…és végigjártam vele az utat…” (Filippi 3:10 TM)

Amikor János fogoly volt Patmosz szigetén, szeretteitől távol, a bántalmazott foglyok kiáltásaival körülvéve, látomása volt Jézusról. Azt írja: „Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott…” (Jelenések 1:17). Hihetetlen kijelentés a rabság, káosz és fájdalom közepette – így működik ez! Azok a nehéz körülmények, melyeket éppen átélsz, igazából csak megélesítik érzékeidet, elérik, hogy úgy keresd Istent, ahogy soha azelőtt, és válaszokat találj az életedre. János nehéz helyzete bizonyítja, hogy a negatív tapasztalatok nem rejtik el az Urat, hanem éppen megmutatják. Ahelyett, hogy elpusztítana, a Sátán támadása igazából a fejlődésedre szolgál.
Igen, lehet, hogy úgy érzed, addig nyújt, hogy már pattanásig feszülsz, de ugyanakkor lelkileg is tágít. A Zsidókhoz írt levél 11. részében két dologról olvashatunk: a hit tetteiről és a hit mélységéről. Hol bizonyította Isten Dánielnek hűségét? Az oroszlánok vermében. Hol mutatta meg magát Isten a zsidó ifjaknak? A hétszeresen felszított tűzben. Van egy olyan hely Istenben, ahol az égető megpróbáltatások elnyelnek mindent, kivéve azt a vágyat, hogy megismerd Őt. Bár nem tudod mindig megragadni ezt a helyet, soha ne hagyj fel a csodálatával! Ez volt Pál mindenek feletti célja: „…kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem…hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, hogy vele szenvedjek, és végigjárjam vele az utat” (TM). Íme: nincs kikötés, nincs meghátrálás, nincs visszakozás – csak a vágy, hogy közelről megismerje Istent, és az elkötelezettség, hogy „végigjárja vele az utat”. Legyen ez ma a te szíved vágya is!