1. Azért élhetünk a szavával, mert Ő beszélgető Isten, és ez éltet, táplál bennünket. A Biblia első lapjától kezdve arról tanít, hogy Isten szóba áll az emberrel. Bármilyen parányiak is vagyunk, vagy elestünk, bűnbe merültünk, az ő számára mégis csak létezünk és szól is hozzánk. Néha közvetlenül, néha küldöttei révén, néha próféták, igehirdetők vagy tanítók által, de mindig van mondanivalója számunkra.
Ahogyan a választott nép számára is volt mondanivalója. Azt kell a népnek megtanulnia, hogy hogy az ember nem tudja önmaga életét biztosítani, és minden „élelmiszer” mögött, legyen az kenyér, az Isten teremtő szava áll. „Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek, és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön, nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem” (Ézs. 55,11)
A hosszú vándorlás a sivatagban ránevelte Izráelt, hogy alázattal kövesse Isten parancsait és teljes bizalommal viseltessék Iránta. Ezekben az években, midőn az izraeliták teljesen Istentől függtek, nem szenvedtek semmiben szükséget, ami fontos volt számukra, azt megkapták. Ha üzenetre volt szükségük szólt Isten a próféták által, ha testi táplálék kellett azzal ajándékozta őket.
Az ember alapvető szükséglete a testi táplálék mellett a lelki eledel, a megszólítás, a párbeszéd. Erre vágyik, éhezik az ember.
Ezt a dialógust szeretnénk minél jobban, valódian megélni, ezért fontos a minőség.


2. Minőségi beszélgetés. Érdemes elmélyednünk ebben is egy kicsit, hiszen az emberi élet folyamatos párbeszéd a Teremtőjével. Nem mindig és nem minden állapotunkban vagyunk erre méltók, hiszen vannak egészen méltatlan szavak és cselekedetek, méltatlan indulatok és belső állapotok, amik lehetetlenné teszik a Vele való beszélgetést.
A 90-es években megjelent egy könyv, később a film változata is: Beszélgetések Istennel ez a címe, amiben azt olvashatjuk, hogyan beszélgetett Istennel a könyv írója. Egy részt hadd olvassak fel:
„Miatyánk, aki a mennyekben vagy
Igen?
Ne szakíts félbe, imádkozom.
De – ENGEM szólítottál!
Téged szólítottalak? Én ugyan nem.
Én csak imádkozom.
Miatyánk aki a mennyekben vagy.
Na, már megint!
Mit megint?
ENGEM szólítottál. Azt mondtad: „Miatyánk aki a mennyekben vagy”. Nos, itt vagyok. Mit szeretnél?
Ó, én igazán nem akartam semmit. Tudod, egyszerűen csak elmondtam a napi imámat. Mindig elmondom a Miatyánkot. Ez jó érzéssel tölt el, mintha teljesítettem volna egy kötelességet.”
Vajon az ilyen imádság mennyire minőségi, hiszen nem tudja kit szólít meg. Nem ismeri, mert nem várta a választ. Ezekre is oda kell figyelnünk, ne lepődjünk meg ha válaszolnak, sőt készüljünk rá. Ne szokásból imádkozzunk, ne kötelességnek tekintsük. Mi hogyan szoktunk imádkozni?
Kicsit később így szól az író:
„Nézd, Uram, ha nem bánod, én mára be is fejezném. Így is sokkal hosszabbra nyúlt, mint amilyen lenni szokott.” Nagyon könnyen beleeshetünk a megszokás hibájába. Ő nem beszélget Istennel tovább mert hosszabb a szokottnál. És hányszor lenne lehetősége az embernek a beszélgetésre Urával, de meg sem hallja a szólítást, a kérdést, a választ. Nincs idő, sietünk, most nem állhatok meg, most el kell mennem, ezt még be kell fejeznem, már túl fáradt vagyok. Biztosan sok lehetőséget elpazarlunk, pedig az lenne az éltető, tápláló, erőt adó beszélgetés.
„Hé, várj egy percet! Mi ez az egész? Békésen végzem a vallásos kötelességem, és egyszer csak betörsz hozzám, és emlékeztetsz engem minden gyarlóságomra.”
Ha figyelmeztetést, emlékeztetést kapunk, az nem esik jól, mert valamit lehet hogy rendbe kellene hozni, helyre tenni, bocsánatot kérni, áldozatot hozni. Nem jó, ha gyarlóságainkra emlékeztetnek, de így szembesülhetünk magunkkal, mert ez az őszinte szó. Még akkor is ha ez hibáinkra mutat rá. Szükségünk van az ilyen őszinte beszélgetésekre, igékre, mert azt mondja az ige, hogy minden igével, ami Isten szájából kijön, tehát a feddésre ugyan úgy, mint a buzdításra, a szerető beszédre, éppúgy, mint figyelmeztetésre. Attól fogadhatjuk ezeket, aki a szívek ismerője. Ez az igazi, az őszinte, így tudunk változtatni, formálódni igazán. Ez a javunkra szolgál. Az Úrral való beszélgetés mindig a javunkra szolgál, épít, előrébb visz.


3. A beszélgetés része a hallgatás is. Van amikor hallgat az Isten. Nem szól, de ott van. Nem válaszol, de figyel. Mi nem tudjuk, de ő igen, hogy miért hallgat. Ez az Ő csendje. Lehet, hogy nem vagyunk alkalmas állapotban őt meghallani. Harag, düh, ellenségeskedés tölti el az embert, vagy öncsalásban, hazugságban él, esetleg elragadták a vágyai, az illúziói. De az is lehet, hogy korábban már mondott nekünk Isten valami fontosat, amit elengedtünk a fülünk mellett, és most nem szól nekünk addig, míg azt, amit már mondott, meg nem halljuk és komolyan nem vesszük.
Aztán az is lehet, hogy azért hallgat, mert most annak az ideje van, hogy hallgasson, mi pedig tanuljunk megállni a lábunkon. Van olyan idő, amikor nem őt kell kérdezgetnünk, hanem tennünk kell a dolgunkat hűségesen, és teljesíteni megbízatásunkat, amit tőle kaptunk.
Jézus keresztre feszítése idején egyetlen isteni szó nem hangzik el, ott teljes az Isten csendje. Vannak pillanatok, amikor magunkra maradunk a szenvedéssel. Ha kiáltunk is hozzá, nem válaszol. Amint a zsoltárban olvassuk: “Én kiáltok tehozzád egész napon, de mégsem felelsz meg, nincs, ki megtartson.” Emberek közt is sok-sok jelentése lehet a csendnek, ha hallgatnak egymás közt. Mennyivel fontosabb Istennek irántunk való csendjei.

4. Jézus is idézi, ezt a mózesi igét: “Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik.” Akkor mondja ezt, amikor megkísérti a kísértő, „Ha Isten Fia vagy, mond hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” Jézus 40 napi böjtölése után, amikor már nagyon éhes volt, megéhezett.
Az `éhség' az ember leggyakoribb és legkínzóbb próbatétele. Más körülmények között Jézus is gondol erre (vö. Mt 14,14-től), 5000 megvendégelése, kenyérszaporítás történetek. Ezúttal más éhségre utal, amely csillapíthatja az előbbit. Az «Isten igéje» kifejezés nem a szent könyv olvasására vonatkozik, hanem az isteni jóságba vetett bizalomra. Az élelem Jézus számára is az Atya akaratának követése lesz (Jn 4,34). Éhes, mégsem a fizikai eledel csillapítja éhségét, hanem az hogy betöltse az Atya akaratát. Az Ige megélése jelenti számára, az igazi eledelt. Isten Igéjével így élhetünk jól mi is, ha megvalósítjuk azt, és adott helyzetben azt alkalmazni. pl. ellenállni a kísértőnek.
Isten maga dönti el, hogy kívánja megelégíteni népét. Ha akarja, valóban szájának beszédével is megteheti ezt.
Nem csak a testi táplálék biztosítja az ember létezését. A rendes táplálékon kívül vannak isteni erők is, melyek segítik az embert az életfenntartásban. Arra tanítanak, hogy az embernek lelke is van, nem csak teste és hogy a lelki életet sem szabad elhanyagolni. Ennek az igazságnak hangoztatása különösen fontos olyan korban, midőn sokan azt hirdetik, hogy az ember megélhet és meg is akar élni csak kenyérből, csak földi javakból.
Az egyik legfontosabb dolog a beszéd, a kifejezés emberek között is. Fontos lenne, kommunikáció-tisztítás, az hogyan beszélgessünk egymással. Figyeljünk ebben az évben erre is, még jobban, mint eddig. Mert annyi félreértés van, abból, hogy nem beszélünk világosan, egyértelműen, de ezeken lehetne javítani. Egészen biztos, hogy értettünk már félre mi is másokat, és bennünket is. Apróságnak tűnhet ez, lényegtelennek, de mégis nagy dolgok múlnak ezen, nem is gondolnánk.
Összefoglalom, az eddig hallottakat, amit elvihetünk magunkkal:
• Isten megszólít, minket, közli a szavát velünk, mert ő beszélgető Isten.
• Figyeljünk erre a szóra türelemmel, mert ez szükséges az igényes, minőségi beszélgetéshez.
• Ne ijedjünk meg, ha hallgat, jelen van csendesen, ez beszélgetésének része.
• Jézus arra tanít, hogy éljük meg az isteni szót!

Éljünk át őszinte beszélgetéseket családi, baráti kapcsolatainkban, gyülekezeti közösségünkben is.
Ámen