Az elmúlt hetek történései után, mintha útkereszteződéshez értem volna és Valaki megálljt parancsolt. Gondolkodásra kényszerített, – igaz őrült vágy volt a szívemben, hogy békességre leljek. Az történt ugyanis, hogy egy nap szerettem volna mély beszélgetésbe elegyedni egy családtagommal, aki alapvetően szűkszavú ember. Egy szokványos hétköznapi kérdést tettem fel: „Mi újság, mi történt veled ma?” A válasz rövid volt: „Semmi” és ezzel sarkon fordult és leült a számítógépe elé. Mélységes egyedüllétet éreztem, de nem volt más választásom, tiszteletben tartottam válaszát. Leültem a sarokba, és gondolkodni kezdtem.. Istenem, hát mi is történik velünk? Már odáig jutott ez a világ, hogy nincs szükségünk egymás társaságára?

Nem halljuk már meg, hogy a másik ember szíve miért kiált? Ezután mintha valaki szólt volna hozzám csendesen, és azt kérdezte: „Hát neked ez rosszul esik?” Én hányszor akarok veled beszélgetni, de téged minden más lefoglal, a gondolataid egészen máshol járnak és az én zörgetésemet meg sem hallod. Hányszor sírtam miattad, amikor a hétköznapok gondjai, családi feszültségek, testvéredre való neheztelés, mellőzöttség, munka lefoglaltak téged és ahogyan mondták neked,- emiatt vigasztalhatatlan voltál. Hányszor akartam levenni rólad az aggódás, kétségbeesés az önsajnálat batyuját, de te nem akartad! Te akartad megoldani a dolgokat, de kudarcot vallottál, mert Engem kifelejtettél a számításodból. „De én imádkozom érted, hogy el ne fogyjon a hited!”

Most úgy gondolom, hogy ez a STOP tábla nekem nagyon tanulságos volt. Kedves barátaim, álljatok meg ti is és gondoljátok végig, hogy mennyi minden nyomja el azt a csendes kopogtatást, és hányszor utasítjuk vissza Isten Fiát a nemtörődömségünkkel.