A rózsakertben
gyermeksereg játszik,
hancúrozik
a fűben és cicázik.
Rázza, veri
a karcsú rózsafákat,
száll száz szirom:
kitépett lepkeszárnyak…

A sok gyerek
a sok sziromra gázol,
egy ágat is
letör egy rózsafáról.
Bimbót nyitott,
már illatát lehelte,
fonnyadva lel
ma rá a naplemente.

Nem lesz soha
belőle büszke rózsa.
Kis szöszke lány
egy tüskét tép le róla:
„Nincs még ilyen,
emlékbe elviszem ezt.”
Fut is tovább,
beszéde szinte dermeszt.

Lelkünket, mint a fényt az este,
az ég magához visszavonja.
Hanyatló árnyék hull a rögre:
a testünk porrá lesz a porba’.

Utánunk másik nemzedék jön.
Mi lesz szerelme, álma, útja?
Eltéved-e a rengetegben,
nyomunkat hogyha szél befújja?

Én nem tudom, de lelkemet, mint
élő tükröt, a fénybe tartom,
hogy ISTENÜNK örök derűjét
sugározza fiúnkra arcom.

Kegyelme százezernyi színét
szeretném így tükrözni vissza.
Hadd láthasson ő is az égig,
Míg lelke ezt a fényt felissza!

És imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel: hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására. Filippi 1:9-11,

Emberi természetünk sajnos rafinált és ügyeskedő, mert az óember ilyen, bűnben született. De az új emberünk az már egy megigazított természetű ember.

A Teremtő, amikor emberpárt alkotott, megáldotta őket. Ami annyit jelent, hogy vigyázok rátok, figyellek benneteket, és csak rajtam keresztül tud benneteket bárki elérni. Szeretetem mindig veletek lesz, hiszen én vagyok az alkotótok.

És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá..
1 Mózes 1:28,

Milyen hatalmas dolgot adott Isten az emberiségnek. Egy csodálatos bolygót, amin az élet fenntartható.

Egyszer csak megjelent az Úr neki és megáldotta őt amiért, békességes volt az ellenségeivel.

Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és ezt mondta:
Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene.
Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak téged,
megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért!

A meg nem bocsátott sérelmek olyanok, mint a békés tengerbe vetett kövek, amelyek fodrozódást, örvényt keltve háborgatják a nyugodt vízfelszint. Ha egyszerre sok sérelem ér bennünket, életünk előzőleg nyugodt vize a bánat háborgó tengerévé válhat.

Idézzünk föl egy olyan alkalmat, amikor megbántottak minket. Ha keserűen ragaszkodtunk fájdalmunkhoz, nyoma sem volt  békességünknek. Ha engedtük lelkünkbe lopakodni a harag és megbántottság érzését, azzal megzavarhattuk családunk, barátaink vagy munkatársaink békéjét is.

Uram, én hiszek Tebenned, egy örök Istenben,
és hiszem azt, hogy igazságos vagy,
bár emberi elmémmel megérteni nem tudom
igazságodnak szörnyű módszerét.
Hiszek jóságodban is,
bár szemem csak gonoszat lát,
amikor Erdély felé tekint.

Mint Szent Fiadat hajdani időben,
ma népemet feszítik keresztre
az istenkáromló gonoszak.

Én Istenem, az idő hogy szalad!
Ma még vagyunk, holnap már nem leszünk,
múlt és emlék: minden elmarad.
Nyomunkat rendre belepi
rőt lombjával az őszi szél.
S hogy kik voltunk:
maholnap az sem tudja,
aki rólunk beszél.
Zölden remeg a nyírfa lombja,
a bajor erdőn szellő támad.
Lőpor-szagú ködök lepik
a jövendőt és a hazámat.

Testvér, csak lábujjhegyen jer velem,
csak nagyon halkan, nagyon csendesen.
Amerre járunk,
ne rezzenjen egy kis levél se meg,
ma lelkem olyan mint a tó:
legkisebb rezzenéstől megremeg.
Gyere a templomunkba:
a bükkerdő ma vár,
a Csend harmóniája
ott megint a lelkünkbe talál.
Gyere velem...
csak szótlanul, csak csendesen, csak csendesen...

Üzenem az otthoni hegyeknek:
A csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
Esőnek, hónak, fellegeknek,
És nincs ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
A kő marad...

Üzenem a földnek: csak teremjen,
Ha sáska is rágja le vetését,
Ha vakond túrja is gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend,
S nem vész magja a nemes gabonának,
De híre sem lesz egykor a csalánnak.
A víz szalad, a kő marad,
A kő marad...

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
Ha csattog is a baltások hada.