Egy férfi, aki megszokta, hogy parancsolgat az embereknek, egy fontos találkozóra igyekezett. Úgy döntött, hogy lerövidíti az utat, de rá kellett jönnie, hogy teljesen eltévedt.

Megkérdezte az utat a legelső személytől, akit meglátott – egy kisgyerektől.
„Hé te fiú, merre van Dover?” – kérdezte nyers hangon.
„Nem tudom” – felelt a gyerek kicsit feszélyezetten.
„Akkor hát – faggatózott tovább a férfi – milyen messze van Brighton?”
„Azt sem tudom!” – válaszolta a fiú.
„Van itt valaki a közelben, aki meg tudná mondani, merre menjek?” – emelte fel a hangját a férfi.
„Nem tudom” – vont vállat a fiú.
A férfi egyre mérgesebben kérdezősködött, ahogy a fiú mindenre ugyanazt a választ adta. Végül elveszítette a türelmét, és ráüvöltött:
„Hát, nem sok mindent tudsz, te fiú!”
Erre, most először, a fiú elmosolyodott. Felpillantott a kanyargós ösvény végén álló házra, ahonnan hívogatóan integettek az esti fények, és ahol kistestvérei játszottak az udvaron.
A fiú így szólt: „Igaz... De én nem tévedtem el!”

Sok mindent nem tudunk. De ha hiszünk Krisztusban, akkor nem vagyunk elveszettek. Pál így ír 1Kor 13-ban:

    „Most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.”

Az élet most egy nagy titok számunkra, és sok a megválaszolatlan kérdés. Bár nem tudunk mindent, azért nem csüggedünk el, és nem érezzük elveszettnek magunkat. Egy napon, amikor meglátjuk Krisztust, minden világos lesz. Addig pedig megnyugodhatunk – tudva, hogy Isten tartja kezében az irányítást. Van tőle kapott életcélunk, és Ő igazgatja az életünket.