Paul barátom karácsonyra autót kapott a bátyjától. Szenteste, mikor munkája végeztével kilépett az irodából, egy bámészkodó kölyköt talált a csillogó új kocsi mellett.
-A bácsié ez a járgány?
-A bátyámtól kaptam karácsonyra - bólintott Paul. A fiúcska elképedt.
-Csak úgy kapta, magának nem is került semmibe? Hű, de jó volna, ha...

Megakadt, de Paul persze jól tudta, mit akart mondani. Nyilván ilyen testvért szeretne magának. Ám amit végül hallott, attól tátva maradt a szája.
-De jó volna -kezdte újra a kis legény -, ha én is ilyen báty lehetnék.A barátom megdöbbenve nézett rá.
-Nincs kedved furikázni egyet? -szaladt ki a száján.
- Naná, hogy van!
A gyerek beszállt, de alig indultak el, ismét megszólalt: -Bácsi kérem, nem kanyarodhatnánk a házunk felé?
Paul elmosolyodott. Sejtette, mi jár a srác fejében. Szeretne felvágni a szomszédok előtt, hogy milyen pazar kocsival szállítják haza. Azonban ismét tévedett.
-Tessék szíves lenni megállni annál a kapunál!
A fiú beszaladt a házba, majd kisvártatva Paul hallotta, hogy jön visszafelé, de nem túl gyorsan. Nyomorék kistestvérét cipelte magával. Leültette a bejárati lépcsőre, aztán az autóra mutatott.
-Látod, öcsi, erről beszéltem. A bácsi a bátyjától kapta, neki egy fillérjébe se került. Ha megnövök, pont ilyet veszek neked, akkor majd te is láthatod a karácsonyi kirakatokat, amikről annyit meséltem neked.
Paul kiszállt, és előreültette a kistestvért. A nagyobbik gyerek betelepedett a hátsó ülésre, és emlékezetes karácsonyi sétakocsikázás kezdődött.
Azon a szentestén Paul megtanulta, mit jelent a mondás: Jobb adni, mint kapni!