Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével is, ami Isten szájából származik.” (5Mózes 18:3b)

A beszélgetés lételemünk, szükségünk. Vágyunk a másikkal való kapcsoltra. Ahány ember, annál sokkal több beszélgetés, hiszen csak egy ember mennyi különböző beszélgetést folytat társaival egy nap, és mennyivel többet egy egész esztendőben. Tágabb, szűkebb környezetben láthatjuk, hogy állandó üzeneteket, kapunk, és küldünk. Születésünktől fogva tudunk kommunikálni, beszélni, érzelmeinket kifejezni, üzeneteket küldeni, üzenetet átadni.
Akik részt vesznek a kommunikációban, üzenet közlésben, azok valamiben közösek, abban a jelrendszerben, nyelvben, amit mindketten ismernek. Beszélgetés stílusaink is különbözőek, mindenkinek megvan a kommunikációs stílusa. Másképpen beszélgetünk gyermekeinkkel, unokáinkkal, mint a házastársunkkal, szüleinkkel, barátainkkal, vezetőinkkel, vagy azokkal, akikhez nem kötődünk annyira.
Az ünnepekben lehetett látni Márai Sándor regénye alapján készült filmet, Eszter hagyatéka címmel. Ebben a filmben pontosan lehetett követni a különböző kapcsolatokat, kötődéseket, és az egymással folytatott beszélgetéseket. A hullámzó hangnem váltásokat, a mellébeszéléseket, az egyszavas gúnyos megjegyzéseket, a cinikus válaszokat. Amit láthattunk, hallhattunk a filmben, az tükörként van előttünk, ilyenek vagyunk mi is a mindennapokban.
Gondoljuk csak végig a saját megjegyzéseinket, beszédeinket a másikkal. Mert ezek is árulkodhatnak valamiről. Például arról, hogy mennyire számít nekem az akit megszólítottam, vagy aki engem szólít meg. Hiszen a reakciókat leolvashatjuk a másik arcáról. Tehát a közléseink megmutatják, milyen mély a kapcsolatom a másikkal.
Ugyanakkor életünket alapvetően meghatározza az Istennel folytatott beszélgetéseink.Mai igénk is erre biztat, hogy jobban figyeljünk az Istennel és az emberekkel való beszélgetéseinkre. Vegyük komolyan Isten szavát, az imádságainkat, és törekedjünk a minőségi közlésekre, gondolatok elmondására, feltárására.