Egy  nap, mikor elsős voltam a gimiben, egy  srácot láttam az osztályomból hazafelé  gyalogolni. Kyle-nak hívták. Úgy tűnt,  mintha az összes könyvét cipelte volna.  Azt gondoltam magamban: „Miért vinné haza  valaki az összes könyvét pénteken? Biztos  egy eminens”. Kellemes hétvégét terveztem  (bulik és focimeccsek a haverokkal), így  hát megráztam a vállamat, és továbbmentem.  Ahogy sétáltam, láttam, hogy egy csapat  fiú közeledik felé. Odafutottak hozzá,  kiverték a könyveit a kezéből, és  elgáncsolták, úgy hogy teljesen piszkos  lett a ruhája. A szemüvege lerepült,  és körülbelül 3 méterre a füvön  landolt. Felnézett, s a szeme kimondhatatlan  szomorúságot tükrözött.  

Odasiettem  hozzá, és ahogy a szemüvegéért kúszott,  könnyeket láttam a szemében. Ahogy átnyújtottam  a szemüvegét vigasztalni próbáltam: „Azok  a srácok csirkefogók, igazán büntetést  érdemelnének.”. Rám nézett és így szólt:  „Köszönöm”. Hatalmas mosoly ragyogott az  arcán. Azon mosolyok egyike volt, amely  igazi hálát tükrözött. 

Segítettem  neki felszedni a könyveit, és megkérdeztem,  hol lakik. Kiderült, hogy nem messze  tőlem. Furcsa volt, hogy soha nem láttam  errefelé eddig, mire azt válaszolta, hogy  magántanuló volt. Soha nem barátkoztam magántanulóval  ezelőtt. Egész hazafelé vezető úton beszélgettünk,  segítettem vinni a könyveit. Igazán aranyos  srácnak találtam. Megkérdeztem, hogy akar-e  szombaton velem és a barátaimmal focizni,  ő igent mondott.  Egész hétvégén  együtt voltunk és minél inkább megismertem  Kyle-t annál jobban megszerettem őt, akárcsak  a barátaim. 

Eljött  a hétfő reggel, és Kyle ugyancsak hatalmas  könyv halommal igyekezett az iskola felé.

Megállítottam,  majd így szóltam: „Hé fiú, igazán  komoly izmaid lehetnek, ha minden nap  egy rakás könyvvel cipekedsz”. Ő csak  mosolygott, és átadta a könyvek felét  nekem. A következő négy évben Kyle  és én a legjobb barátokká váltunk.  Amikor végzősök lettünk, mindketten a főiskolán  kezdtünk gondolkozni. Kyle Georgetown mellett  döntött, és Duke-ba készültem. 

Tudtam,  hogy mindig barátok leszünk és a távolság  soha nem fog gondot okozni. Ő orvosnak  készült, nekem pedig jó esélyeim voltak  a fociösztöndíjra. 

Kyle  mondta a búcsúbeszédet az osztályunkból.  Állandóan azzal húztam, hogy eminens. Nagyon  örültem neki, én nem tudtam volna kiállni  oda, és beszélni.  

Eljött  a várva várt nap. Kyle-t figyeltem.  Nagyszerűen festett. Egyike volt azon srácoknak,  akik önmagukra találtak a gimnázium évei  alatt. Az arca kikerekedett és valóban  jól állt neki a szemüveg. Sokkal több  randevúja volt mint nekem. Néha tényleg  féltékeny voltam rá. 

Ez  is egy ilyen nap volt. Láttam rajta,  hogy ideges a beszéde miatt. Szóval  barátságosan hátba veregettem és bátorítottam:  „Hé fiú, nagyszerű leszel”. Ugyanolyan  hálásan nézett rám, mint akkor és  mosolygott. 

„Köszönöm” – mondta.

Ahogy  belekezdett a beszédének, megköszörülte a  torkát, és belekezdett.

„Nagyszerű alkalom ez most arra, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik átsegítettek ezeken az éveken. A szüleinknek, tanárainknak, testvéreinknek, talán az edzőnek, de leginkább a barátainknak.

Azért  vagyok most itt, hogy elmondjam nektek:  az, hogy barátja vagy valakinek, a legnagyobb  ajándék, amit csak adhatsz neki.  Most  elmondok egy történetet”:

Csak  figyeltem a barátomat, és hihetetlenkedve  hallgattam, ahogy elmondja a legelső napot,  amikor találkoztunk. 

Azt  tervezte, hogy véget vet az életének  a hétvégén. Elmondta, hogy kipakolta az  öltözőszekrényét, hogy az anyukájának később  ne kelljen megtennie, és az egészet  összeszedte és vitte haza.  

Ekkor  rám nézett, és kicsit elmosolyodott. „Hála  az égnek, megmenekültem. Megmentett a barátom,  attól, hogy megtegyem a kimondhatatlant.”  Hallottam, hogy csodálkozással teljes moraj  fut végig a tömegen, ahogy ez a  jóképű és népszerű srác a leggyengébb  pillanatáról beszélt nekünk. Láttam, ahogy  az édesanyja és édesapja engem néznek  és ugyanazzal a hálás mosollyal mosolyognak  rám.  

Egészen  addig a pillanatig, nem fogtam fel ennek  a mélységét. Soha ne becsüld alá  a cselekedeteid erejét.

Egy  picinyke gesztussal, mozdulattal megváltoztathatod  egy ember életét. Vagy jobbá, vagy  rosszabbá. 

Isten  azért ad másokat az életünkbe, hogy  hatással legyünk rájuk. Keresd Istent a  másikban!

„A barátok olyan angyalok, akik felsegítenek bennünket, ha úgy tűnik, hogy szárnyaink már nem képesek repülni”