Amikor embertársainkkal beszélgetünk, kommunikálunk két csatornán kapunk és adunk jelzéseket egymásnak. Az egyik a szóbeli, verbális közlés, másik a nonverbális, vagyis a testbeszéd.
Érdekes módon, ha valakivel társalgásba kezdünk mondandójának hitelességét inkább a testbeszéde által küldött jelzések függvényében „fordítjuk le” magunknak. Lássunk egy példát: ha valaki arról beszél, hogy mennyire örül, hogy láthat minket, miközben mereven áll előttünk, komoly arckifejezéssel és összekulcsolt karral, nem igazán hiszünk szavainak. Nem hiába, hogy a nonverbális jelzéseknek ötször akkora a súlyuk, mint a szóbeli közléseknek. Fontos azonban, hogy a testbeszédet, gesztuscsoportokat (több nonverbális jelzés összességét jelenti, ami ugyanarra az érzelemre utal, pl: a kritikus állásfoglalás gesztuscsoportja: arcra helyezett kéz, az arc oldalán felfelé irányuló mutatóujjal, miközben a másik ujj a szájat takarja, a hüvelykujj pedig az állat támasztja, valamint az egymáson szorosan átvetett láb, mint védekezés gesztusa) ne a körülményktől eltekintve értelmezzük. A fej vakarása valóban jelenthet bizonytalanságot, de jelenthet korpás fejbőrt is, ezért fontos más gesztusokkal összevetni és ilyen módon értelmezni azt.
Az egész testünk „beszélhet” az érzéseinkről: szemünk, szánk, fejünk, karunk, kezünk, lábunk, ezek mozgásai, tartásai, reakció alapján. Vannak gesztuscsoportok udvarlásra, birtoklásra, hazugságra stb. egyaránt.
Tudnunk kell azonban, hogy a test jelzéseinek a leolvasása ösztönösen bennünk rejlik, vannak azonban olyan árnyalt gesztusok, jelzések, melyek megtanulása során megtudhatjuk mi is játszódik le beszélgető partnerünk fejében és míg a szóbeli közlés hazudhat a testbeszéd szinte mindig elárulja azt.
A testbeszéd rejtelmeinek részletes kifejtését az előadásomban próbáltam közelebb hozni a hallgatósághoz, konkrét, szemléletes példákkal.