A gazdasági világválság sajnos az egészségügyi szférára is drámai módon rányomja bélyegét, ami közben a magyar betegellátó rendszer–a kíméletlen kormányzati intézkedések és a gyógyító személyzet Nyugat–Európába „menekülése” miatt–már évek óta csak vegetál. Ugyanakkor a gyógyszeripar forradalmát éljük. A vevőcsalogató, csúcsra fejlesztett, csodatévő készítmények végeláthatatlan skálájával bombáz minket a média. Aki pedig kevésbé bízik a hagyományos betegségmegszüntető eszközök hatásában, ízlése szerint válogathat a még csábítóbb és különlegesebb (de tízezrekbe kerülő) alternatív gyógykezelési eljárás garmadából.
Szociális oldalon az életszínvonal romlásával járó, megoldhatatlannak tűnő problémák tornyosulnak. A családokra nehezedő elviselhetetlen terhek miatt rohamosan nő a káros szenvedélyekben vigaszt keresők száma. Döbbenetes, hogy az agresszió egyre több társadalmi csoportba begyűrűzve növeli a bűncselekmények számát. A lesújtó halálozási statisztikák előidéző okait pedig mindannyian ismerjük, mégsem vesszük elég komolyan a–sok esetben életmentőnek bizonyuló–prevenciós programok szerepét. Vajon milyen megjelenési formájában mérhető az isteni segítő erő, amikor már a kilátástalan jövőkép réme fenyeget?

A vallási hagyományok útmutatásai a lelki növekedés mellett az érzelmileg kiegyensúlyozott élet megőrzésére tanítanak.  A beteg és tanácstalanná vált ember – ha egész lényével igent mond az isteni megszólításra – radikális változást élhet át. A találkozás kegyelmi pillanatában tulajdonképpen rádöbbenhet a saját személyének örökkévalóságára. A bensőséges viszonyban leveti a régi, külsőségekben szétszórt személyiségét azért, hogy Krisztusban belső emberré váljon. Élete értelmesebbé válhat és már Krisztus követése lesz fontosabb, ami új távlatokat nyit az ember előtt. Az isteni szeretetbe vetett bizalomban választ találhatunk az élet végső kérdéseire, ami reménységgel tölt el minket.
Legnagyobb válsághelyzeteink, a pénz devalválódása, a növekvő munkanélküliség, a házasságok széthullása, a szeretett személy elvesztése, a veszélyes konfliktushelyzetek és a leküzdhetetlennek tűnő betegségek a hívő ember életét is végérvényesen tönkre tehetik. Azonban azt tudni kell, hogy a válság a belső élet természetes szakasza, amelynek során a szenvedéssel és a kiszolgáltatottsággal való szembesülés miatt megrendül az Istenbe vetett bizalmunk. A hitet harag, vagy kiábrándulás, a bizakodást és reményt pedig kétségbeesés váltja fel. Az egyházi hagyományokban való megmaradás, a komplex egészséget megőrző vallási útmutatások megfogadása, a szentségek felvétele, a könyörgés, a bűnbánat, minden fajta imádság és a lelki vezetés által az ember hitében megerősödve, mélyebb önismerettel kerül ki a „szakadékból”.
Szellemi értelemben a szenvedéstől való kétségbeesett, világiságba kapaszkodó menekülés az, ami a hívőt az Istennel való bensőséges kapcsolatból kiragadja, majd a külső, kísértésekkel terhelt életbe sodorja. Ilyenkor az ember a saját ítéleteire, érzelmeire és ösztöneire hagyatkozva rendületlenül védi önmagát, ami által még inkább kiszolgáltatottá válik. Kellemetlen módon a saját biológiai és pszichológiai korlátainak, továbbá a társas kapcsolatai problémáinak a csapdájába kerül. Ekkor a hívő ember „nem tud önmaga lenni”, ami által élete szellemileg üressé válhat. A kialakuló lelki betegségben a személy szabadsága sérül ugyan, de komoly esély van még a probléma megoldására.
Jelenleg a pszichoterápiás irányzatok többsége különbséget tesz az emberi személy természetfeletti szellemi középpontja és a természeti, valamint a társadalmi törvényeknek alávetett, tudományosan megismerhető pszichéje között. A vallási élet központi kérdése pedig nem a pszichológiai gyógyulás, hanem a lélek üdvössége. A keresztény ember számára a hit adja az élet és a világ legfőbb értelmezési keretét, ami az embertársaihoz való viszonyát is döntő módon befolyásolja. A gyógyulni vágyó könnyebben visszanyerheti a belső, személyes szabadságát, a teljes döntésképességét és sikeresebben tudja rendezni közösségi kapcsolatait. A betegségből való felépülés tapasztalatával a korábbinál több felelősséget képes vállalni a saját egészségének megőrzéséért.
Mondanivalóm mentális hátterének vázolása után rátérek arra, hogy a fizikális betegségekben szenvedőket miképpen segítheti az Istenbe vetett hit. Az orvostudomány rohamos fejlődésével és a nyugati kultúra megállíthatatlan előretörésével többen megpróbálták a hitet szembeállítani a tudós elméletekkel. Pozitív változásnak tekinthető, hogy a XX. századtól kezdett feltűnően megváltozni a vallás orvosi megítélése – elsősorban a nagyszámú, különleges és méregdrága külföldi kutatásoknak köszönhetően. Természetesen az így kapott vizsgálati eredmények minden szigorú, egészségügyi kritériumnak megfelelnek és statisztikailag szignifikánsak. 
Azok az idős, vallásos emberek, akik hetente egyszer elmennek templomba, ritkábban kerülnek kórházba, s ha mégis be kell feküdniük, fele annyi időt sem töltenek ott, mint a nem vallásosak. Szervezetük ellenállóbb a fertőzésekkel szemben, mert sokkal erősebb az immunrendszerük, alacsonyabb a vérnyomásuk és a koleszterinszintjük is. Ritkábban betegednek meg rákban, de ha mégis daganatuk lesz, a gyakori imádkozás teljes megnyugvást okoz nekik. Örvendetes kardiológiai felismerés, hogy a hívő szívműtöttek tizennégyszer ritkábban halnak meg, ortopédiai téren pedig a csípőtörést szenvedettek járástávolsága a műtét  után hosszabb, mint az ateista betegeké.
Bebizonyosodott, hogy a rendszeresen imádkozók között sokkal kevesebb a depresszióban szenvedő, a kórosan félénk és öngyilkosságba menekülő ember. Családjaikban sorsdöntően szilárdabbak a szeretetre épülő társas kapcsolatok, ezért nem jellemző a válás és a terhesség megszakítás. Példamutató, hogy a vallásukat gyakorló egyetemisták ritkábban nyúlnak a cigarettához, de alkohol–és drogfogyasztásuk is minimálisra tehető. A legfontosabb pozitívumok összegzésekor bizakodva nyugtázhatjuk, hogy a belső értékekre igényes közösségekben–ha komolyan veszik a hitüket–átlagosan hét évvel tovább élnek a honfitársaink.
Vegyük komolyan! Azért, hogy ne csak a pénztől függjön a jövőnk.         
                                                                                                                             Dosztály Ágota