennem türelmetlenség. Szerettem azt az izgalommal teli várakozást, amit advent idején éreztem, amikor már elkezdődött a téli szünet, de még volt pár nap karácsonyig. Mi gyerekek latolgattuk, mit kapunk majd ajándékba, közben mi is készültünk meglepetéssel is. Nehéz volt a várakozás ideje, annak ellenére, hogy tudtuk, hamar eljön az ünnep.

 

 

„... Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak.”

Márk evangéliuma 4:24
Legyen mindenki kék! - szólalt meg az iskolabusz sofőre, akinek aznapra már elege volt a faji megkülönböztetésből. Elege volt abból, hogy fehérek és feketék vannak, és akármilyen kicsik, nem férnek meg egymás mellett. A fehérek elől ülnek, a feketék hátul, de soha nincs egy reggel sem veszekedések, átkozódások, kisebb-nagyobb dulakodások, lökdösődések nélkül.

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent
a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való
félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk:
„Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az
oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus
megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy
küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta:
„Vegyétek a Szentlelket!

 

 

A férfi lánya megkérte a papot, hogy jöjjön el imádkozni az apjával.

Amikor a pap megérkezett, látta, hogy a férfi az ágyban fekszik, a feje két párnával feltámasztva, az ágya mellett pedig egy üres szék. A pap azt hitte, hogy szóltak az idős embernek az ő látogatásáról. Biztosan várt már engem - szólt.
„Nem, kicsoda ön?"
„Én vagyok az új segédlelkész a parókián - válaszolt a pap. „Amikor megláttam az üres széket, azt gondoltam, biztosan tudta, hogy jövök."

„Ja, igen, a szék" - szólt az ágyhoz kötött beteg.