"Ha te meg én barátok vagyunk,akkor a kapcsolatunkat áthatja egyfajta várakozás.Amikor látjuk egymást,vagy amikor távol vagyunk egymástól,ott vibrál a levegőben az együttlét,a nevetés és a beszélgetés várakozása.Ennek a várakozásnak nincs konkrét meghatározása;eleven és dinamikus,és minden, ami kialakult az együttlétünkben,az valami különleges,egyedi ajándék,amelyen senki mással nem osztozunk.De mi történik akkor,ha ezt a "várakozást"felcserélem-kimondva vagy kimondatlanul-"elvárásra"?Ebben a pillanatban már be is lépett a törvény a kapcsolatunkba.Most már azt várom el tőled,hogy olyan teljesítményt nyújts,ami kielégíti az elvárásaimat.Élő barátságunk gyorsan lezüllik szabályokból és követelményekből álló halott dologgá.Többé már nem rólad és rólam szól,hanem arról,hogy mit kell a barátoknak tenniük,vagy mi a felelőssége egy jó barátnak.....

Az elmúlt hetek történései után, mintha útkereszteződéshez értem volna és Valaki megálljt parancsolt. Gondolkodásra kényszerített, – igaz őrült vágy volt a szívemben, hogy békességre leljek. Az történt ugyanis, hogy egy nap szerettem volna mély beszélgetésbe elegyedni egy családtagommal, aki alapvetően szűkszavú ember. Egy szokványos hétköznapi kérdést tettem fel: „Mi újság, mi történt veled ma?” A válasz rövid volt: „Semmi” és ezzel sarkon fordult és leült a számítógépe elé.

 Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és a hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Csak a barát nem hiú, mert minden jót és szépet barátjának akar, nem önmagának. A szerelmes mindig akar valamit; a barát nem akar önmagának semmit. A gyermek mindig kapni akar szüleitől, túl akarja szárnyalni atyját; a barát nem akar kapni, sem túlszárnyalni.

Milyen virágot is vegyek,
ó nem is tudom.
Melyik virág mondja azt neked,
hogy szeretlek nagyon.

Melyik virág törli el a bánatot,
és hoz mosolyt, tavaszt.
Ha tudnám, hol van ez a bűvös virág,
Elhoznám neked azt.

Melyik virág mondja azt, köszönöm,
hogy köszönöm szépen.
S melyik súgja csendben azt neked,
jó hogy itt vagy nékem.

Most csokorba kötök hát,
pár szál virágot.
És megpróbálom neked széppé tenni,
az egész világot

 .

Az új évben minden jót kívánok,

Amerre csak jártok, nyíljanak virágok.

Még a hó felett is virág nyiladozzon,

Dalos madár zengjen minden rózsabokron

Minden jó, minden szép, legyen mindig bőven,

Szálljon rátok áldás az Új Esztendőben!

Pár nap volt karácsonyig. Az erkélyeken ott bújtak már a fenyők, délutánonként furcsa, szürke homály úszott a levegőben. Az asszonyok derűs pánikkal hordták haza kosaraikban az ünneprevalót. Gonddal vették számba a család apraját, nagyját, hogy legyen mindenkinek valami kedvére való az ünnepi asztalon. A kirakatok előtt gyerekek ácsorogtak, szemükben vágy és gond. A kirakat őrzi még, amit maguknak szeretnének, és drága kincsként rejtegeti, amit édesanyának, apának, testvérnek szánnak – ha elég a pénz.

Felgyorsult világunkban egyre kevesebb időnk van megpihenni, magunkban lenni, meghallani a csendet, szeretteinknek minőségi figyelmet szentelni. Rohanunk, idegeskedünk, aggódunk.

A harmónia fontos része az ünnepnek, a külső mellett a belsőnkkel is foglalkozzunk. Vegyünk egy meleg, illatos fürdőt, nézzünk meg egy szép filmet, szánjunk időt a meghitt pillanatokra, egymásra. Sétáljunk egy nagyot kint a szabad levegőn, hogy a sok ránk rakódott energia ki tudjon tisztulni.