A tegnapot most váltja fel a holnap.

Sötéten silbakolnak még a fák.

Az út köves, házszegte pusztaság.

Utolsó fénye hull csillagoknak.

A karavánja jár e pusztaságnak.

Némán söpörnek.Ködbe vész a por.

Halk hamvazás dereng az ég alól.

A nap, a nap! súgják a sanda árnyak.

És gyors ütemben ébredez a forma,

A szín, a hang- dóm és gyár büszke orma

Az égbe barnul, és dalolni kezd.

Harang és kürtszó szólal, a siket

Vak éjszakát riasztva hosszú hajjal.

A tegnapot most váltja fel a holnap.

Sötéten silbakolnak még a fák.

Az út köves, házszegte pusztaság.

Utolsó fénye hull csillagoknak.

A karavánja jár e pusztaságnak.

Némán söpörnek.Ködbe vész a por.

Halk hamvazás dereng az ég alól.

A nap, a nap! súgják a sanda árnyak.

És gyors ütemben ébredez a forma,

A szín, a hang- dóm és gyár büszke orma

Az égbe barnul, és dalolni kezd.

Harang és kürtszó szólal, a siket

Vak éjszakát riasztva hosszú hajjal.

Megint úgy jön el
az ősz, hogy egyetlen
reményem se
teljesül.
Csak jön,
bő lódenkabátját meglebbenti,
és barna ujjával
sietve körberajzolja
a gesztenye leveleit.
Megint.

Te szép, te szomorú, te tiszta láng!

Most már: avarba hamvadó parázs,

Én nem gyujtottalak,

Én nem oltottalak

Az őszi erdőn úgy gyúltál, magadtól.

Arra jártamban

Megcsapott messziről a meleged,

Tovább mentem,

Nem éleszthettelek.

Most hát elalszol.

Aludj.

Békesség neked.

Takarjon be a diadalmas Ősz,

A csend,

S a nesztelenül hulló levelek.

2014- Augusztus .20 . Nagy ünnepünkre.

EZREDÉV KÜSZÖBÉN ( László M )

Hogy e szép Földünknek lakói lehettünk,
És hogy e Hazában otthonra lelhettünk,
Fejünket meghajtva , köszönjük jó Urunk,
Hozzád száll szívünkből ünnepi sóhajunk.

Ezredév küszöbén, augusztus havában,
Vérrel írt századok letűnő nyomában
Meghatódva állunk őseinknek földjén,
Első királyunknak , Szent István ünnepén

Ki örökül hagyta ránk, atyai intelmét ,
Hitben , szeretetben fogjuk egymás kezét,
Békességben éljünk a Kárpátok alatt
Hol egykor még nomádok tüzei lobogtak.

Egy öreg, nyájas kertész, igen jótékony volt a szegények iránt. Nélkülözhető kevés pénzecskéjét, melyért szebb ruhát, csinosabb házi berendezést, vagy akármi más gyönyört szerezhetett volna magának, a szűkölködőknek adta, kik hozzá segélyért folyamodtak. Ilyenkor azt szokta mondani: „Ejnye no, megint egy almát kell keresztül vetnem a sövényen.”

  Egyszer megkérdezték tőle, hogy mit ért ezen különös szavak alatt. A kertész ekkor a következő történetet beszélte el.

A reggeli órákban a kertész kiment, hogy gondozza kertjét. Az egyik ribizli bokornak túlságosan nagyra nőttek az ágai és félt, hogy nem fog termést hozni ezért visszametszette őket. Ahogy visszavágta ágait, a végénél nedves lett, olyan mintha sírna a bokor. A kertész úgy érezte mintha beszélne hozzá és ezt mondaná:

„Ó, kertészem hogy tehetsz ilyet velem? Azt gondoltam, hogy a barátom vagy, aki szeretettel gondot visel rólam, mióta csak elültettél. Nem látod, milyen szépen fejlődök?

Ugyan ki látott már rossz embert virágot öntözni, gondozni és bennük gyönyörködni. De,hogy semmit sem szabad túlzásba vinni, igazolja azt az alábbi történet:



A kertész nagyon szerette a virágokat,  reggeltől estig csak az illatos  növényekkel foglalkozott. Más nem is  érdekelte, csak a rózsái, liliomai, a  szebbnél szebb színekben pompázó  virágai. Öntözgette, kapálgatta, trágyázta  őket. Ám ennek a családnak volt családja  is. Jó felesége, aki csak türelmesen  nézte, hogy az ura egész napját a  virágainak szenteli, és másra nem is futja  az idejéből.

Megmutattad Nekem

az élet szépségeit.

Megmutattad Nekem

a pokol mélységeit.

Megmutattad Nekem

az égi érzéseket.

Megmutattad Nekem

a földi „miérteket".

Megmutattad Nekem

a Lélek kérdéseit.

Megmutattad Nekem

Lényed értékeit.

Megkötötted Velem

az égi egyezséget.

Megadtad kegyesen

az áldott teljességet.

Odaadtam Neked

lelkem-mindenem.

Hívtál, s odaadtam

szívem, és életem.

Amerre járok, mindenhez bűn tapad.

Bárhová tekintek: mocsok, bűn áradat.

Mocskos utcák és falak, mocskos terek,

Bemocskolt lelkű, fásult, szánalmas emberek.

Lépj ki ebből, ó, férfi!

Kérj erőt és tégy ellene!

Állj a résre, ó, asszony!

Segítsd a férjed, mert menni kellene!

Egy jobb világ, egy szebb jövő felé:

Hol nem közönyt, gúnyt, megvetést tálalnak elénk.

Ahol a társad sírig szeret, támogat,

Rendíthetetlen szerelmével a végsőkig hű marad.