A hívők egysége

Mindenek előtt le kell szögeznünk, hogy az Újszövetség minden hívő egységéről beszél, ahogyan ezt az előző igéből láthatjuk (valamennyi hívő Ábrahámmal együtt nyer áldást), és más igehelyek is megerősítik ezt az álláspontot.

Lukács 13:25-29 világosan mutatja, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob, az összes prófétával együtt, valamennyi megváltottal együtt lesz Isten országában.

Amikor Jeruzsálem felé tartott, városról városra és faluról falura haladva mindenütt tanított. Egyszer valaki ezt kérdezte tőle: "Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?" Erre ő így felelt nekik: "Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Attól kezdve, hogy felkelt a ház ura, és bezárta az ajtót, megálltok kívül és zörgetni kezdtek az ajtón, és így szóltok: Uram, nyiss ajtót nekünk! De ő így válaszol nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok. Akkor kezditek majd mondani: előtted ettünk, ittunk, és az utcáinkon tanítottál. Erre ő így szól: Mondom nektek, nem tudom, honnan valók vagytok, távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők! Akkor lesz sírás és fogcsikorgatás, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat pedig kirekesztve onnan. Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. (Lukács 13:22-29)

Jézus megválaszolja azt a kérdést, hogy hányan vannak a megváltottak. Rámutat arra, hogy milyen komolyan kell vennünk a harcot, ne csak halljuk a szavát, de tartsuk is meg azt. Az embereknek csak két csoportjáról szól azokról, akik nem üdvözülnek, és akik üdvözülnek - akik vele együtt telepednek asztalhoz az ő országában. Megemlíti a keletről, nyugatról, északról és délről jövőket, s ez által mindazokat magába foglalja, akik elfogadják Jézust, szembeállítva az őt visszautasítókkal.

Az Újszövetség hívei - még a Jehova tanúi álláspontja szerint is - mennyei reménységgel bírnak(18), ennélfogva ez alapján az ige alapján ugyanabban a közösségben lesz részük Istennel, mint Ábrahámnak és a prófétáknak.(19)

A Zsidó levél azt is kifejezi, hogy Isten ugyanazt az ajándékot, ugyanazt a teljességet készítette el azoknak a híveknek, akik az Ószövetség idején éltek, mint az újszövetségieknek (Zsidó levél 11:8-10.16.39-40).(20)

Azt a következtetést, hogy az ószövetségi emberek megfosztattak a mennyei reménységtől, csak olyan módon vonhatjuk le, ha az alábbi igehelyet az összefüggésétől függetlenül magyarázzuk.

Amennyiben a Jehova tanúi fenntartják az álláspontjukat - ezen nyilvánvaló igék ellenében - miszerint az ószövetségi igazaknak, valamint az Újszövetség hívei nagy részének más a reménysége - a földi paradicsom - ezt az állításukat egyértelmű igehelyekkel kellene alátámasztaniuk. Vizsgáljunk meg néhány általuk használt és félreértelmezett igehelyet!(21)

2.2. Vannak olyan hívők, akik nem jutnak a mennybe?

A gondolatmenetük első láncszeme annak bizonyítása, hogy vannak olyan hívők, akik nem jutnak a mennybe. A János 3:13-ra alapoznak, azzal az értelmezéssel, hogy addig, amíg Jézus beszélt, senki sem lépett be a mennybe, következésképpen az ószövetségi igazak nem jutottak a mennybe, mivel csak földi reménységük volt.

Az ige összefüggésében való vizsgálata segít a helyes értelmezésben:

Bizony, bizony, mondom néked: amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket. Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeiekről szólok nektek? Mert nem ment fel a mennybe senki, csak az, aki a mennyből szállt le, az Emberfia. (János 3:11-13)

Ez az ige azt hangsúlyozza, hogy a Földön élő emberek közül senki sem ment fel a mennybe (úgy ahogyan azt Jézus tette), így senki sem tudja kinyilatkoztatni, amit Jézus kinyilatkoztatott.(22) Egyedül ő szállott alá a mennyből, az Atya jelenlétéből, egyedül neki van isteni természete, s így tekintélye és ismerete ahhoz, hogy a mennyeiekről beszéljen, és oda hívjon bennünket. Jézus nem szándékozott a halottak sorsáról beszélni.

Ugyanez a gondolat jut kifejezésre a 3. fejezet további részében:

Aki felülről jön, az felette van mindenkinek. Aki a földről való, földi az, és földiekről szól. Aki a mennyből jön (az felette van mindenkinek:) és arról tesz bizonyságot, amit látott, és hallott, de bizonyságtételét senki sem fogadja el. Aki befogadta bizonyságtételét, az pecsétet tett arra, hogy Isten igaz. Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja, mert annak ő nem mértékkel mérve adja a Lelket. (János 3:31-34)

A Jehova tanúi ráadásul néhány fontos ószövetségi személy példáját megragadva azt állítják, hogy ők nincsenek és nem is lesznek a mennyben.(23):

a. Dávid (Apostolok cselekedetei 2:34: "...mert nem Dávid ment fel a mennyekbe...")

Újra segítségünkre van a helyes értelmezésben, ha megvizsgáljuk a tágabb szövegösszefüggést.

Izráelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok, azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek. De őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt. Mert ezt mondja róla Dávid: Láttam az Urat magam előtt mindenkor, mert jobbom felől van, hogy meg ne inogjak. Azért vidult fel a szívem, és ujjongott fel a nyelvem, még testem is reménységben fog nyugodni, mert nem hagyod lelkemet a halottak birodalmában, azt sem engeded, hogy Szented elmúlást lásson. Megismertetted velem az élet útjait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt. Atyámfiai, férfiak! Nyíltan megmondhatom nektek ősatyánkról, Dávidról, hogy meghalt, és eltemették, sírja is nálunk van mindmáig. De próféta volt, és tudta, hogy az Isten esküvel fogadta neki, hogy véréből valót ültet a trónjára; ezért előretekintve, a Krisztus feltámadásáról mondta azt, hogy nem marad a halottak birodalmában, és teste sem lát elmúlást. Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk. Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is. Mert nem Dávid ment fel a mennyekbe, hiszen ő maga mondja: így szólt az Úr az én Uramhoz: ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem. Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek." (Apostolok cselekedetei 2:22-36)

Péter azt szeretné bizonyítani, hogy Jézus feltámadását megprófétálták, s az ószövetségi prófécia nem teljesedhetett be Dávidban, mivel ő nem támadt fel Jézushoz hasonló módon. Egyedül Jézus testét nem találták a sírboltban. Ez a szembeállítás Jézus feltámadását akarja hangsúlyozni, de nem árul el semmit Dávid állapotáról az örökkévalóságban.

b. Jób (Jób 14:7-15)

Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai. Még ha elvénül is a földben gyökere, ha elhal is a porban csonkja, a víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint a csemete. De ha a férfi meghal, lehanyatlik, ha az ember kimúlik, hova lesz? Elfogyhat a víz a tengerből, a folyó kiszikkadhat, kiszáradhat, de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt: az egek elmúltáig sem ébrednek föl, nem serkennek föl alvásukból. Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod elmúltáig! Kiszabnád időmet, azután újra gondolnál rám. Ha meghal a férfiú, életre tud-e kelni? Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak be nem következik a fordulat. Szólnál hozzám, és én válaszolnék, kívánkoznál kezed alkotása után. (Jób 14:7-15)

A Jób 14:7-15 egy szenvedő ember reménytelen gondolatait tükrözi. Ebből az igéből azonban nem lehet levezetni, hogy Jóbnak nem volt mennyei reménysége, hiszen Jób nem foglalkozott a mennyei,ill. földi reménység kérdésével. Úgy beszél, mintha a halottak nem támadnának fel, és nem lenne reményük (a földön sem). Később viszont világosan látszik (lásd Jób 19:25-27)(24), hogy felismerte, hogy a földi test elbomlása nem jelenti az emberi lét végét.

c. Keresztelő János (Máté 11:11-12)

Bizony, mondom néktek: nem támadt asszonytól születettek között nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb a mennyek országában, nagyobb nála. Keresztelő János napjaitól mostanig a mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok igyekeznek hatalmukba keríteni. (Máté 11:11-12)

Jézus Jézus arra szeretett volna rámutatni, hogy az örömhír, amit hirdet sokkal magasabb szinten áll, mint bármi, amit az Ószövetségben találhatunk. Azt szeretné képiesen kifejezni, hogy noha Keresztelő János a legnagyobb próféta, de mindezek ellenére még az Ószövetséghez tartozik, lévén annak az utolsó prófétája. így bárki, aki Isten országában él (akik az örömhír hirdetésének idején, az Újszövetség idején élnek) nagyobbak Jánosnál, mivel ismerik Jézus megváltását.(25)

A tágabb összefüggés vizsgálatával hasonlóan leleplezhetjük a többi ige esetében alkalmazott hamis érvelést is.(26)

3. A FÖLD ÖRÖKLÉSÉNEK ÍGÉRETE A KERESZTÉNYEK EGY MÁSIK CSOPORTJÁNAK ADATOTT?

A Jehova tanúinak gyakran hallott érve szerint a Biblia a Föld örökléséről is beszél, emiatt ennek a keresztények egy másik csoportjára kell vonatkoznia. Tényleg erről lenne szó? Jézus erről az ígéretről a Hegyi beszédben szólt:

Amikor meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai. Ő pedig megszólalt, és így tanította őket: "Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek." (Máté 5:1-12)

Minden áldás, a "Föld öröklése", a "mennyek országának elnyerése", a "megelégíttetés", az "irgalom elnyerése", "Isten meglátása" és "Isten gyermekévé válni" mély örömet és beteljesedést fejez ki, amit Isten azoknak ígér, akik őt tiszta szívvel keresik. Ezen ígéretek öröklésének minden "feltétele", a "lelki szegénység", az "irgalmasság", a "szelídség", az "éhség és szomjúság az igazságra" alapvető keresztény tulajdonságok, mély vágyakozást fejeznek ki Isten iránt. Lehetetlen két kategóriára bontani az áldásokat, s így az azokban részesülő keresztényeket is.

4. TÁMOGATJA-E A JELENÉSEK 7 ÉS 14 A KÉT-OSZTÁLY ELMÉLETET?

Jehova tanúi azt állítják, hogy a Jelenések könyve 7:1-8 és a 14:1-5 a mennyei reménységet öröklőkről beszél, míg a 7:9-17 azokról, akik örökké a Földön fognak élni a földi paradicsomban.

A Jelenések könyve képi kifejezőeszközeinek értelmezése nem tartozik a legegyszerőbb feladatok közé, ennél fogva a könyv képeit gyakran kihasználják különféle teóriák alátámasztására.

Ebben az esetben számtalan ellentmondás figyelhető meg a Jehova tanúi érvelésében:

Ha Izrael törzseit szimbolikusan értik (azaz nem a zsidó keresztényekre, hanem különféle népekből kiválasztott keresztényekre vonatkoztatják), akkor milyen alapon értik szó szerint a 144 000-et? 12x12=144 szimbolikus szám, éppígy az "ezer" is, mely a teljességet jelképezi.

Mind a 144 000 (Jelenések 14:3), mind a nagy sokaság (Jelenések 7:9 és 15 - ahol az ő templomában szolgálnak!) Isten trónja előtt állnak, így igen önkényes dolog azt állítani, hogy a 144 000 a mennyben, míg a nagy sokaság a Földön található!

A nagy sokasághoz tartozók fehér ruhába vannak öltözve, ez a győzteseknek ígért jutalom (Jelenések 3:5) azzal a bizonyossággal együtt, hogy a nevük be van írva az élet Könyvébe, s így jogukban áll, hogy belépjenek a mennyei Jeruzsálembe! Hasonlatosképpen, akik győznek, Isten templomában lesznek, és Jézus trónján fognak helyet foglalni. (Jelenések 3:12.21)

Nincs utalás arra, hogy a győzteseket 2 csoportra lehetne osztani, s néhányan csak fehér ruhát öltenének ugyan, de nem részesülnének a többi ígéretből.

5. VÉGKÖVETKEZTETÉSEK

Utolsó igeként megvizsgálhatjuk a János 10:14-16-ot:

Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát: és én életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.

A Jehova tanúi értelmezése szerint "más juhok" nem részesei az Isten és a szellemi Izrael közötti szövetségnek, hanem ők nyerik el a Földi paradicsomot.(27) Ez a magyarázat világos ellentmondásban áll a részlet utolsó mondatával.

"...és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor..." - ez az Újszövetség alapvető gondolata. Az Ószövetség és még Jézus idejében is ellenségeskedés volt a zsidók és a pogányok között. Jézus azért jött, hogy lerombolja az ellenségeskedést, s egy testté formálja mindazokat, akik hisznek Istenben.(28) Ez Isten csodája, hogy minden gyermekét egybegyűjti, ugyanazzal ajándékozza meg, s mélyen eggyé teszi őket.

A Jehova tanúi meghamisítják Isten nagy titkát, azáltal, hogy azt állítják, hogy az "egyből kettő lesz", miközben a Biblia azt tanítja, hogy "a kettő lesz eggyé".