Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három kicsi pillangó.
Testvérek voltak és nagyon szerették egymást. Egyformák voltak, de mégis különbözőek, mert különböző színűre festette a szárnyacskájukat a szivárvány. Így hát kék, sárga, és ibolyaszínben pompázott a selyem pilleszárnyuk.

Pillangómama amint látta, hogy szépen kisütött a nap, kiengedte őket a tarka rétre játszani. Ott táncoltak körbe, karikába, időnként megpihentek egy-egy
virág közepén. Vígan telt a napjuk, de a jókedvüknek hirtelen vége is szakadt.
Óriási eső kerekedett, az otthonuk távol volt, mert a játék hevében nagyon eltávolodtak a biztonságot nyújtó virág házikótól.
Ázott szárnyaik már egyre nehezültek, így hát gyorsan menedéket kellett keresniük. De hova, merre menjenek? – tanakodtak.
A kék pillangó bátrabb volt: odaszállt egy szép kék virághoz és kérlelni kezdte.

-Virágom, virágom, kedves jó barátom, engedj be bennünket, mert megázunk!

A virág kikukucskált a levelek mögül és makacs hangon így szólt:

- Beengedlek, de csak téged kék pillangó.

A kis kék pillangó elszomorodott és csak annyit válaszolt:

- A testvérkéim nélkül nem megyek, inkább bőrig ázom.

Szálltak tovább, de már a szél is kezdett haragosan fújni, de nini! Itt van egy sárga virág, majd megpróbáljuk ismét.

A sárga pillangó is kérlelni kezdte a virágot.
Itt sem jártak sajnos szerencsével, nagyon elszomorodtak, erejük már fogytán
volt mire végre találtak egy ibolyaszínű virágot.

Hiába sírdogáltak, nem esett meg a szíve ennek a virágnak sem a három pillangón.
Kicsi szoknyácskájuk már teljesen színevesztett lett és már úgy nézett ki, hogy soha nem fognak hazatalálni, mert szétázott a szárnyuk és nagyon átfáztak.
Leverte az eső őket a földre, de valahogy egy termetes levél alá sodorta őket a szél.
Összebújtak, úgy dideregtek. Az ég mennydörögve rázta öklét, majd időnként a csattogó ostorával odasuhintott, ahova éppen kedve tartotta. A félelemtől reszkettek, és amint feltekintettek látják ám, hogy egy megtermett kúszó-
növény kapaszkodik felfelé, hatalmas mélykék virágtölcséreivel.

Elgyengült hangon kezdték kérlelni a virágot:

- Virágunk, virágunk, kedves jó barátunk, engedj be bennünket, mert megfázunk! Átázott a szoknyácskánk szomorú lesz mamácskánk.

A serleglonc büszkén kihúzta derekát, még magasabbnak tűnt és szétnyitotta kelyhét a három pillangónak, mert megsajnálta őket.

Ott a virágbölcsőben friss nektárt ittak, megpihentek, el is aludtak.
Mire megszáradt a pilleszoknyájuk kisütött a nap, ragyogott az ég.
Köszönték a jó szándékot, hogy nem szakította szét az összetartozásukat a virág. Búcsúzóul a legszebb táncukat lejtették a virág körül, majd megszáradva elindultak, hogy a haza vezető utat megkeressék.

Nagy volt az öröm otthon, amikor előkerültek. Örömtáncot jártak, de már a
mama és a papa is csatlakozott hozzájuk.

Hogy mi a tanulsága a mesének?

Az a tanulsága, hogy a testvéri kötődés mindennél erősebb. Olykor, ha nehézségek támadnak, akkor sem szabad cserbenhagynunk egymást.
Ők is inkább együtt áztak, de nem hagyták el egymást, a SZERETET melegítette kicsi szívüket és hazavezette őket a mama védelmet nyújtó szárnyai közé.