Sok évvel ezelőtt Mrs. Thompson 5. osztálya előtt állt, és azt a hazugságot
mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti.
De ez lehetetlen volt, mert az első sorban egy Teddy nevű kisfiú olyan
rendetlen és figyelmetlen volt, hogy Mrs. Thompson valójában élvezettel írt
a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére a
legrosszabb érdemjegyet írta.

Egy napon Mrs. Thompson a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és
megdöbbent Teddy előző tanítóinak bejegyzésein.

"Teddy tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi
és jó modorú. Öröm a közelében lenni" - írta első osztályos tanítója.

Második osztályos tanítója ezt írta: "Teddy kitűnő tanuló, osztálytársai
nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálosan beteg. Az élet Teddy
számára valódi küzdelem lehet.

Harmadik osztályos tanítója ezt írta: "Édesanyja halála nagy megrázkódtatás
a számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele,
és otthoni élete valószínűleg hamarosan nehezen elviselhető lesz számára, ha
nem történik valami változás az életében."

Negyedik osztályos tanítója ezt írta: "Teddy visszahúzódó és nem sok
érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az
osztályban."

Ezeket olvasva Mrs. Thompson ráébredt a problémára és elszégyellte magát.
Még rosszabbul érezte magát amikor a Karácsonyi ünnepen tanítványai fényes
papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és
köztük meglátta Teddy ajándékát a fűszeresnél kapható vastag barna papírba
bugyolálva.

Mrs. Thompson a gyerekek előtt előtt bontogatta az ajándékokat és gondosan
nyitotta ki Teddy csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta
a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy
negyed üvegnyi parfűm volt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor
hallották, ahogy felkiált: "Milyen szép karkötő!", és látták ahogy felveszi
a karkötőt és csuklójára cseppent a parfűmből.

Teddy Stoddard egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa,
"Mrs. Thompson, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé."
Legalább egy órán keresztül sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól
kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket
tanítani.

Mrs. Thompson különös figyelmet szentelt Teddynek. Ahogy dolgozott vele,
Teddy elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál
gyorsabban reagált. Év végére Teddy az osztály élére került, és hazugsága
ellenére, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, Teddy legkedvesebb diákja
lett.

Egy évvel később egy üzenetet talált Teddytől, amit az ajta alatt
csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója.
Hat év múlt el, amikor egy újabb üzenetet kapott Teddytől. Azt írta, hogy
befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen, és Mrs.
Thompson még mindig a legjobb tanítója.
Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár
voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi
diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.
Biztosította Mrs. Thompsont, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb
tanára, aki valaha is volt.
Még négy év telt el, és újra levél érkezett Teddytől.
Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább
tanul. Hozzátette, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanítója, aki
valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr .
Theodore F. Stoddard.

A történetnek nincs vége itt. Azon a tavoszon újabb levél érkezett.
Teddy elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül. Elmondta,
hogy az apja már két évvel azelőtt meghalt, és kérdezte, hogy Mrs. Thompson
elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet. Természetesen
Mrs. Thompson elfogadta a meghívást.
A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfűmöt
cseppentette magára amire Teddy úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött
Karácsonyukkor viselte az édesanyja.
Megölelték egymást, és Dr. Stoddard Mrs.Thompson fülébe súgta, "Köszönöm,
Mrs. Thompson, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, hogy segített nekem, hogy
fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem
érték."
Mrs. Thompson könnyekkel a szemében visszasúgta, "Teddy tévedsz. Te voltál
az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor
találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani."