Talán feltehetné a kérdést valaki: miért szeressek, miért ne legyek inkább önző? Hadd válaszoljak egy történettel. Egy indiai szerzetes egy patak partján imádkozott. Ahogy felnyitotta a szemét, meglátott egy skorpiót, amely a nagy kavicsok között haladva hátára fordult, kapálódzott, nem tudott továbbmenni. Megsajnálta, talpára segítette, ám az állat megfordult és belémart.

 A szerzetes újból imádkozni kezdett, de amikor a szemét kinyitotta, a skorpiót újra a hátára fordulva, kínlódva találta. Megint segített rajta, de az állat megint megmarta. A szerzetes feljajdult fájdalmában. Harmadszor is megismétlődött ugyanez, akkorra már könnyek szöktek a szerzetes szemébe a fájdalomtól. Nem messze állt ott egy paraszt, aki látta mindazt, ami történt. Odament a szerzeteshez és megkérdezte: miért segíted ezt a hálátlan állatot? Háromszor segítettél rajta, és az háromszor beléd mart.

 A szerzetes elmosolyodott és azt felelte: neki az a természete, hogy marjon. Nekem az a természetem, hogy irgalmazzak. Az a természetünk, hogy szeressünk és irgalmazzunk. Ez a világ végtelen jóságból és szépségből lett, ami ott ragyog a napban, az égen futó felhőkben, a kisgyerekek nevetésében és az öregember ráncai között. Ebből a szeretetből lettünk. Akkor szép az ember élete, ha engedi magán átáradni ezt a végtelen jóságot. Nem kell kérdeznünk, hogy miért szeressünk. Szeretni természetes, mint ahogyan természetes, hogy az anya öleli a gyermekét.

 A gonoszság az, ami logikátlan, és igazából megmagyarázhatatlan. A gonoszság titka, amely előtt néha döbbenettel, értetlenül állunk, és kérdezzük: ezt miért kellett? A szeretet által válik az ember egésszé, a szeretet által teljesedik ki. Ha tud egész szívvel, teljes erővel szeretni, akkor valósíthatja meg a teljes és egész szívet. "Aki elveszíti önmagát, az megtalálja." Aki viszont gyűlöl, aki harácsol, aki mást letiporni akar, az eltorzul, az kicsinyes                                                                                                                          
torzképévé válik önmagának.
Így van ez nemcsak az egyén, hanem a népek életében is. Az önzetlenség, az egymásért érzett felelősség naggyá tesz egy népet, a szeretet természetes rendjével ajándékozza meg.