„Barátok közt a hallgatás az igazi beszélgetés. Nem a szavak számítanak, hanem az, hogy nincs szükség rájuk.”
( Margaret Lee Runbeck)

Néhány szó arról, mit gondolok én a barátságról.

Van egy szűk kör, amit újabb és újabb körök vesznek körül.

A legbelső körben vannak az igazi barátok, azok, akikkel bármit megosztok, és akik (remélem) bármit megosztanak velem. Ők élvezik a feltétlen bizalmamat, akár tűzbe mennék értük. Azok vannak itt, akik, ha leülök melléjük, és nem akarok megszólalni, velem hallgatnak, nem akarnak faggatni, és nem menekülnek a csend elől sem. Ők ismernek a legjobban, de még ők sem teljesen, hisz még néha magamnak is tartogatok meglepetéseket. Nagyon kevesen vannak itt.

A következő körben vannak azok, akikben még bizalmam van, de már nem mondok el mindent. Ugyanakkor, ha arra van szükségük, szívesen ápolom a lelküket. Ők sincsenek túl sokan.

A következő kör már inkább haveri kör, akikkel jól elbeszélgetek erről-arról, ha bánatuk van, kisírhatják magukat a vállamon, de ők rólam már keveset tudnak.

Aztán jön az ismerős kategória. Itt már nem zavar az sem, ha cserélődnek az emberek.

Fiú-lány barátság. Örök dilemma. Vannak, akik azt mondják, lehetetlen, mert előbb-utóbb az egyik többet akar.

Én vallom, hogy létezik. Tapasztalatból tudom!

Cicero azt mondta: "Az igaz barát olyan, mintha második énünk volna."

<!-- @page { size: 21cm 29.7cm; margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } -->

Alban Goodier szerint: "Barát az, aki akkor is velünk tart, amikor az egész világ ellenünk fordul."

Alain Delon szerint "barát az, akit felhívhatsz az éjszaka kellős közepén azzal, hogy megöltél valakit, és ő csak annyit kérdez: hova vigyem a hullát?"

Szerinted?