Gíza a mai egyiptomi főváros, Kairó közvetlen közelében, a Nílustól nyugatra fekvő sivatag szélén helyezkedik el. A gízai piramisokat a IV. dinasztia alatt, kb. i.e. 2575–2465 között emelték. Elsőként a legnagyobbat, Kheopsz fáraó (Hufu) sírját építették meg, majd következett Kheopsz fiának, Kephrén (Hafré) fáraónak a sírja. Végül megépítették a legkisebbet, amelyet Kheopsz unokájának, Mükerinosz (Menkauré) fáraónak emeltek. A piramisok egy lokális mészkőplatón, a Mokattam-fennsíkon állnak, ami a IV. dinasztiában és az azt megelőző időkben kőbányaként funkcionált. A kőbányászat az elmúlt 4500 év folyamán is megmaradt a fennsíkon, de már csak a kész épületek kitűnően megmunkált és könnyen hozzáférhető anyagát bányászták ki. Gíza nemcsak a piramisok és komplexumaik, hanem a könnyű megközelíthetősége miatt elsődleges turistacélpont volt már az ókorban is. Kairóból busszal, illetve közelsége miatt taxival közelíthető meg. Turistáknak teveháton is szerveznek kirándulásokat a piramisokhoz.

A gízai piramisok közül legkorábban Kheopsz fáraó (Kr. e. 2545 körül lett uralkodó) piramisa épült. Neve egyiptomi nyelven Hnum-Hufu(i), vagyis ,, Hnum véd engem”, a Kheopsz a név görög megfelelője. Fia Khephrén és az ő fia, Mükerinosz piramisai is el-Gízában állnak. A méretek lenyűgözőek, a Kheopsz-sírgúla 138 méter magas, eredetileg 147 méter volt. 2,5 millió, egyenként 2,5 tonnás faragott mészkőtömbből építették. Az építők hihetetlen pontossággal dolgoztak, a mesterséges sík terasz, amelyre építették, a vízszintestől 2 centiméterre tér el. A piramis tájolása tökéletes csillagászati ismeretekre utal, alapjának négy sarka a négy égtájat mutatja, (pár fok eltéréssel), egy egy oldala 230,4 méter hosszú. A bejáratot az északi oldalon helyezték el, az asztrális túlvilághit tanítása szerint az égbolt északi pólusának régiójába kell eljutni a léleknek, hogy a csillagok közé jusson. A túlvilági út megtételéhez egy cédrusfából készült, 43,6 méter hosszú csónakot készítettek melyet a régészek 1954-ben találtak meg egy kamrában. Feltételezések szerint egész kísérőflottányi hajót állítottak ide. Az északi oldalon 18 méter magas bejáraton jutunk be az alacsony, szűk folyosóra, amelyen a 46,6 méter hosszú nagy galériába jutunk. A fáraó halotti kamrája 42,7 méterre van a föld felszíne fölött, amelyben egy üres gránitkoporsó áll. A keleti oldalhoz csatlakozott a halotti templom. Kisebb piramisokat is láthatunk a keleti oldalon, melyek közül az egyik a fáraó feleségéé lehetett. A piramisokat feltehetőleg kirabolták, ezért gyakran máshová temették az uralkodó holttestét. A Kheopsz-piramis megismételhetetlensége bizonyítja, hogy magas szintű ismeretanyaggal, fejlett kultúrával rendelkező nép építette.

A szfinxet mindig is a titokzatosság és rejtélyesség jelképének tartották. Egyesek szerint Kheopsz mások szerint Khephrén fáraó építtette, s az arc valószínűleg őt ábrázolja. A háttérben magasodó óriási építmények arányaihoz képest egy ülő macskának tűnik. Az emberfejű, fekvő oroszlán szoboróriás a kőbánya mélyedésében áll, valószínűleg a kőfejtés közben határozta el az építtető, hogy egy tömbből faragtatja ki a 21 méter magas és 74 méter hosszú kolosszust. Az arc legszélesebb része 4,2 méter. A szfinxet a halotti város őrzőjének, a királyi hatalom dicsőítőjének állították. A fejet királyi hajviselet, fejkendő díszíti, de ez koronként változott, hol volt koronája, hol levették azt. A szfinx orra részben, szakálla teljesen hiányzik. Eredetileg gipsszel vonták be, a nyomok azt mutatják, hogy festve volt. A mellső lábai között álló gránitsztélén olvasható az istenszobor egyik legendája. A Kr. e. XV. századi IV. Thotmesz fáraó gazellavadászat után a szfinx árnyékában lepihent. A felséges Napisten megjelent álmában, s azt kérte, szabadítsa ki a vastagon rárakódott sivatagi homokból, s királlyá teszi őt. Az álom valósággá vált. Számtalan kisebb-nagyobb sztélét állítottak ide az évszázadok során, ami azt mutatja, hogy zarándokhely lett.