Miért engedi Isten a sok szenvedést?

Mielőtt megfontolnád, mit is válaszolhatsz egy Isten-kereső ezirányú felvetésére, bizonnyal hasznos önmagad számára végiggondolni, hogyan viszonyulsz a szenvedéshez te magad. Saját viszonyulásod tisztázásában szándékozik segíteni az egyház szent hagyományába ágyazottan ezen alfejezet.

Isten végtelen szeretetében szeretetre, tágasságra és békére teremtett minket. A szeretet teljes zsarnokságban nem virágzik, uralom alatt nem jut éltető levegőhöz. Isten ezért mérhetetlen ajándékot adott nekünk szabadságunkkal, amellyel életünk során megtanulhatunk előrehaladni, élni és növekedni a szeretetben.

Isten gondviselő apaként őrködik életünk felett, azonban szabadságunk nem korlátozza. Gyermekeink felcseperedésében tetten érhetjük, hogy a növekedés, az igaz gyarapodás szenvedés nélkül, az élet teljességének megtapasztalása, döntéseink következményeinek megtapasztalása nélkül nem válhat teljessé. Aki gyermekét úgy próbálja felnevelni, hogy megkímélendő őt az erőfeszítésektől, döntései kockázatától, a szenvedéstől és megpróbáltatásoktól, négy fal közé zárja, a növekedéstől, a kiteljesedéstől és a boldogságtól szigeteli el őt. A gondoskodó atyai szeretet a felnőtt kor felé haladva szabadságra nevel. Támogat, de teret ad. Értéket mutat fel és biztos hátteret ad, ahová visszatérhetsz.

Az emberi élet eleve szenvedéssel kezdődik (a gyermek anyja méhét elhagyva felsír a világba érve) és minden emberi vívmány szenvedésen keresztül valósul meg. A szenvedésben való türelem és a mások szenvedésével való együttlétezés alapja Isten velünk szenvedő szeretete és az általa adott ígéret az Ő teljességében részesedő boldogsága elérésére.

Isten Krisztusban mutatta fel számunkra a legteljesebb módon, hogy velünk együtt szenved, osztozik növekedésünk minden fájdalmában. A kereszt élő és valóságos szimbólumként az ellentétes erők találkozási pontja: ha ellentétes energiák találkoznak bennünk, akkor szenvedünk. Ha az egyház szent hagyományára, a szentségekre támaszkodva megértjük, megéljük és magunkhoz öleljük életünk a boldog és szenvedéssel teli pillanataival együtt, átalakulunk Krisztus nyomán járva, és megváltó, növekedést hozó szenvedéssé változik életünkben a ˝kereszt botránya˝.[1]

A szeretetben való elfogadás és növekedés ezen Isten által felénk ajándékul kínált útja éles ellentétben áll a világ történelmét javarészt uraló ’megváltó erőszak’ mítoszával, amely emberek milliói életét tette tönkre, de soha nem váltott meg semmit. (Ld. például a napjainkban zajló háborúkat, megelőző ellen-csapásokat, politikai manővereket stb.) Ha megpróbáljuk magunktól messze űzni az ellentmondásokat, ahelyett hogy megbocsátanánk azokat, erőszakba kergetjük magunkat, miközben semmi probléma nem oldódik meg, csak állandósulnak azok.

Isten igazsága messze az emberi próbálkozások kezdetlegességein és ellentmondásain túl mutat. A megváltásunk által út nyílik számunkra a boldogságra, ez az út azonban az újjászületés útja, a kereszt útja, melyen megtanuljuk befogadni a szeretet tisztaságát és egyszerűségét.

Úgy látszik, sokszor a szenvedés az egyedül járható út, a kellőképpen energikus alakító erő, amelyben levezkőzve irányítási kényszerünk, önzésünk és félelmeink, Krisztus szeretetében képesek vagyunk megfürödni és átalakulni.

A keresztény ember a hitben élő kapcsolatban marad Istennel, aki mindenkor mellette áll, a szenvedésben és megpróbáltatásban is, erővel ruházza fel és megnyitja értelmét és szívét, testét és lelkét a saját teljességére. A szenvedélybetegségekbe menekülő tehetősek széteső élete is mutatja, hogy a boldogság nem a hedonizmusban, a javak halmozásában rejtezik. A szeretet minden megnyilvánulása magában hordozza egyben a szenvedés tanító, növekedésre ösztönző kérlelhetetlenségét (v.ö. például a szerelemben való önátadáshoz kötődő elkerülhetetlen fájdalmak.) Végtelenre nyíló emberségünk ugyanis nem éri be kevesebbel, mint a szeretet és szépség teljességével, Istennel. Ő kísér, Hozzá tartunk, Ő él létünk középpontjában és hív az Ő létteljességére.